Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 4. szám · / · TAMÁS MIHÁLY: MIRÁKULUM

TAMÁS MIHÁLY: MIRÁKULUM
XIV.

Vasárnap Vácsy meghúzta a harangokat, mint rendesen, Bakos is bement a sekrestyébe, hogy miséhez öltözzék. A két ministránsgyerek máskor mindig a sekrestyeajtóban várta, most egyik se volt ott.

- Biztosan dolguk akadt, vagy késik az apjuk órája... na de harangszóra úgyis előjönnek.

Bement, a sekrestyében maga vette elő a miseruhát, még a két kis fehér inget, piros gallért is kikészítette, hogy ha megjön a két gyerek, egy-kettőre magukra kaphassák.

A toronyból lejövet Vácsy egyenesen a sekrestyébe fordult be. Bent körülnézett, mintha keresne valamit.

- Hát az a két kölyök merre van?

Bakos a paláston igazított.

- Elmaradtak, úgy látszik... már nem is várom, majd maga ministrál, öreg.

Vácsy orcája fanyarra húzódott. Negyvenkét esztendeje, hogy utoljára bujt be a fehér ingbe.

- Ha tudok, tisztelendő úr...

Bakos nevetett.

- Majd megy az magától.

Vácsy ráhagyta.

- Na jó... akkor megyek, meggyujtom a gyertyákat.

Felvette a gyujtóbotot, meggyujtotta a végén a kanócot és elindult a templomba. Elindult, néhány lépést tett csak, azután halálraváltan, sápadtan, esetten tántorgott vissza.

- Tisztelendő úr!... tisztelendő úr!

Bakos felriadt.

- Mi az?

A vén harangozó nem jutott több szóhoz, csak újjával mutatott kifelé a templomba.

Kint a templom nagy térsége üresen tátongott. Lélek se ült, se állt a padok között. Bálint szeme a nagy ürességbe meredt, egész teste úgy állt a szentély lépcsőjénél, mintha hirtelen nagy fagyás lepte volna meg. Állt, állt, azután lassan megfordult, az arca fehérsége felengedett erős lázas pirosságba és két könnycsepp esett a fehér selyempalástra.

Visszament a sekrestyébe, nagyon megindult volt a hangja, de hallatlan nyugalom áradt szét belőle.

- Menjen, János, szóljon a tanító úrnak, hogy elkezdjük a misét... A tanító máskor is úgy csinált, hogy utolsó percben indult a templomba. Nála nélkül úgyse kezdődik, ő meg minek üljön fent a kóruson jóelőre.

Szilvássy mindent tudva indult fel a kórusra, s mire felért, akkorra már Vácsy is a sekrestyében volt. Bakos most már kemény lett, mint a kőszikla, széles vállán hatalmasra terült szét a palást, merevre bicsaklott a feje, arcán nagy izomcsomók feszültek neki a bőrnek.

- Menjünk, János!

Ugy indultak el, ketten, az oltár felé. Szilvássy keze végigszaladt az orgonán, az orgona ijedten sírt bele a nagy csendességbe.

Mennybolttá tágult a templom és a pap éneke csudálatos zengéssel töltötte el ezt a mennyboltot.