Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 4. szám · / ·
Írásban mondta fel a bérletet mindenkinek Bakos, a harangozó hordta széjjel. Annyi állt csak a levélben, hogy mostantól kezdve maga szándékozik gazdálkodni, megszünteti a bérletet. Vácsy tudta jól, mit visz a levelekben, azért sehol se várta meg, míg felbontják, hanem loholt tovább. Nem jó rosszhírt széjjelhordani, ezért nem kínálják meg az embert semmi jóval.
Vasárnap volt éppen, délután, ilyenkor mindenki otthon van, ezért intézte így a dolgot Bakos. És a falu egyszerre felgyulladt, a csendes vasárnapi álldogálásból izgatott gyülekezetek váltak. Hiszen gondolta ezt mindenki, hogy így lesz de most mégis más, most itt a bizonyosság a kézben. A Siket Ignác háza előtt is ezt tárgyalták, Siket Ignác csak nézett, mosolygott, ahogy Tollas meg a többi hadonászott előtte a levéllel. Kosánné is köztük volt, nem állta meg szó nélkül.
- Téged tán nem érint, Ignác?
Megrándította magát.
- Tudtam én ezt, mit érintsen?
Épp a mult vasárnap váltott szót a pappal, az mondta neki, hogy az őszi vásáron megveszi a pár lovat. Meg is egyeztek, hogy meghagy neki a pap két holdat, ezért ő ellátja a szekeret, lovakat, ekét, boronát kovácsmunkával.
- Pedig te is kaptál levelet.
Siket félrenézett és kiköpött. Nem válaszolt.
Tóth Jánost ette legjobban a méreg.
- Tenni kell valamit, mert ezt így mégse lehet csinálni, hogy csak úgy ukmukfuk kidobni mindenkit.
Tollas szólt.
- Tán ügyvédhez akarnál menni?
Tóth János veres arca még veresebbre gyulladt.
- Megy a fene ügyvédhez, tudom én, hová kell menni...
Kosánné nagy érdeklődéssel nézett fel rá.
- Hová, te?
Tóth azt várta, hogy faggassák.
- Tudom én...
- Mondd hát, hová?
Kicsit várt még, azután kidobta magából, mint a rossz nyált.
- A püspök úrhoz!
- Panaszra?
- Igen.
Csend lett mindenütt. Tollas szólalt meg elsőnek.
- Azt mégse gondolnám.
Siket Ignác is így vélte.
- Én se...
Tóth János arca most már majd felfakadt a feszüléstől. Két kezét két kemény gubacba szorította.
- Mit? Ne menni?... Először belerúg a gyermekembe, hogy majd összetörik keze-lába, most meg elveszi a fődet?... Jönnek, nem jönnek, én megyek.
Nagydühösen indult is mingyárt, otthagyta Siketéket. Kosánné tartott csak vele, látták még, hogy sugdos neki valamit, mert nagyon magyarázott a kezével.
Azért Tóth János mégse ment el a püspökhöz, mert másnap hétfő volt, azután meg kedd, sok volt a dolog, felejtődött a másegyéb.
Vasárnap azonban, ahogy Bakos felment a szószékre, akkor vette észre, hogy csak til-túl ül egy-egy ember a padokban. Az is inkább asszony, az öregje. Megdöbbent először, azután nagyon hamar erőt vett magán. Nem, nem szabad észrevennie, nem szabad, hogy lássák a döbbenését. Csak annyi volt, hogy nagyon várta mindennek a végét, hogy kimehessen a templomból, be a szobájába.
Délután Vácsy somfordált be az ajtón, megállt, mondani akart valamit, de Bakos megelőzte.
- Ma nem fog harangozni!
Vácsy elmeredt a nagy ámulattól. Rákérdezett.
- Tessék?
- Nem fog harangozni.
Mint akit megütöttek, úgy fordult ki az ajtón, Bálint pedig bement a belső szobába, végighevert a díványon, hanyatt, két szeme a mennyezetre meredt.
Nem szabad engednie, erősnek kell lenni, különben vége a dolgának. Mert a falu csak attól tart, aki erős, a gyengének nyakát szegi, mint az éhes vércse a gyenge csibének. A falu mohó és kegyetlen, jaj annak, akit megfog, mert a falunak csak két nagy érzése van: az alázat és a gőg. Mert a kettő egy: csak a gőg tud igazán, teljességgel alázat lenni. Ahogy a helyzet kívánja.
A falu pedig várta a délutáni harangszót, már három óra, már félnégy, ejnye, tán elaludt ez a Vácsy. Már nagyon elúnták az álldogálást a kapuk előtt, lassan megindultak a templom felé. Ha lett vón harangszó, nem mentek volna, de így hogy nem volt, hát mentek. Megnézni, mi történt. Még az is elment, aki délelőtt nem volt. Gyűlt a nép a templom körül; suttogó volt mindenki hangja, egymást kérdezték: mi lehet?
Nagysokára nyilt a toronyajtó, Vácsy jött le a toronyból. Mert úgy volt, hogy ha nem is kell rázendíteni, azért mégis csak felment ő a harangjához. Megrohanták a népek.
Vácsy zavarodott volt, ellökte magától az asszonynépet, azután hangosan, hogy mindenki hallja, kiszólt a fejek közül:
- A tisztelendő úr rendelte így, hogy ne legyen harangozás... így hát ma templom se lesz.
Ijedten, zsibongva rebbent széjjel a tömeg.