Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 4. szám · / ·
Eljött Erzsi, Bálint az udvaron állt az anyjával, amikor bejöttek az udvarba. Tóthné jött elől, utána a harangozó, leghátul meg Erzsi. Mezítláb volt, az a szoknya volt rajta, amelyik kint az erdőn, a rékli is az volt.
Vácsy Bakosné előtt állt meg.
- Hát eljöttünk...
Bakosné végignézte a lányt, Vácsy kicsit hátrább lépett, Bálintra pislantott és amikor összeakadt a nézésük, megbátorodott bizalommal hunyorított a szemével.
- Derék jány...
Bálint elfordult és a kert felé indult, már bánta, hogy tegnap szólt a lány miatt a harangozónak. De már mindegy, most már itt van. Hadd egyezkedjen az anyja vele.
Tóthné úgy kommendálgatta a lányát, mint a vásárban szokás a jószágot. Megtapogatta a karját.
- Erős e', tisztelendő asszony, bírja majd a dolgot, meg tetszik látni. Nem is szívesen engedi az uram, mert ő járt ki eddig a kecskével, de mondtam neki, hogy jó lesz arra Józsi is, a kisebbik fiú. Meg aztán nem is nagyétű...
A bér dolgában hamarosan megegyeztek, mert Tóthné nem kért sokat, Bakosné meg nem igért keveset. Mingyárt helybe is állt Erzsi.
Elmenőben még visszaszólt Tóthné:
- Egy kis cókmókja is van, azt majd elhozhatja hónap, hogy kéznél legyen... aztán becsüld meg magad, jányom.
Erzsi lesütötte a szemét, gyámoltalanul, sután állt ott, mint egy kis megütött galamb. Bakosné mingyárt munkába fogta.
- Gyere csak, vidd ezt a moslékot, öntsd a malacok elibe.
Erzsi egyszerre felolvadt, fürgén pattant, örült, hogy nem kell már egyhelyben állnia. Csak Vácsy maradt még ott, várt és az öregasszonyra nézett.
- Ejnye, maga még itt van?... várjon csak.
Bement a konyhába és pohár borral tért meg.
- Ez meg magának jár.
Este se volt, amikor a vén Kosánné tért be az udvarba. Gombát hozott eladni, esős volt a hét, szedett egy kis szakajtóra valót. Erzsit látta meg az udvaron, amint éppen vizet merített.
- Hát te mi' csinálsz itt, Erzsi jányom?
A lány kezében állva maradt a kút kereke.
- Szógálok.
- Szógálsz?
- Igen.
Végignézte Kosánné a lányt. Már pólyáskora óta ismeri, de most jobban szemügyre vette. Jó termés, hm, felviheti még Isten a dolgát, ha ügyes lesz, meg lesz magához való esze. Na, de hogy ez a pap fogadta fel, nem gondolta volna. Igaza van mégis Tóth Jánosnak, hogy ez se különb, mint a többi... még rosszabb, mert visszaveszi a bérletet.
A gombát nem vették meg.
Kosánnét nagy elevenen érintette ez a szó, mert már a tanítóéknál is volt, de azoknak se kellett. Más meg nem veszi meg, így hát holnap mehet be a városba. Dühösen ment ki a konyhából, még az ajtót se tette be maga után.
Egyenesen Tóth Jánosékhoz ment, a Bálint haragos emberéhez.
Vacsora után a tanítóék néztek át hozzájuk. Magányos emberpár volt, gyermek nélkül a tanítóné jóval fiatalabb, mint az ura. Valahol egy iskolában tanítottak mind a ketten, őszfelé már estébe nyúlt a délutáni oktatás, úgy kerültek össze. A gyerek is úgy ment el örökre, az első miatt. A dupla fizetés, a megspórolt gyerek meglátszott rajtuk, eddig még mellékes is volt: a papi szőllő, az asszony jó ruhákat hordott és fáradhatatlan gonddal szépítette magát, céltalanul, senkinek, legfeljebb a városnak, ahová néhanapján betértek.
- Láttam, hogy ide is behozta a gombát Kosánné...
A tanítóné kezdte így. Az ura bement a szobába Bálinthoz, ő meg még a konyhába tért be előbb.
- Igen, de nem vettem meg.
- Én se, hozzám is hozta, de nem kellett.
Azért mondta csak el, mert fontos az, hogy Bakosné tudja: elébb őhozzá jött, csak aztán ide, amikor neki nem kellett.
- Látom, van már cseléd is.
Bakosné a kamraajtót csukta be.
- Igen, fogadtam, mert kellett. A fiam nem nagyon akarta, merthogy egyelőre még nem teljes a jövedelem, de én kívántam.
A tanítóné ráhagyta.
Bementek szobába, a tanító Bálinttal az asztalnál ült, bor mellett. A petróleumlámpa jó meleg fényt öntött széjjel, a tanító szivarozott, Bálint cigarettára gyujtott. Az asszonyok is asztalhoz ültek, Bálint poharat tolt elébük. Az anyja tenyerével befedte a poharat.
- Nekem ne tölts.
Bálint azért töltött.
A tanító csak belekóstolt, mert vesebajos volt, tiltották neki az italt.
- Hát aztán mondja már, tisztelendő úr, mi lesz a földekkel?... mert ezek az emberek szeretnék tudni.
Bálint válla megrándult.
- Gondolhatják... nem futja itt arra, hogy az ember munka nélkül is megéljen, majd gazdálkodom magam.
A tanító ráhagyta.
- Hisz igaz... igaz...
Bakosné is közbeszólt:
- Szükség van itt minden garasra, nem tehetjük, hogy hetven kilókért hagyjuk oda nekiek... meg semennyiért se.
A szöllőről nem is esett szó, tudta magától mindenki, hogy az is a földekkel megy. A tanítóék még ez éven szüretelnek, ősszel meg átadják mindenestül. Hiszen ez nem is olyan nagy pont, a szöllő, kicsiség az egész, alig is van szölleje a faluban valakinek. Ezelőtt tiz-tizenkét esztendővel a megboldogultnak jutott eszébe, hogy kéne telepíteni. Volt az egyháznak egy alkalmas darabja az egyik hegyoldalban, oda telepítették, Most már szépen termésbe jött jó esztendőben hozott tiz-tizenöt hektót. Nem volt valami príma bor, de mindennapi használatra megfelelt.
A tanítóné jószándékkal szólt:
- Nagy lesz a felháborodás, zúg a nép.
Bakosné megigazította pápaszemét.
- Csak zúgjanak...
A tanító nyugtatni próbált, pedig szükség se volt rá.
- Na, nem olyan nagy a baj, úgyis tudják már jobbadán, hogy visszakerül.
- Tudják, tudják, - szólt vissza az asszony - de nem hiszik addig, amig a tisztelendő úrtól magától nem hallják.
Bálint elnevette magát.
- Azt hallhatják nemsokára, csak már minden bekerüljön.
Nyitva volt az ablak, meleg nyári estébe nyilt és az udvaron keresztül belátszott a falu. A falu pedig, a rejtelmes titok apró zajokkal készült az alváshoz.
Amikor a tanítóék elmentek, Bakosné kiszólt Erzsinek, hogy ágyaljon meg a tisztelendő úrnak. Azután meggondolta, vele ment ő is, hogy megmutasson egyet-mást a lánynak. Nyitva volt az ajtó a két szoba között, Bálint visszaült az asztalhoz, töltött még magának egy pohárral, azután az ujságot vette elő. A lány elmenőben hozzáért, szándék nélkül és Bálint is úgy tett, mintha nem venné észre. Átnézett az ujság felett a másik szobába.
Erzsi az ágyterítő után nyúlt, szép, lendülő parasztmozdulattal, a pompásan épített test feszülő ritmusával. Ahogy előrehajolt a széles ágyon, két izmos símabőrű lába térden felül lett meztelen.
Bálint lenyugvás előtt a zsámolyon térdelt; nagy meleg áramlással szakadt fel belőle az imádság és amikor odaért, hogy ne vigyél minket a kísértésbe, felforrósodott homloka alázattal esett imára fonódó két kezefejére.