Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 4. szám · / · TAMÁS MIHÁLY: MIRÁKULUM

TAMÁS MIHÁLY: MIRÁKULUM
V.

Az anyja is megjött, a bútorok is. Három szobát rendeztek be, többre nem tellett a bútorból, de meg a másik kettőbe az öreg pap bútorait tették, amely még mindig ott volt.

Csendes öregasszony a Bakos anyja, még jó erőben, még bírta a mozgást. Bakos mondta egyszer, hogy fogadjanak valami öreg bejárónét, aki segít neki, de az anyja kereken elutasította.

- Minek ide két öreg? Minek még egy száj? Elég, hogy Andris itt maradt.

Bakos úgy számított, hogy ősszel átveszi a földeket, maga fog gazdálkodni, veszen egy pár lovat, addig meg itt tartja Andrist, úgyis kell majd akkor kocsis. Sok dolga ugyan nem akad addig, mert a két pejt a rokonok már elvitték, csak a konyha körül őgyelgett egész álló nap, meg fát vágott, meg vizet húzott.

Így teltek a napjai a templom meg a szobája között. Néha ki-kinézett a faluba, de nem szívesen, mert úgy látta, mintha az emberek huzódnának tőle. Tisztelettel, szépen köszöntötték, de valahogy érezték, hogy a földek visszakerülnek. Néha Vácsy kerülgette, de szóhoz ilyen irányban egyszer se tudott kerülni. Asszonyok jártak be a parókiára, egyszer hallotta, hogy az anyjával beszélt az egyik.

- Nagy tiszteletben áll a tisztelendő úr mindeneknél, csak...

Az anyja kíváncsian kapta fel a fejét.

- Csak?

-...csak meg ne ütötte volna olyan igen a Tóth Jani fiját. Tóth Jani nem tudja felejteni, hogy az ő fija vasárnapi ünneplőben kellett leguruljon az útra...

Bakosné mérgesen hagyta rá.

- Biztosan megérdemelte.

Bólintott az asszony.

- Hiszen meg-meg... csakhogy Tóthnénak még fódni is kellett a kabát újját, könyöknél, de ez még a kisebbik baj, a nagy baj az, hogy őszre kimegy a bérletből Tollas, meg Bogyó, meg Kosán, meg Bohus, meg Arató, meg a többi mind...

Bakosné igenelt.

- Ki bizony, fiam...

- Ez baj, mert igen fent vannak miatta... még Bogyóék haggyán, azok keveset beszélnek, mióta a tisztelendő úr meggyógyította az öccse Janiját, de a többi mondom, igen fent van... a jó hamar elfelejtődik, de a rossz éli az ő éltit.

- Csak hadd élje, fiam, a jó ember nem fél a rossztul.

- Hiszen igaz-igaz, hiba nélkül való a tiszteletes úr... hiszen még gazdasszonya sincsen... bírja az emberek nézését, nagyon bírja... tán ép itt a baj.

Bakosné nagyon elgondolkodott ez utoljára hallott szó értelmén.