Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 3. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · ANGOL IRODALOM
«De az idő, sajnos» mondja Virginia Woolf, «az idő, bár állatot, növényt meglepő pontossággal virágoztat és hervaszt el, nem ily egyszerű módon hat az ember elméjére». S odébb: «Nem eléggé ismeretes és behatóbb tanulmányozásra érdemes az a rendkívüli eltérés, mely az óra lapján s az emberi elmében folyó idő közt van».
Bizonyos, hogy az írónő újabb könyveiben nem úgy jár az idő, mint az óra lapján. Újszerűen labilis dolog lett belőle.
«Orlando» első része az Elizabeth-korban játszik, s itt erővel, szinte drámai elevenséggel indul. Hőse, a «szép durcás fiú» él s vele érezünk. De aztán sok ügyes fantáziával megírt kalandjain keresztül is elmosódottabb lesz egyénisége. Inkább futó gondolatait olvassuk, mintsem mélyebb jellemzését - vagy a szerző gondolatait szerelemről, költőkről, írásról, a korok jellegéről. Mindig szellemes, mindig mulatságos, de sokszor rendkívül szokatlan és merész gondolatok ezek. Melyik szabadította föl a másikat: a regény a gondolatokat, vagy a gondolatok a regényt? A regény itt hígabb tájakra szökken, a fantázia szinte forradalmi könnyűséggel oldja föl magát minden korlát alól; idő és tér épúgy nem léteznek előtte, mint az emberi éltnek ama legsúlyosabb korlátja, a nemek közötti ellentét. Az emberi élet legelőrehaladottabb eszméinek légkörében vagyunk; a műfaj megújul és csodálatosan szabad lesz; s ahogy a hős a legtermészetesebb ifjúsággal éli át a századokat, kényes és alig elképzelhető pontokon virtuóz szellemesség segíti keresztül a mesét. Minden folyik, változik, semmiben megmerevedni nem lehet, az elme szabad, mint a szél, mely Knole ősi kastélyában vándorol: minden ajtó mindig nyitva, ha becsapódik egy, kinyílik más. Minden kérdés felmerül, - de ki keres rá feleletet? Csak helyesem legyen formulázva, akkor vagy meghozza feleletét a jövő - vagy nincs rá felelet. S ilyen lesz az ember gondolkodása az egyre gyorsuló mozgás korában.
Orlandó első része azonban, ismétlem, nem a könnyed gondolatok világából való. Erősebb színnel festett a kor s a természet képe, szenvedélyes élettel telt nemcsak a hős, hanem a mellékalakok is, így a királyné... Főkép a királyné, kit néhány rövid mondat megdöbbentően jellemez: «hosszú újjai mindig begörbültek, mintha jogar vagy gömb köré akarnának fonódni», «nyílegyenesen ül nehéz brokátaiban, akárhogyan kinozza a csúz» stb.
A fáma azt beszéli, hogy «Orlando»-t némi maliciózus sietséggel jelentette meg szerzője, megelőzve egy másik könyvet - jó barát művét, a Lytton Strachey Essexét - melyet parodizál. Ha ez igaz, - nem tudom, nem visszafelé sült-e el a tréfa. Mert a be nem avatott olvasó az egész világon csak azt fogja látni, hogy Virginia Woolf kölcsön vett a másik könyvből egy-egy jellemzést, mondatot, színt (megfordítva elgondolni nem lehet) s hogy ama másik mű hatása alatt lett «Orlandon», különösen Elizabeth-kori részében, gazdagabb színű és reálisabb súlyú.