Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Kürti Pál: JULIUSI ÉJSZAKA
Hunyadi Sándor vígjátéka a Vígszinházban

Hunyadi Sándor darabjában megvan az a fajta kedves és súlytalan immoralitás amely a polgári csevegő-komédiát egyedül teszi elfogadhatóvá. S ez volt az, ami a pesti darabkonfekcionáriusok termékeiből eddig mindig hiányzott. Pechje a fiatal szerzőnek, hogy akkor szólal meg először szeretetreméltó és nyerseségében is kedves csevegő-hangján, mikor a polgári konverzációs-komédia általában nem kell már!... Tíz-húsz esztendővel ezelőtt kellett volna ez a hang és akkor talán a pesti szindarab nem rekedt volna meg valami kispolgári szellőzetlenségben, hanem eljutott volna egy nagypolgári mondainségig, amely felé kereskedősegéd-eleganciájával mindhiába sóvárgott. A Hunyadi Sándor darabján határozottan érezni a jó gyerekszobát. Úgynevezett technikai ügyességben bizonyára alatta marad a pesti átlagnak, de egyébként igazán jó manírokat hoz magával: a pointejei nem hatnak csámcsogásnak, nem eszik késsel és mielőtt iszik, megtörli a száját, nehogy bezsírozódjék a pohár pereme. Ami «immoralitás» van a darabjában, az nem a papucshős erkölcstelensége, aki illegitim huncutkodásaira azonnal rávonja a polgári legitimitás leplét (lehet disznólkodni, - a végén úgyis elveszi a vezérigazgató a szegény gépirókisasszonyt!)... Egy ponton szurrogátumkomédiából már-már az igazi komédia felé lendül a darab: mikor az izgága csődörsége miatt botrányba keveredett ifjú, újabb botránytól való félelmében, ijedten hárítja el a megkívánt nők legártatlanabb érintését is. Sajnos, minden egyéb bennreked a csevegésben és a «miliő»-ben. Egy arisztokrata kisasszony igazi karakternek induló figurája alighogy kinyílik, már le is kókad... De arra már százat teszek egy ellen, hogy a darab fanyar tónusától merőben elütő, pestiesen konvencionális befejezés nem a szerző, hanem a vígszinházi vezérkar terhére írandó.

...A Vígszinház ma az egyetlen magánszinháza Budapestnek, amely még együttes fölött rendelkezik. Ez az együttes valóban pompás, de - akár a «Júliusi éjszaka» - e pillanatban már anakronizmus. Ez a remeken temperált játékstílus valahogyan úgy öleli körül az embert, mintha a gőzfürdő langyos bazinjében nyújtózkodna. De a mai embernek alig kell már a gőzfürdő lusta kéje; a mai ember az edző strandfürdőé. Még télen is. «Hűtsd meg magadat minden nap!» a jelszó. A szinházban is inkább meghűteni szeretik magukat ma már az emberek...