Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám

SOMOGYI GYULA: FORGÓSZINPAD, KOCSISZINPAD, LIFTSZINPAD

A modern színpadi technika az illuziókeltés minden eszközének felhasználása mellett főként arra törekszik, hogy a látszólag szaggatott drámai cselekményt a szcenikai problémák villámgyors megoldásával egységbe olvassza s kadeidoszkopszerűen váltogatva a drámai történés színhelyeit, a dráma egységes hangulatát meg ne törje s a közönség türelmét a hosszúra nyúló szünetekkel túlságosan igénybe ne vegye. A dráma adta meg az impulzust a szinpadi technika fejlődésére. Felvetette a problémát, amelyet a technika nemcsak megoldott, hanem közben - mérföldes léptekkel el is hagyta a drámát. A dráma még ma is keresi a kifejezési formákat. Századeleji anarchiájából ma sem tudott a szabadságratörekvés kristályánál egyéb pozitív eredményre jutni. Ezzel szemben a színpadi technika elektromos és hydraulikus gépeinek óraműszerű precizitásával olyan tökéletességre emelkedett, hogy ma már nem állanak előtte szcenikai problémák, amelyeket, még a legkomplikáltabbakat is, játszi könnyedséggel meg ne tudna oldani. Néhány évtizeddel ezelőtt egy Shakespeare-előadás díszletezési munkálataira átlagban egy órát kellett számítani, ma egy modern szinpad ugyanazt a munkát ezerszer tökéletesebben - másfél perc alatt végzi el. Ez a gyorsaságra való törekvés teremtette meg az új színpadépítési konstrukciókat, amelyek közül három tökéletes megoldás emelkedik ki: a forgószínpad, a kocsiszínpad és a liftszínpad.

Az első modern forgószínpadot - a japán színház már régóta ismerte ezt a színpadtípust -, a színpadi technikának ezt a Columbus tojását Karl Lautenschläger szerkesztette a müncheni Residenz Theater számára. Szerkezete a lehető legegyszerűbb. A színpadnak csaknem a súgólyuktól az elő-színpad hátsó faláig s a jobb és bal oldalfalig terjedő része köralakban ki van vágva s az így keletkezett korong, megfelelő csapágyakba helyezve, tengelye körül gummikerekeken, tetszés szerint való irányban forgatható. Az első forgatható színpadok még nehézkes és drága vasszerkezetekkel és hajtógépekkel voltak összekapcsolva s olyan éktelen lármát csaptak, hogy - ha eliminálták is a díszletezés eddigi lassúságát -, lármájuk kizökkentette a közönséget a dráma hangulatából. Ma már a legtöbb színpad megelégszik az egyszerű, kézzel forgatható színpadkoronggal, amely aránylag olcsó és hangtalan.

 
Forgó-szinpad
Móricz Zsigmond: «Légy jó mindhalálig». I. felv. alap-rajza. a)Iskolaudvar, késöbb hálóterem. b) Lépcsőház. c) Folyosó. d) Tanterem. e) Bejárat egy másik tanterembe. x. Petőfi-szobor.

A forgószínpad sokszor nehéz, komplikált feladatok elé állítja a rendezőt s a díszlettervezőt. A korong aránylag kicsi felületére 4-5 jelenetnek megfelelő díszletet is kell állítani; bedíszletezése tehát nemcsak képzőművészeti készséget, hanem sok építészeti leleményességet és színpadi érzéket igényel. A forgószínpadnak nagy előnyei mellett nagy hátrányai is vannak. Hátránya, hogy minden rajta berendezett darabhoz külön díszleteket kell készíttetni. A darabnak a műsorról való levétele után a díszletek is csaknem teljesen hasznavehetetlenekké válnak. Ezt a luxust tehát csak gazdag színházak engedhetik meg maguknak vagy en suite-színházak, amelyekben a díszletek költségei az esetleges anyagi siker lehetőségei mellett eltörpülnek. Hátránya a forgószínpadnak, hogy a változások közé nem lehet szabadtéri jelenetet beiktatni. Ezekre a jelenetekre tehát vagy le kell bontani a színpad teljes építkezését, vagy pedig meg kell elégedni a kisebb szabadtéri jelenetek bedíszletezésével s ebben az esetben a díszleteket úgy kell megkonstruálni, hogy a szabadtéri jelenet levegője a többi díszlet fölött váljék láthatóvá.

Gyors és célszerű színhelyváltozási lehetőségekre nyujt alkalmat a toló- vagy kocsiszínpad, mely Fritz Brandnak, a berlini egykori királyi Opera szcenikai igazgatójának nevéhez fűződik. Alkalmazásának feltétele, hogy a színpad jobb és bal oldalfolyosója a hátsó színpad mintájára mintegy mellékszínpadokká bővíttessék ki. Az így nyert színpadkiugrókban a színpad eredeti szélességének megfelelő és a rivalda magasságához mért, gumikerekeken járó kocsik, tulajdonképpen pótszínpadok állanak, amelyeket bedíszletezve minden különösebb nehézség nélkül a színpad nyílása elé lehet tolni. Ha az egyik kocsi díszlete már játszott, a kocsit pillanatok alatt eredeti helyére, a jobb- vagy baloldali mellékszínpadra tolják s helyét a bedíszletezett második kocsi foglalja el. Amíg ez a második díszlet játszik, kényelmesen be lehet díszletezni az első kocsit, mely a harmadik díszlettel megrakodva készen várja végszavát. Ez a rendszer első alkalmazása óta már egy harmadik kocsival is bővült, amelynek a hátsó színpadon van a helye. A kocsikat természetesen kombinálva is lehet használni, sőt szeletekre is lehet osztani, aszerint, amint a rendezőnek kisebb vagy nagyobb színpadra van szüksége.

Ennek a rendszernek az a nagy előnye, hogy a legintímebb szobajelenettől a legtágasabb szadadtéri jelenetig a legszélesebb skálájú díszletezési lehetőségeket nyujtja csaknem ugyanannyi idő alatt, mint a forgószínpad. Hátránya viszont, hogy csak olyan színházépületekben alkalmazható, amelyekben a színpadnak az oldalkocsik befogadására megfelelő oldalhelyiségei vannak, vagy ha a színpadot erre a rendszerre építik fel. Az első eset csak ritkán fordul elő. A színházépületek hátsó felét tehát csaknem teljesen át kell építeni, ami már csak azért is ritkán lehetséges, mert az egyes színházak vagy más épületek közé vannak beépítve, vagy maga az útcatest akadályozza őket az oldalak irányában való terjeszkedésben.

 
Kocsi-szinpad
I. kocsi: kertrészlet (játszik). II. kocsi: szoba. III. kocsi: szalon. IV. Az első kocsi helye. a) függöny.

A legideálisabb, de egyuttal a legdrágább színpadtípus a liftszínpad, melyet Adolf Linnebach konstruált a dresdeni Königliches Schauspielhaus számára. Linnebach a dresdeni színpad 18×18 méter területét három egyenlő 18 méter széles és 6 méter mély szeletre osztotta. Mind a három szelet hydraulikus gépszerkezet segítségével egyenként vagy egyszerre 10 méter mélységre süllyeszthető a színpad normálállása alá vagy 2 méterre emelhető a normál-állás fölé. A díszletezés a színpad alatt lévő pincében történik a színpadtól jobbra és balra lévő tágas helyiségekben, ahol az egyes szeleteket már készen bedíszletezve várják a Brand-féle kocsik, amelyeket pillanatok alatt a lesüllyesztett szeletekre tolnak s a színpad normál-magasságába emelnek. A kocsikat kapcsok segítségével alátámasztás nélkül is rá lehet akasztani a színpadkivágat oldalszéleire, sőt ezeken tetszés szerint előre és hátra lehet őket tolni. A szeleteket variálva lehet emelni vagy süllyeszteni, aszerint, amint a rendező emelkedő, lejtő vagy lépcsőzetes színpadot óhajt építeni. A színpad 18 méteres mélységét hatalmas rabitz kupola horizont öleli körül, de az intímebb szabadtéri jelenetek részére még egy kisebb Hasait-féle felgöngyölíthető vászon körhorizonttal is fel van szerelve. A színpad alatt lévő pincehelyiség akkora hogy az aznapi díszletekkel megrakott teherautók az utcáról egyenesen a pincébe hajtanak le s lenn kényelmesen megfordulnak. Hogy ez a tökéletes színpad a rendező fantáziájának milyen határtalan díszletezési lehetőségeket nyujt, azt a laikus közönség is rögtön láthatja.

 
Lift-szinpad
A dresdeni Schauspielhaus szinpadának keresztmetszete. a) Játszó díszlet. b) A pincében kocsikon készen álló díszletek. c) Zsinórpladlás. d) Körhorizont

A dresdeni színpad liftszisztemájára van berendezve Páris legújabb és egyetlen modern színháza, a nemrég elkészült Theatre Pigalle, melyet Rotschild millióin építettek. A Theatre Pigalle még a dresdeni színháznál is modernebb technikai berendezésekkel van felszerelve. Színpada nem három, hanem csak két szeletre van osztva, s a szeletek a pince mélységéből egészen a színpad kivágásának felső vonalak fölé, a zsinórpadlás magasságába emelhetők. A díszletezés itt is a pincében, előre és hátra tolható kocsikon történik s az egyes bedíszletezett kocsik az elektromos liftek segítségével paternosterszerű körforgásba hozhatók. Egy díszlet tehát hat állást foglalhat el: kettő-kettőt a színpad magasságában, a színpad alatt s a színpad fölött. A világnak ez a legtökéletesebb színpada is a német színpadépítési technika fejlettségét dícséri: a színpadi gépeket M. Hasait, a dresdeni Schauspielhaus szcenikai igazgatója tervezte, világítási berendezéseit pedig a berlini Siemens-cég szállította. Tehát ez alkalommal: German invention made in France.

 
A Theatre Pigalle
A lift-szinpad hosszmetszete. a) Játszó díszlet. b) c) A lifteken készen álló szinpadok. d) Pince díszletezés közben. e) Üres liftüreg. f) Nézőtér.

A liftszínpadot megelőzően már a bécsi Brettschneider is szerkesztett egy úgynevezett elevátor-színpadot a Burgtheater számára. A színpad itt is három szeletre van osztva s mind a három szelet egyenként lesüllyeszthető. Mikor az első szelet játszik a másodikat a süllyesztőben bedíszítik ha az első lesüllyedt, a második bedíszletezett szelet az első helyére tolható. A szoba, tetők, fakoronák, csillárok stb. a zsinórpadlásról «repülnek» helyükre.

Ezek a legszembeszökőbb színpadtechnikai szisztemák, amelyek mellett a két amerikainak, Mac Kayenek, a Madison Square színházban alkalmazott egyliftes süllyesztő-színpada. Arthur Hopkins «swinging stage»-je, mely a színpad bal és jobb elől lévő sarka körül oldalra kifordítható, továbbá a kölni A Rosenberg-nek kiskocsi-rendszere, amely a díszletdarabokat apró, de összecsatoltan egyben is használható kocsikra aplikálta, jelentőségükben csaknem egészen eltörpülnek.

Mindezek a színpadtechnikai berendezések csak nagy színpadon, nagy költséggel alkalmazhatók. A dráma azonban az intímhatású, kisebb színpadokat keresi. A tágas operaszínpad megöli a halk szó bensőségességre szánt hatását. A színpadi rendezők tehát vagy új díszletezési szisztémák kitalálásával igyekeztek pótolni a technikai berendezések hiányát vagy ismét segítségül hívták a színházspeciálistákat. Az első eset megteremtette a különböző rendezési szisztémákat: a permanens díszleteket, amelyek az egész előadás alatt a színpadon maradnak s csak egyes darabjaik és a kellékek változnak; a sziluett-színpadot, mely csak könnyen váltogatható körvonalaiban adja a díszleteket; a paraván-színpadot, ahol a díszleteket csak egy betolt faldarab helyettesíti s a végleg leegyszerűsített színpadot, melyen már alig van díszlet s alig van kellék. A második eset, az építészek segítségülhívása, egy teljesen új színháztípust teremtett meg. Ez az új színháztípus szakítani akar a mai színházépítési rendszerrel, a sok tekintetben elavult olasz operaház-stílussal, amely a színházat két, egymással teljesen különálló részre: a nézőtérre és a színpadra osztja. Az új színháznak is az a végső célja, hogy a sűrű színváltozásokat a felesleges és hatásrontó szünetek kikapcsolásával oldja meg. De van egy fontosabb, pszichológiai elgondolása is. A színészt ki akarja emelni a mai «Guckkasten Bühne» panorámás távlatából és közvetlen kapcsolatba akarja hozni közönségével. Azt akarja, hogy a közönség, amely ma csak távoli, elkülönített bámulója a színpadon lejátszódó drámai cselekménynek, a közelség folytán - ha nem is aktiv -, de mindenesetre szerves velejátszója legyen az író és a színész közös művészetének.

Az új színház felé haladó első kísérletek a szélességében három részre osztott színpad-típushoz vezettek, amelynek egymás mellé sorakozó hármas színpadát a szükséghez mérten egyszerre és felváltva is lehet használni. Amíg az egyik színpad játszik, a másik kettőt függöny takarja el, amelyek mögött a következő jeleneteket lehet bedíszletezni. De elképzelhető az is, hogy mind a három egymás mellett lévő színpad egyszerre játszik. Az első színpad kert, a második szoba, a harmadik a ház előtt elhúzódó utca. Ez a színpadtípus a színpadi hatáskeltés kiszámíthatatlan lehetőségeire ad alkalmat. Legfeljebb az a jelentéktelen kifogás hozható fel ellene, hogy a közönség a jelenetek változása szerint az egyik színpad irányából a másik felé kénytelen fordulni. Még ezt a csekély hibát is eliminálja az a színpad-típus, amely a színpad hármas tagozódását nem egymás mellé, hanem egymás mögé helyezi. Ez a színpad-típus magában egyesíti az összes eddig létezett színpadok előnyeit. A nézőtérbe mélyen benyúló előszínpad a görög színház orchestrája, természetesen a mai igényeknek megfelelően átalakítva, proszceniuma a régi angol színpad két permanens oldalfala, melyet a dráma cselekményének megfelelő változatokban használ fel, hátsó színpada pedig a mai «Guckkasten Bühne», melyet a kitünően bevált körhorizont ölel körül. A színpadnak ez a praktikus és szellemes tagozódása feleslegessé teszi a komplikált gépberendezéseket és költséges invesztíciók nélkül is eléri azt a célját, hogy a sűrű színváltozásokat zökkenő nélkül bonyolítsa le.

Kétségtelen, hogy a mai fejlett színpadi technika korszakalkotó hatással volt a modern drámára, de első sorban a mai színházjátszásra. Azok a hihetetlen lehetőségek amelyeket a tökéletes színpadi gépek nyújtanak, sok, szertelenségeiben is zseniális színpadi rendezőt arra ösztökéltek, hogy a színjátszásban jobban hangsúlyozza a hogyant a minél: a dráma külsőségeit a dráma belső tartalmánál. Ezt ma talán a technika bűnéül rójják fel. De várjuk meg a holnapot. A modern drámának azt az új Shakespearejét, aki az új serleget új borral tölti meg. Aki nemcsak fel tudja használni a mai színpadi lehetőségek határtalanságát, hanem azoknak örökéletű irodalmi tartalmat is tud adni. Aki egyidőben nagy színházat játszik s a nagy dráma renaissance-át is hozza. A modern színpad mindenesetre készen várja ezt a megváltó zsenit.

(Berlin.)