Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám
- nem titkolhatom én - fanyarkodva nézek -
Ájtatosan lépdel a kedves lány... Ezt is,
no ezt is - gondolom - lecsapták kezedről...
Ó drága hajadon, akit bekötöttek!
Hogyha te azt tudnád! ha tudnád mennyire
értem én vibráló-hajlongó lelkecskéd...
Ládd, meglátom most is lapos hunyorgásod
mögött riadalmad' s kis begyeskedésed' -
s azt is: mért iszol itt olyan kényeskedőn...
illene! hány finom részlet, mit csak benned
fedeztem fel s ami nélkül - most tudtam meg! -
éltem hiányos lesz, mint idegen leves.
hova lombokon át lopakodott a nap
s táncolt sikos gyepen, - ó - gondoltam - hogyha
kedvesem egyszer így tudna mosolyogni -
úgy tudja csóválni farkát s oly szeliden
néz félretett fejjel, hogy lelkének ezt a
mozdulatát amely leány eltanulná -
Örökké hontalan leszel te, örökké
honodat kereső, mint e széttört világ
tárgyai közt futó szerencsétlen isten.