Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám
a dinnyeföldön,
oly szomoru mégis,
mint valami börtön,
mint egy üres börtön,
mely gyászolja foglyát,
nem bánja már azt sem,
ha a dinnyét lopják.
Mit is bánna benne:
lefogyott a nagyja
csak tengeti késett
kötését az inda.
nem kell már az árnyék,
áll az üres kunyhó,
ugyan mire vár még.
Száján a pókháló
szivárványszinekkel
halálos játékot
játszik a legyekkel,
rezket a szellőben
ragadmányra várván,
mint halottkém pelyhe
a haldokló száján...
csak én fekszek benne,
oly szomoru mégis,
mintha üres lenne, -
mint szívem hajléka,
melyet az ifjúság
elhagyott, nem diszít
már csak a hiúság
csillogó hálója,
mit sóhajom rezget
s a mohóság gyilkos,
rút pókja eresztett.