Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám
A színház fejlődése nem éppen felemelő.
Valamikor kultusz volt. Isteni művészet, vallásos intézmény. Istenek kegyét kereste. Később csak egy istenét. Aztán alább adta s beérte földi hatalmasságokkal. Császárokkal és királyokkal, akik már kezdtek szemethúnyni az előtt, hogy Thália istennőnek egy kommerciális érzékű isten, bizonyos Mercurius nevű gyanus egyén udvarol. A múzsák templomából lassankint profán színház lett, majd frázis. Végül jött a demokrácia. A nép megistenülése és a művészet lezüllése - üzletté. A tömegek színháza, ahol a tömeglélektan törvénye parancsol. A kakasülőhöz való igazodás. Alázatos kiszolgálása a karzatnak, amely hiába van legfölül - furcsa ellentét, de nem egyetlen a színházban - a legalacsonyabb színvonalat jelzi,
Templom, színház, üzlet: ime a dióhéjba szorított evolúció.
*
De hát
A mai színház különös épület. Egyik végén van a színpad, másik végén van a kassza. Művészettel kezdődik és üzlettel végződik. (Bár fordítva lenne!) A kettő között foglal helyet a közönség, amely a színpadot és a kasszát, a művészetet és az üzletet egyensúlyban tartja. Hanem a közönség szeszélyes, nyugtalan. Asszony-természet: ingatag. S igen könnyen felborítja hol az egyiket, hol a másikat. Olykor mind a kettőt.
Ilyenkor a színházak vezetői elkeseredésükben nagyot ütnek - a kritika fejére.
*
Mert úgylátszik, nemcsak a színjátszásnak, a színigazgatásnak is megvan a maga paradoxona. Különben aligha lenne érthető az az irónikus ellentmondás, hogy a direktorok a színház
Üzlet hát, vagy nem üzlet?
*
Hiszen ha a kérdés ilyen egyszerű lenne! Ám egészen odáig, hogy a «színtiszta» irodalom és művészet is lehet üzlet, sőt, jó üzlet: rendkívül komplikált. Ezer ága, boga, kacskaringója van, amelyből azonban a kritikusra vajmi kevés tartozik. Legfeljebb az az egy: meddig írhat még kritikát a színházról? Ami viszont - számára legalább - elég izgató kérdés. Röviden válaszolva: ameddig a színháznak csak egy csepp köze is marad az irodalomhoz és művészethez.
De ki fogja ezt az «egy cseppet» vegyelemezni és pontosan lemérni? Azonkívül ma, e pillanatban, hogy állunk? Mi a helyzet?
*
A helyzet elég bizonytalan.
Mert hogy a színház nemcsak üzlet, hanem kultúrintézmény is: azt ma már szinte csak a
Van itt valami, amiről nem lehet elfeledkezni. Mindaddig, amíg a színház
Gyakorlati szempontból nézve persze úgy is elképzelhető a dolog, hogy a színházi tőke egyszerűen megegyezik a laptőkével
Ha nem lenne független kritika, magát a
*
Hanem van itt más, komolyabb dolog is. A színházak mai vegyeskereskedés-jellege, amely szinte csak időszakonkint, periódikusan ad alkalmat és lehetőséget a kritikára. Nemrégiben írtam erről, az úgynevezett színházi válság kapcsán: «Ugyanaz a színház egyszer Ibsent játszik, máskor operettet, egyszer görög tragédiát, máskor népszínművet, egyszer remekművet, máskor tömegrevűt, rendszertelenül, kiszámíthatatlan szeszéllyel, teljesen megzavarva a közönséget, amely így sohase bizonyos afelől: mit kap a pénzéért, mire megy be a műintézetbe?» Csodálatos, de úgy van: nálunk minden üzletág differenciálódott, szakkereskedelemmé különült már, csak a színház áll még e tekintetben a falusi bolt nívóján. Krumplicukortól a kaviárig
Sajnos, ha a kritikus, ekkép tisztázván a kérdést, mindannyiszor levonná a konzekvenciát is: igen kevés kritika jelennék meg a lapokban. Mert ma csakugyan az az igazság Budapesten, hogy a legtöbb színházi produkciónak elég a kommüniké. Kritikára nem tarthat igényt.
De amíg