Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám · / · DISPUTA

Osvát Kálmán: CONFÉRENCE

Csak azért «Disputa», mert Nagy Endre aligha fog mondandóimmal egyetérteni. Én - majdnem mindenben egyetértek Vele. Mindjárt a fődologban: «conférence» alatt mind a ketten egyet értünk. Az előadó-emelvény egyetlenül jogosult műfaját.

A felolvasással szemben pedig még türelmetlenebb vagyok. Szembeállni a közönséggel, szólni hozzá, s ezenközben nem a szemébe nézni - nem őszinte gesztus. A felolvasó - ha nem is éppen tudatosan - de valamennyire mindig, kivonja magát a kontroll alól. Szemtől-szembe nem olyan könnyű valami kézenfekvő szamárságot mondani. Míg felolvasni... nem olyan nehéz. Megvan az a pirinyó mentség, hogy: istenem, oda van írva, én (most) csak felolvasom... (A már megírt dolognak egyébként is van valami presztizse. A mérlegelése nem olyan reflexszerű, mint az élő szóé. Időbe telik. Volt már úgy, hogy évtizedekig úszott a felszinen valami szamárság, csak azért, mert egyszer leírta valaki.)

A felolvasó azt is megteheti, rendszerint meg is teszi, hogy többet mond, mint amennyi mondanivalója van. Persze - csak több szót. A conférencier a szemembe néz - beszélget velem - s tudja, hogy az első fölösleges szónál furcsán fognék a szemébe visszanézni. És azt hiszem, ezen is fordul meg a dolog: a mondanivalón. A conférence nem bírja el a habkönnyű fölöslegességeket sem. Csak a tiszta mondanivaló az ami mondani való.

Az aktualitásról nem tudnék nem beszélni, mikor a «mondanivaló»-ról van szó. A conférencier arról beszél, ami van. Ami aktuális. Nem ami úgy aktuális, hogy éppen száz éve történt, vagy pont ma délután. Hanem, ami úgy aktuális, mint a kenyér, mikor éhesek vagyunk. (Ha mentheti valami a súlyos lépést, mely a földszintről a pódiumra vezet, hát csak súlyosan aktuális mondanivaló mentheti.)

Meggyőzés-e a cél vagy szórakoztatás - nem vitatom, mert csak átvennék egy kérdést, mely bennem nem támadt fel.

Áll az emelvényen a conférencier és - nem is veszem észre, hogy emelvényen áll. Beszélget velem - a mi dolgainkról A mi közös dolgainkról. Nem értekezik és nem referál. Mindaketten tudjuk, miről van szó. Előttem próbál új utakat. S a meredeken együtt merészkedünk. Ha ugyan - megyek vele...

Egy esetben megyek. Ha valaki. Ha minősítetten valaki. Ha erkölcsi kvantitás.

A mit? és hogyan? posztulátumaihoz - csodálom - elfelejtette Nagy Endre hozzátenni az azoknál is nélkülözhetetlenebbet: ki? Csodálom, még ha tisztelem is a szerénységet, mely ezt a mulasztást elkövettette.

(Nem szoros kapcsolatban a fentiekkel, említenem kell, hogy nem tudok egyetérteni Nagy Endrével a novella pódiumképességének kérdésében. A szószerint betanult novella elmondása - arravaló emelvényről - sokszorosan felülmulhatja az olvasott mű hatását. Közvetlen tudomásom van róla, Erdélyből, hol Ambrus Zoltán Finish-ével tettek kísérletet. A hallgatók tapsa és elragadtatása kár, hogy el nem jutott Hozzá, akit illetett.)