Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika
Az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ nagyszabású kiadványsorozatot hirdet. Tizenöt csoportban s talán még több kötetben össze akarja gyüjteni az 1901-től 1925-ig terjedő magyar tudományos irodalmi termelés címtárát. A gyüjtemény első darabja már megjelent s a maga 240 oldalával s 5579 feldolgozott címével megbecsülendő, szorgalmas hangyamunka eredménye, amelyben a hozzáértőnek a szorgalom mellett föltétlen észre kell vennie a tárgyi tájékozottságot is, mert hiszen az anyag, amelyet kap, már rendszerezve, csoportosítva, a részletkutatás számára előkészítve kerül a kezébe. Egy bibliográfia tanulsága mindig kimeríthetetlen, nemcsak annak, aki a maga különös kérdéséhez címeket keres benne, hanem annak is, aki a címeken, neveken és számadatokon át hozzá szeretne férni egy tudományág egészének szelleméhez. Érezzük, hogy egy ilyen vállalkozás nagyon merész. A számok csalókák; egyformán mérnek egy alapos monografiát s egy pár lapos, jelentéktelen cikket. Mégis, ha már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bölcseleti irodalmunkat ily módon kivallathatjuk, hallgassuk meg, mit mondanak róla a «puszta» számok.
1. Több évvel ezelőtt céhbeliek részéről egyszerre két helyről is örömmel számoltak be nálunk a filozófiai érdeklődés váratlan megélénküléséről. Akkor még javában dúlt anyagiakban is, szellemiekben is a háború utáni válság, s a pillanatnyi helyzet mindenütt közelebb hozta egymáshoz a filozófusokat és a napi életet. A negyedszázad általános képe azonban mást mutat. Azt mutatja, hogy a magyar filozófia valami sajátságos bizonytalan helyzetben lebeg a népszerűsödés és a tiszta elvi magaslatok között. Hivatása és célja az, hogy tiszta, autonóm tudomány legyen, ezt azonban, alább bővebben kifejtendő okokból nagyon kevéssé tudja elérni s hasonló kis mértékben sikerül neki az, hogy valóban a nagyközönség kincsévé váljon. Nézzük csak az alábbi számokat:
Ma is élő, nagyobb múltra visszatekintő tisztán bölcseleti folyóiratunk van 1 (Athenaeum). Filozófiai bevezetést felsorol a jegyzék 24-et, de ha kirostáljuk az apró tallózásokat, marad kb. 6 magyar s 2 idegenből fordított bevezető. A bölcsészet egész területét rendszeresen 6 eredeti mű tekinti át (ebből is egy latin nyelven); hozzájuk csatlakozik még 3, amelynek szerzője idegen. Az egyetemes filozófiatörténetek száma szintén 6, ebből éppen a legismertebb (a Schwegleré) fordítás, s csak egy van olyan, amely valóban a kor színvonalán áll (a Nagy Józsefé). Ma is használt középiskolai tankönyvünk van 5, ebből 2 elszakított területi. A feldolgozott 5579 műből a bevezetésre, rendszerezésre és teljes történeti áttekintésre jut összesen 63, alig több az egésznek századrészénél. Ez a tény a szakmabeliekre se nagyon vigasztaló, mert a számukra hozzáférhető egyetemi előadás és külföldi szakmunka, bár elemi ismeretet kétségtelenül ad, még nem mindig alkalmas arra, hogy a filozófiai gondolkodás elemi formáiba bevezessen. A nagyközönség elől azonban ez az út majdnem teljesen el van zárva; az ember maga is tanácstalanul áll, ha ilyen könyvet kérdeznek tőle. (Pauler a maga rendszerébe vezet be s műve különben is a végletekig zsúfolt és tömör.)
2. Folytassuk a számlálgatást. Hazánk történelmi katasztrófája bölcseleti irodalmunkban is fordulatot jelent. Ha ezt a fordulatot pusztán európai szemmel nézzünk, nincs benne szó egyébről, mint egy a külföldön már előbb végbement változásnak hozzánk való eljutásáról. Különös hazai körülményeink azonban a logikai és értékelméleti ideálizmus hirtelen térfoglalását s a biologista-pozitív színű bölcselkedés megszüntét egy filozófus-nemzedék katasztrófaszerű eltünésével kapcsolták egybe.
Tegyük a határvonalat az 1919-20-as év fordulójára. Mit mondanak a számok a változásról? Vallomásuk elsősorban negatív. Bizonyos hazai nevek eltűnnek; bizonyos külföldiek jelentősége szemmelláthatóan csökken. A negyedszázad érdeklődése négy klasszikus filozófust tüntetett ki különösen. Ezek:
Nem akarunk ezekből az adatokból az új filozófus nemzedékre hátrányos következtetéseket levonni. 1919 után éppen bölcseleti irodalmunk tért valamennyi tudományág közt elsőnek magához s már 1920-ban egy érett, újszerű összefoglalással lepte meg a közönséget (Pauler Bevezetését értem), majd hamarosan friss dolgozótábort szervezett magának nagyrészt fiatalokból, olyan időben, amikor közlés, nyomtatás dolgában az előző évtizedek előtt ismeretlen akadályokkal kellett megküzdenie. A kettészakadás azonban mégis tény marad; a kötet összeállítója már észreveszi, hogy ami a magyar filozófiában tíz évnél régibb, már csak történeti érdekű alkotás; jele ennek az, hogy régi kiadói vállalkozások megszűnnek vagy panganak s a jelenlegi vezető teoretikusok jól-rosszulmenő új sorozatokkal kisérleteznek. Látható viszont az is, hogy ennek a második nemzedéknek nem a történeti stúdium a legerősebb oldala. A multból nagyon erősen válogat s csak azt veszi tudomásul, ami saját világképének föltétlenül megfelel; történeti megelevenítésének módja is sokszor önkényesen ahisztorikus. Végül pedig: egész bölcseleti kutatásában még mindig feltűnően nagy szerep jut bölcseleten kívüli indokoknak. Világképet akar adni, de úgy, hogy az a világkép föltétlenül harmonikus és kibékítő legyen; ezért nem nyúl közelebbről a metafizikához, bár annak feltámadásáról meg van győződve.
3. Még egy utolsó adatcsoport, talán a legtanulságosabb. Vissza kell térnünk a tárgyalt negyedszázad legkedveltebb filozófusaihoz. Rousseau (51 cikk), Kant (49), Nietzsche (41) és Marx (40) vezetnek; utánuk tisztes távolban jön Spencer 29, Platon 27, Bergson 25 és Aquinói Szent Tamás 24 cikkel. Mi a helyzet az egyes filozófiai ágakat illetőleg?
Igen gyéren van megművelve a két ős-disciplina: az ismeretelmélet és a metafizika (számaik: 82, illetőleg 112). Leggazdagabb (eltekintve az önálló tudománynak számító lélektantól és neveléstudománytól) a következő három csoport:
társadalomfilozófia (310 mű),
vallásfilozófia (267 mű), és
esztétika (328 mű). Megemlíthető még, hogy a metafizikai művek jelentékeny része is vallásos jellegű. Döntően bizonyítják ezek a számok azt, amit már fentebb is érintettünk, hogy a magyar filozófia eddig túlnyomóan a filozófián kívüleső indokokból táplálkozott. A filozófia elsősorban igazságok, ismeretek, gondolatok rendszere. Kell, hogy ezek a gondolatok az életből nőjenek ki, különben semmi közük sem lenne hozzá, de kell, hogy valamennyire el is szakadjanak az élettől, egy autonóm eszmei körben alakuljanak ki végleg, hogy aztán mostmár irányító hatalomként újra visszaforduljanak az élethez. A magyar gondolat az első húsz évben nem jutott el eddig az autonómiáig. Nem vezetője volt az életnek, hanem csak függvénye, s magán hordta az időnek minden kóros jelét. S éppen ebből a szempontból nem szabad megvetnünk a háború utáni szerény magyar filozófiát. Bölcseletenkívüli színe ennek is van, de a maga egészében mégis filozófiaibb, módszertanilag tisztább, mint elődje. Merev logizmusának is meglehet a történeti értéke; a tiszta gondolati elemek hangsúlyozásával talán előkészíti az utat egy igazi, autonóm magyar filozófiához.
Bizhatunk-e egy ilyen filozófia megjöttében? Ismeretes a magyarság idegenkedése bizonyos elvontságok iránt. Azonban mintha mégsem ez volna a legfőbb akadály. Minden közösség fennálása már bizonyos világképet, a dolgokkal szemben való végső állásfoglalást rejt magában. Magyarnak lenni, ez jelent bizonnyal értelmességben, ösztönösségben, személyiségben valami különöset, s jelent valami eredetit abban is, hogy milyen elemi formákban keresi népünk szelleme a kapcsolatot a természettel, a kultúrával, a világmindenséggel. Hogy röviden kimondjuk: filozófiánk kialakulásának legfőbb akadálya ennek a magyar világképnek öntudatlan, töredékes, ellentmondó volta, s az eredeti, alulról jövő magyar kultúrelemek uralmának hiánya. Ma nincs egy kész, kialakult magyar kultúránk, hanem van több féligkész kultúrkoncepciónk, amelyek egymással nyilt vagy titkos harcban állanak, s amelyek csak részben építenek eredeti magyar elemekre. Igaz, nem lehet pl. a Nyugat nélkül bölcselkedni, de abból nincs az egyetemes filozófiának különösebb haszna, ha néhány kiváló magyar ugyanúgy bölcselkedik, ahogy azt bármely más nyugati állam tudósai megtehetnék. Amíg azonban nincs tisztázva s biztosítva sajátos magyar részünk az európai műveltségben, azt sem láthatjuk világosan: mi lehet a részünk az európai bölcseletben.
Magyar filozófíához csak kultúránknak természetadta alapjain való egységes kibontakozása vezethet. Ennek az érdekében ma egy volna a legfontosabb tennivaló: kutatni a magyar lét elemi formáit, a két legbővebb forrásnál: népünknél és klasszikusainknál. [*]
[*]