Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Sárközi György: VAJUDÓ IDŐK
Sipos Domokos elbeszélései - Erdélyi Szépmíves Céh-Athenaeum

Halott író könyve, - s így a bírálat szavát már nem hallja az, akiért a kritikus tulajdonképp vállalja az advocatus diaboli szerepét: maga az író. A halott előtt le a kalappal: becsületes magyar író volt, aki aranyak helyett csak betűket hagyott örökségül, - az örökséget azonban szabad fölbecsülni, szabad felette osztályt tartani: mert a mű él.

Sipos Domokos elbeszélései jószándékú és tehetséggel megmunkált írások. Az elbeszélő hang keresetlen s reálisan érzekeltető, itt-ott meghintve ízléssel megfogalmazott s ízléssel alkalmazott szép hasonlatokkal. Emberei nem feszengenek nagyobb igényekkel, mint amennyit az író láttatni tud és akar belőlük. A novellák menete is biztos nagyjában, - egészen addig a pontig, amikor a fölhalmozott anyag összehordásának igazolást kell kapnia: a megoldásig, vagy bátran mondhatjuk: a csattanóig. Itt elakad az író hol nőiesen részletező, hol férfiasan összemarkoló, de mindig józan képzelete, s kissé hajuknál fogva előráncigált fordulatokkal kanyarítja vissza a novella paraboláját. Ezzel aztán nem egy jónak induló, jólesőn eleven történetét rontja meg. Persze akad az elbeszélések között egészen gyenge is (Két zsoldos) s van egy egészen kitünő zavartalan is (Nyári bál).

A korán elhunyt író egyenetlen művészete bizonyárra teljesebbé ért volna idővel: mert ha nyilai nem is találtak mindig célba, minden során látszik, hogy tudatosan célzott s amikor (ebben a kötetében csak egyszer) talált, ez nem volt a vakszerencse véletlene.