Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 22-23. szám · / · A Nyugat hírei

JELENTÉS

Osvát Ernő, ki a Nyugatot Ignotussal s Fenyő Miksával együtt alapította s kezdettől fogva a nevével jegyzett utolsó számig szerkesztette volt, elhagyta élete művét, s most intézkedni kellett a munka továbbvitele felől.

Mivel Ignotus, kinek főszerkesztői tiszte, majd jegyzése ez idő során a Nyugat irányát jelezte, egyelőre még nem él itthon s a cselekvő főszerkesztést nem veheti újra át: a Nyugat régi gárdájából Móricz Zsigmond s Babits Mihály vállalták a folyóirat irányítását.

A korszakról, mely ezzel a Nyugat életében lezárul s ennek irodalomtörténeti jelentőségéről Ignotus most decemberben felolvasásban kíván beszámolni olvasóinak. A felolvasás helyét és napját külön értesítés fogja közzétenni.