Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 21. szám
Lassú szekérről melynek zörgését felissza nyugvó őszi por
egy férfi nézi a tájon élete múlását -
mintha halálos elitélését hallaná olvasni: néz a messzeségbe értelmetlenül!
férfi ő és könnye mégis majd kicsordul a fényes gyeplőszárra.
Férfi ő, igen, fajtájából egy, - népének zajosan egykoron megindult
vad árja hozta őt idáig és dobja fel mostan fájduló
szivét a mély áram szinére, a langyos őszi levegőre -
érzi szivén a rőt, lágy fény öblitését, - s ha nem szégyelné sírna.
Az alkonyatban lassan foszlik az ősz a tájra és reája!
s míg lovai krumplival megrakott kocsiját úgy vonják mint hattyuk
ő sorsára eszmél... remegve nézi az elomló vidék tárgyait suhanni -
oly magányos, hogyha isten megszólítná, mostan mint társával beszélhetne véle.
Úszó kocsiján összegörnyedten ül, görnyedten mintha takarni akarná,
megvédeni szivét mely lapul mint állat emelt husáng előtt
lapul és reszket a fájdalom előtt mit még nem is ismer -
szerelmes leány reszkethet így első feláldozásától, - forró tagokkal bújva kedveséhez.
Csillognak a rétek nedves kék szemekkel, lehúnyja szemeit a férfi s úgy érzi
minthogyha szekere e hallgatag úton a földről, életéből
kanyarodna el és vinné vinné el őt hirvivőnek
hogy elmondja mit látott az örök világon, mit gyüjtött magának, mit visz el a földről.
Szárnyra kél e boldog lárma benne most és viszi, - magosan van ő, ó mily magosan!
csak féloldalt mer szertepillantani, ha lenéz leszédül a mély fájdalomba
az alsó hideg árba, ahonnan felszakadt s ahonnan susogást
s panaszt vél hallani s átkot mint füstölgő kanóc sistergését.
De a legszebb emlék, mint az átlőtt madár csak egy pillanatig
fúrja magát föl-föl a kék öröklét felé, azután lefordul
apró porfelhő jelzi hova hullott, hol kinlódik, véres
szárnyakkal hol hal el -
Percre érezte, hogy ő, - ő felszabadult!
felszökkent a sáros folyamból, felszökkent a szennyes
történet-előtti korból amely sorsát vakon hömpölygeté -
lelke fölébredt, - hogy nyilani kezdett, szemére azonnal könnyek harmatoztak.
Föl-fölhorkan a két fáradt ló s ő némán
mozdulatlan gubbaszt kocsiján és úszik...
néz a messzeségbe értelmetlenül! - s csak könnyei folyásán
érzi, hogy él, él mint egy rossz emlékben.