Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 20. szám · / · KOVÁCS MÁRIA: APÁM CIGÁNYLELKE

KOVÁCS MÁRIA: APÁM CIGÁNYLELKE
1.

Ma is látom, fölfújt nyaka, kő-keze
mint hajolt lággyá, mosogatva gyerekvállamat,
vásárfia piros bocskorkát szíjjazva lábaimra
és mint bontogatta hajam, két csuklójára emelve
röppentgetve fénylő szálait.

Ősz kölyök-ember - sorsával is csak játszani tudott
akaratos, komor, szívig-vérig mókát
ahogy bűnösen hetykén elvonult néha előtte
mint anyám idegen arca előtt
ritka vasárnapokon velem, igen,
dombokon át istenháza felé
fehérruhás lányok bokrétája felé.

Keze most is a kezemen. S az ő cigánylelke űz, tudom
céltól-célhoz - bölcsebb hogy ne legyek elakadt sorsán.
És csonkán maradt álmait hogy befejezzem
lépésről-lépésre járjam felemás életét.

De oly zsarnoki önző ne lett vón szerelmi éjén
hogy anyám véréből is egy csöppnyi
világos, hüvös szállna most velem!
Így - végzetét a gyermektől el én sem sírhatom -
rettegve, dacosan és megalázva továbbadom.
És egyszer mégis csak végére ér a sötét mese.