Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 20. szám · / ·
Szivemben csattogó szárnyverés ébred.
Imre az élet - ami a miénk - amiért vagyunk
szivünk melegén pihézett fészek
élet, mi lassúbban viszi bús elmúlás felé
egymásnak ajánlott lelkünk örömén megváltott napjainkat
serény és hálás kezekkel ha rakjuk veszteglő percek vállait.
Veszteglő perc, kegyes pillanat, de mégis
nagy útnak dőlve csak indul előre
s ha ritkán dobban is lépte csak viszi magával
és már ott vár a másik.
Rejtelmes, halálarcú nép
szemeik gödrébe olykor ha megigézve nézek
két kezem zsibbadtan lehull.
Hol, merre görgeti széjjel végre is
szép, szenvedéses hitünk jutalmát:
egymásnak ajánlott napjainkat?
Lassan himbáló hajót rak talán véle
és úgy vonszol egy éjt-napot
vontatott ütemű feszülő lépttel sok elítélt lélek
más csillagok felé?
Amikor elalél szívemnek csattogó szárnyverése
idáig zümmög örök énekük.