Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 17. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Szász Zoltán: ÖVÉK AZ ÉLET
Földi Mihály regénye

Minden nő holtáig emlékszik arra a férfira, aki asszonnyá tette s egészen különös izgalmassággal arra, aki ezt az asszonnyá-avatást tudatos akarata ellenére, erőszakosan végezte el rajta.

Egy ilyen hatványra emelt testi-lelki benyomás az a lélektani fűtő és mozgató góc, mely a Földi Mihály «Övék az élet» című regényét áthevíti és előrehajtja. Balogh Editnek, egy budai vállalkozó vagy gyáros szép, fiatal, kulturált, minden mai nő-ékességekkel felszerelt leányának, valami esti hazavillamosozása alkalmával bizarr kalandja támadt. A nő a megállóhelyén túl száguldó villamoskalauzt egy gyöngéd vállérintéssel megállásra kéri; a fiatal kalauz ettől a váratlan, finom női érintéstől annyira megzavarodik, hogy megállítja ugyan a villamost, de a leszálló hölgynek nyersen, őszinte szavakban fülébe súgja hirtelen föllobbant hímvágyát. A nő megzavarodottan, feldúltan, de újszerű titkos kéjsejtelmek ízével az idegzetében tér haza. Felemás, kettős jelentőségű emlékként él benne ez a kaland. Egyrészt szörnyülködve mondja el apjának az esetet, aminek következménye, hogy a fiatal kalauzt, aki különben másféle rossz fát is tett a tüzre, elbocsátják állásából, másrészt édes titokként is őrzi magában a durva ajánlatból szétsugárzó asszociációkat. Átengedi magát hatalmuknak, játszadozik velük s lassankint ennek a Jancsó Pál nevü alaknak az emléke, aki szavakkal támadó útonállóként tolakodott be életébe, egész tudatos, de főleg tudattalan lényét átitatja. S a szavak útonállójából hamarosan cselekvő útonálló lesz; az állásából elbocsátott, mindenféle viszontagságok folytán elvadult Jancsó Editen egy lágymányosi esti séta alkalmával erőszakot követ el. Balogh Edit, a gazdag úrileány ettől kezdve a csavargó utáni vágy megszállottja lesz.

Ez azonban egyelőre csak a regény földalatti története. A felszinen lejátszódó események során Edit vőlegének, egy sablonos stréber ügyvédnek, aki némi huza-vonák után, amikben a nő hidegsége a vőlegénye iránt ütközik ki, végül felesége lesz. Nászútra mennek, aztán hazatérnek, a nő anyja, egy szegény martír-alak, meghal, de különben kibontakozik a sablonos polgári házasélet. Két idegen él ebben egymás mellett: a férj nem csinál problémát ebből az idegenségből, sőt elintézi ennek ráeső kellemetlenségeit a legkézenfekfőbb módszerrel: szeretőt választ magának. A nő nem választ szeretőt, neki ez már megvan: Jancsó Pál brutális támadásának emléke az, ami mint izgalom-ersatz vesz részt kötelességszerű hitvesi szeretkezéseiben. Még egy ilyen, tisztán a lélek mélyén rejtőzködő házibarátot is azonban nehéz sokáig rejtve tartani: egy lényegénél fogva önfeledt percben a nő ahelyett, hogy férjét halmozná el becéző szavakkal, vagy egyszerűen hallgatna, a Jancsó név kimondásával koronázza meg izgalma kirobbanását. A férj először nem érti, hogy ki s mi ez a váratlan élvezettárs, de aztán megtudja. A nő viszont úgyis széttörtnek érzi már a házasságot, otthagyja tehát férjét, felköltözik Bécsbe. Itt még van egy-két kalandja egy szanatórium orvosi karával, de végül teljesen tisztába jön érzelmeivel, mikor egy bécsi futballmeccsen Jancsót, aki közben a társadalmi ranglétrán néhány foknyit emelkedett, a magyar színek hőseként megpillantja. A fiú minden tekintetben kicivilizálódott, de tovább is azzal a rajongással szereti Editet, ami az alacsonyabb sorsú férfiban a magasabbrangú, finomabb nő iránt mindenféle gátlások ellenére is gyakran buzogni szokott. Különben a derék Jancsót már nem is választja el ekkor valami nagy társadalmi hézag Edittől. Sportsikerei lehetővé tették, hogy a bécsi belváros egyik forgalmas utcájában sportcikkeket árúsító boltot nyisson. A nő viszont lehanyatlott a gazdag dámaság társadalmi függőkertjéből a kispolgári hivatalnoknőség szerényebb szintjére. Az egyik emelkedett, a másik süllyedt s így feleúton találkoztak. A lágymányosi vasúti töltésen kezdődött szerelem egy bécsi polgári házasság megnyugtató révébe jutott.

Manapság regény címén a legkülönbözőbb arculatú írásművek prezentálják magukat. Ez a műfajelnevezés gyüjtőneve a témájukat, szerkezetüket, stílusukat, méretüket és minőségüket illetőleg hihetetlenül eltérő műveknek. Wells regényei, főleg az utóbbi időkben, ürügyek a publicisztikai apostoloskodásra: Giraudoux költői elmefuttatásokat foglal össze regényekké; Margueritte speciális reformpropagandát űz e műfaj leple alatt. Jelennek meg regény-jelzés alatt olyan széles, sok esetben igen hosszadalmas korképek, mint Galsworthy «Forsyte Saga»-ja és Proust «A la recherche du temps perdu»-je, melynek egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy részletei önálló olvasmányként élvezhetők. Vannak regények, melyeknek lappangó szerkezeti mintája a kerek, világosan részekre tagolódó színdarab s olyanok, melyek egy éveken át folytatott naplóhoz hasonlók. Az egyik a választékos stílus, a szellemességek és érzelmi finomságok virágágya, a másik rideg vasszerkezet, melynek minden íze egy-egy eseményen forog. Vannak rendkívül magasrendű alkotások köztük, nem egy viszont azt az impressziót ébreszti, hogy minden közepes irodalmi műveltségű és átlagos fogalmazóképességű ember havonként legalább egy ilyet kényelmesen bediktálni képes egy gépírónőnek. Esetleg maga a gépírónő önmagának...

Ezért aztán teljesen korszerűtlen és céltalan a regényekkel szemben műfajkövetelményeket hangoztatni. Igen sok szabályszerű regény akad, amely jelentéktelen és unalmas s nem egy, amelynek csak a neve ez, de különben minden más, mint regény s mégis a legizgalmasabb s egyben a legelőkelőbb érzelmek forrása. Fontos ellenben az, hogy ezzel a mindent magába fogadó és mindenre csábító formával szemben is az író arra vigyázzon, mire van neki sajátos tehetsége s mi az, ami kigyujtja benne az ihletet. Az Övék az élet-ben két elem különböztethető meg: az egyik a Földi eredeti, fiatalkori naturalista látásából sarjadt világos leírások sorozata, a másik pszichologizálás és bölcselkedés. Ez a naturalista hajlam nagyon örvendetesen nem holmi nyomor-ábrázolásokban, szegény emberek életének kínosan aprólékos kiteregetésében nyilatkozik meg, vagy legalább is nemcsak ebben, hanem a társadalmi épület különböző skálafokairól gyüjtött megfigyeléseket összefogó leírásokban.

Legjobb a regényben az, ami ilyen természetű, vagy legalább is ehhez közelálló. Az egésznek fénypontja egy velencei bár s a benne forgó táncosok leírása. Ez színes, változatos, gazdag s amellett szabatos és hiteles. Egy futballmeccs kavargásának felvázolása szintén igen kiváló. Szétszórva a regényen még több ilyen megfigyelésen alapuló s életteljesen az olvasó elé vetített leírás akad. Ellenben, ami pszichologizálás és bölcselkedés, meglehetősen halvány. Ezekből valami olyasmi érezhető ki, hogy Földi passzió nélkül, minden különösebb elmélyülés nélkül írta őket. Itt az az érdekes eset áll tehát fenn, hogy egy témájánál fogva pszichológiai, igaz, hogy már kissé pszichopatológiai regényben nem a pszichologia a legjobb, hanem az érdekes miliőket, hatásos élethullámokat leíró részletek. Inkább plainair-író Földi, mint féhomály-kutató. Ha a magyar kiadóknak, úgy mint a franciáknak vagy németeknek, szokásuk volna írókat idegen világokba, távoli földrészekbe küldeni, hogy ott élményeket gyüjtsenek és regényekké dolgozzanak föl, ebben az esetben igen jó tip volna Földi utaztatása. Ez persze csak a kritikus impressziója, aki inkább a saját élvezetét nézi, mint a nagyközönség ízlését.