Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 15. szám · / ·
Ne kérdezd, barátom, hogy mit dolgozom
mert csak vékony időm könyvét lapozom
s ez a fáradt élet ugy tart pihenőt
mint üres könyv-oldal uj szakasz előtt.
A fű sarját nyirom, a fákat nyesem
fázó bárány módján a Napot lesem.
Lapokkal, levéllel halmos asztalom:
zsongó gyepem ágya csendesebb halom.
Asztalom bus szirtjén lapok, levelek
lelkekből verődött, nyugtalan sereg
idevert madárraj, zsibog és csipog:
üzenetek, élet, levelek, lapok...
Ne várj tőlem semmit, távol jóbarát!
Ne lesd a poétát, tirannus világ!
Barlangba huzódott, sárkányokkal viv
szökevénynek látszik, aki volt oly hiv.
Szökevénynek látszik, lelke csupa dac
amit tőle várnak, sohse teszi azt.
Jaj, szegény lélek, hát világ rabja légy?
Vagy saját szobrodnak hitvány majma légy?
Busan mosolyog rám kertemből a nyár
mert engem az ősz kezd aranyozni már
hervadt fa rozsdája, halálos arany
kit ez a fény von be, annak este van.
Mint kit egy dús ünnep örömére rég
talpig aranyba vont az éh-szemü nép
mezitelen állt ott, eleven szobor:
csak ő maga tudta, hogyan fuldokol.