Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 10. szám · / · Nagy Endre: Hajnali beszélgetések Jókairól

Nagy Endre: Hajnali beszélgetések Jókairól
(7., befejező közl.)
27.

A jó Isten, aki a Halley-üstököst igazgatja, hogy pontosan akkor jelenjen meg, amikorára a csillagászok kiszámítják, - mondom, a jó Isten talán meg tudná mondani, hogy mért jutott eszembe most ép az a kis palóc falu, amelybe egyszer világkörüli utamban vetődtem.

Estelledett már és a kocsmáros még meg is örült nekem, amikor meglátott.

- Eepen jó, hogy jön - mondta -, merthogy lákodálmások vánnák á kocsmaabán!

Két paripámat, vásott talpú bakkancsomat kifogtam, úgy ültem oda az ablakba és onnan néztem gyönyörködve a lakodalmat. Az udvaron bográcsokban rotyogott a paprikás, süstörgött a lacipecsenye, nekem is beküldtek belőle két akkora tányérral, hogy, ha jól emlékszem, világkörüli utamat tovább folytatva, még Teheránban is maradt belőle. Evés után ivás következett, aztán elkezdték énekelni azokat a szép elnyujtott, mélabús nótákat, amik mindenütt egyformák, ahol kaszával-kapával dolgoznak az emberek. A fiatalság táncba fogott, a tűzhely parazsát táncolták körül kéz a kézben. Szép, hangulatos, szelíd mulatság volt.

De egyszerre az egyik legény kurjantott egyet, egy üveggel fejbevágta a másik legényt, hogy elborította a vér, az se hagyta magát, fölkapott egy széket, azzal nekiment, mindegyik legénynek megvolt a maga pártja és az mind fölkapott valamit a pártfogoltja érdekében, a legények püfölték egymást, az asszonynép visítozott, az öregek káromkodtak, - olyan hún-szittya háborúság keletkezett, hogy a párja csak ott Chalons-nál lehetett, amikor Attila apánk először ment ki oda egy kis francia szóra. Szerencsére nem sokáig tartott a verekedés, mintha valami vezényszó hangzott volna el, egyszerre abbahagyták és az egész lakodalmas nép kiszaladva a kocsma udvarából, elszéledt, kiki a maga háza felé.

Már ép örültem, hogy ilyen símán végződött az este, de ekkor előkerült a kocsmáros és elkezdte az ajtóra, ablakokra azokat a nehéz vastáblákat ráhajtogatni. Még a lámpáit is eloltotta és a sötétben mondta:

- Most áztaan jó lesz meglápulni, mert kezdődik á csátá!

- De hiszen senki sincs már az udvaron!

- Csak á fegyverért mentek és az ásszonynépet kergették házá! Áki legény, mind visszájön, mert nágy szégyen ilyenkor lemárádni!

Megbújtunk a sötét ablak vaspáncélja mögött és onnan hallgattuk borzadozva egész éjszaka a fegyverek ropogását, a balták csapdosását, a haldoklók dühös hörgését.

...Hát én is magyar volnék, ha le is szoktam már róla egy kicsit ezen a hirtelen épült Nagy-köruton. És tán jön még egyszer egy kis csetepáté, egy kis magyar mulatság, amelyben egyszerre lobbanthatom ki rozoga életem maradék-petróleumát. És ha majd az utolsó pillantásommal messze tőlem, lent, valami elérhetetlen mélységben mégegyszer látni fogom a fantáziátlan gazdagokat, az ostobán kevély hatalmasokat, a kapzsikat, a csúszómászókat, tudni fogom, hogy nincs többé törvény, rendszabály, kamat, tekintély, babona, bér, ami isteni lelkemet meggyalázhatná, - boldogan fogom ennek a paranccsal, hízelgéssel, hazugsággal, jajjal, lihegéssel megfertőzött földi levegőnek utolsó lehelletét is kiröhögni a tüdőmből.