Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 9. szám · / · Szinházi figyelő
A Beleznay-asszonyok szerzője,
A függöny felmegy: olasz fürdőhelyen vagyunk. Aztán rövidesen megtudjuk, hogy özvegy Beleznay Bán Ádámnénak két gyermeke van: az eladósorban lévő Éva, meg István, aki szolgabíró. S személyesen is megismerjük a fiatalokat, akik a fürdőhelyen csakhamar szerelmi kapcsolatba lépnek két külországbeli fiatallal: a leány egy német ifjúval, a fiú egy angol leánykával. Utóbb megérkezik Beleznay Bán András, aki idősebb úr, alispán, egyébként az özvegy sógora, tehát a «gyermekek» nagybátyja. Ő az özvegyet venné immár feleségül, ha... Ha a fürdőhelyen meg nem tudná, mit sütöttek a fiatalok s - «régivágású magyar úr» létére - vissza nem riadna attól, hogy még közelebbi viszonylatba kerüljön idegen fajokkal.
Az alispán úr eme ténykedése meghozza egyúttal a «vígjáték» bonyodalmát. Az első felvonás vége felé. Érdekes. Az «új» szerző mily «kitűnő» rutinnal választ ki négy
De azért kezdem kevésbé szeretni.
S mindjárt az első felvonás rendkívül sok «tréfát» szolgáltat. Ahogy az angol leány, meg a német fiú magyarul igyekszik kedveskedni s ahogy a magyar leány, fiú, ezt nem tudja viszonozni, sőt nem is akarja, amilyen gőgösen tudatlanok, nagyon nevetséges. Annak, akinek. Egyéb humor ugyanis nincs az első felvonásban.
A második felvonás Fajankó István szolgabíró kúriájába kalauzolja el a nézőt. Feleségével, Bettyvel, éppen összezördültek, amikor jön özvegy Fajankó Ádámné és kibékíti a fiatalokat. Utóbb megérkezik az alispán is, természetesen csak kényszerűségből: Éva, meg Fritz felborultak a homokfutójukkal, összezúzták magukat, mit tehetett András úr, meghozta őket. Fritz hajtott, magyarosan. Tehát felfordultak: ebből a ló-hajszolásból is látnivaló, hogy a Fritzek szívesen asszimilálódnak? A vígjátéknak ez a felvonása azonban már kevésbé mulatságos, mint az első: az idegenek félesztendő alatt szinte teljesen megtanultak magyarul. Az első felvonás humora tehát nem csap át a másodikba. S új nem jelentkezik. Az utolsó simításokat a felvonás végén eszközli feleségén István: kemény szavakkal asszimilálja nejét, bár utóbb maga is «elérzékenyül». Az alispán azonban még mindig nem csatlakozik az idegenekhez: ismét távozik.
Nem a puszta e felvonás! Hanem a sivatag. Neheztelni kell egy - új szerzőre?
A harmadik felvonás a «nagyasszony» otthonában játszódik. Az özvegy nevenapján. Ott van az egész család, kivéve az alispánt. A gólya már útban az unokával s a szánalmas nagyasszony még nem tudja kimondani a veje nevét. Jön a cselédség, köszönteni. Aztán megérkezik az alispán is. Aki belátta, hogy nem érdemes hosszabbra írni a darabot? Most megkéri sógornője kezét. Díszmagyarban. A Fajankó-család egysége immár teljes.
Itt-ott hamis romantika - zavarja a bohózatot. Vagy szatíra inkább? De hol a szatíra torzított igazmondása? Miféle valóságot ostoroz a szerző? S miféle ostorral? Az igazságtalanságon kívül nincs a darabban semmi, egyetlen ötletke sincsen, ízetlen szalma-figurák kívánják mulattatni - nem a közönséget. Immár a mobot? A szóvicc
Vígjáték? Nem! Bohózat? Nem! Szatíra? Nem? Mai - mikosch.
A szinházat nem «dícséri», hogy «ki akart hozni» egy legújabb szerzőt. Hisz nemrégiben mutatkozott be egy új: csupa erő, lendület - nagy ügyel-bajjal kerülhetett csak lámpák elé - s egynéhány hasonló kötésű bizonyára - nem láttathatja munkáját. Rajongani kell a fiatalokért, vagy inkább újakért. Sőt leginkább - újszerűekért. Főként, ha csakugyan magot vetnek. Nem pelyvát. Fokozottan és igen hangosan kell haragudni azokra, akik diszkreditálják az újakat. Hisz ezek mintha bizonyítanának az újak ellen. Vétót kell mondani, nehogy hivatkozni lehessen rá: íme egy új, mi haszon belőle?
A szinészek jórészben csupa hamis hangot hallattak. S ezzel bizonyára a legjobbat mondtam a szinház gárdájáról. Amelyik nem tudta igazi kedvvel megjátszani a hamisságok sorát.