Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 8. szám
Persze, te azt se tudod, hol van az a Davonshire!
Pedig itt van nem messze, Angliában, az Ir-sziget közepén, a Savanne-hegység egy völgyében, a 38-ik földrajzi szélességi fok alatt (Celsius).
A tizenkilencedik század elején békés kis bányaváros volt, amelyről még semmit se tudott a világ. Rideg, kopár volt az a völgy, csak a rókafű és az árvalányhaj termett rajta. Ennek a lakosságnak a termő talaja lent volt a föld mélyében: mérhetetlen kőszén-rétegek. Hanem az aztán a legdrágább, kristályos szerkezetű szén volt, amelyben még az antediluviális kornak zsurlói és tengeri moszatjai voltak szépen belepréselve.
Akkoriban szorgalmas, megelégedett nép lakta azt a várost. Az asszonyok a háztartás gondját látták el, a férfiak pedig korán reggel leereszkedtek a tárnákba és késő estig vájták a drága szenet. Vasárnap pedig a ház elé ülve férfi és asszony örült egymásnak, a nap világosságának, a szabadságnak, a pihenésnek. Mulatságul a bibliát olvasgatták és tudvalevő, hogy ez az olvasmány termővé szokta tenni a szerelmet. Dehát ők ennek is örültek, mert a csillék körül akadt elég könnyű munka, - csak hasznukra vált a gyerek-áldás.
Egyszer aztán - de ennek már száz éve idestova - az történt, hogy valamelyik munkás véletlenül eltörte a Davy-lámpáját és a bányalég fölrobbant. Még szerencse, hogy akkor ép kevesen voltak a bányában, de akik ott voltak, mind odavesztek. Hanem a tárnát végkép összeroppantotta a robbanás és a kőszén a mélyben tovább égett, anélkül, hogy csak gondolni is lehetett volna az oltásra.
Közel száz év óta terjed már az a tűz odalenn a mélyben és a külvilág titokzatos utakon táplálja folyton-folyvást levegővel. És az a tűz lassankint átformálta az egész szikkadt völgyet. Gőzölgő hőforrások törtek ki, amelyek melegvizű tavakká gyűltek a mélyedésekben. A tavak felszínét ellepte az egyiptomi lótusz csudálatos virága, a partját pedig sűrű bambuszerdők lepték el. Az ég tele volt gyöngyszínű nehéz felhővel, ami télen-nyáron bőségesen hullajtotta a meleg trópusi esőt. A föld ős szerelmi nászát ülte, amely buja virágokat és gyümölcsöket termett. Az emberek kikívánkoztak a kőfalú szűk házakból és a lompos ruhák lekívánkoztak az ifjúság sóvárgó testéről. A duzzadt, nedvteli fákon télen-nyáron dagadoztak a gyümölcs-gumók, úton-útfélen sohsem érzett ízekkel és zamatokkal ingyen kínálkozott az élet és a gyönyörű lustálkodás édes dalokban és tarka népművészetben virágzott ki.
Aztán akadtak vállalkozók, akik játékkaszinót építettek oda. Hotelek, kéjlakok épültek köréje. Akit túlárasztott már a pénz, odavitte, aki a pénzt hajszolta, oda ment érte. Azóta pihenéstelen farsang tombol ott és Davonshire lakói a fekete mise ministránsai lettek. A férfia pincér, portás, croupier, a nője cocotte és kerítőasszony és az örökös mámorban senki se gondol rá, hogy egyszer majd kialszik az a tűz a föld mélyében és ez az egész túlfűtött kulissza-világ úgy marad itt, mint Ninive égetett téglái a sivatag homokjában...
...Hát a muzsik történetét ismered-e? A Kárpátok és az Ural között elterülő térségen ezer esztendővel ezelőtt elegy-belegy pásztornép lakott. Ennek a csürhének se hazája, se háza nem volt, csak a nyája és az összehajtható sátra, ezzel kóborolt legelőről legelőre. De már akkor akadtak merész reformátorok, akik kitalálták, hogy ha a fatönk végére hegyes vasat szögeznek, azzal barázdákat lehet hasogatni a földbe és az így megrendszabályozott föld engedelmes szolgájává lesz az embernek. Hát azt a kis ekevasat hívták akkoriban muzsiknak és ezt a nevet a szokás átvitte azokra, akik az ekevassal dolgoztak. Akkoriban a muzsik volt annak a népnek az arisztokráciája, mert barázdája mellé házat épített magának és az az ekevas megadta neki a módját, hogy legyen is mit aprítania a tejbe. Akkoriban az ekevas a hatalomnak olyan jelképe volt, mint manap a csekk-könyv.
Egyszer aztán Rurik viking-csapatával a Fekete-tenger felől partra ugrott, hátára kapta keskeny csónakjait és elindult a végtelen Oroszország belsejébe. Ez a kemény had olyan könnyen nyomult abba a hordába, mint a szigony a cethal hájtömegébe. Nekik is volt hegyes vasuk, de ők nem a fatönk végére szögezték, hanem a dárda-rúd hegyére. És nem a türelmes földet döfködték vele, hanem a még türelmesebb embert. Így lettek a vikingek Oroszország urai és így lett a muzsik a föld megalázott rabszolgája...
És hogy én mindezt honnan tudom, holott nappal alszom, éjszaka a redakcióban gürcölök, hajnalban pedig itt a bodegában ülök a spriccerem mellett? Hát éppen ez az! Ép ezt akartam elmagyarázni neked. Mert ha már ilyen szépen kitartasz mellettem, azt akarom, hogy ne vesztegesd az idődet hiába, hanem gyarapodjál ismeretekben. Jegyezd meg magadnak, hogy kétféle tudás van: az objektív tudás és a romantikus tudás. Azt a könyvtárakban gunnyasztva gyüjti össze az ember, de ezt úgy szerzi, hogy figyelmesen hallgatja a spriccer szénsavas gyöngyének susogását.
• 16.
• 17.
• 18.