Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 6. szám · / · Disputa · / · Ignotus Pál
Ne érts félre; eszem ágában sincs emiatt amolyan politikai következetességmorál alapján vádat emelni ellenük. Meg vagyok győződve róla, hogy nagyrészt maguk is jóhiszemű részegei saját retorikájuknak. S különben is: a pártpolitikusnak sem okvetetlenül kötelessége a pártpolitikai elvhűség; az írónak, elmélkedőnek még kevésbbé az. De igenis kötelessége ostobának és zavarosnak nem lenni, még az őserő és hitteljesség jogán sem; kötelessége a fogalmak tisztázatlanságával vissza nem élni, még a részegség jogán sem. Márpedig a mai «fiatalság» nagyrészben ezt teszi. Patriarchális zamatú szónokiasságával a ma uralkodó köröknek s a ma uralkodó körök sznobjainak támogatására apellál; merkantilizmus-, polgár- és civilizáció-ellenes dorombolásaival a forradalmiság fémjelzését igyekszik elnyerni a legmegnyomorítottabb osztályok uralomrajutásának keserű teoretikusaitól; tőletek, progresszív és a végtelenségig toleráns polgároktól pedig jutalmul kapja mindezért a fiatalos hévnek minden körülmények közt automatikusan járó elragadtatás és ellágyulás erkölcsi és anyagi - igaz ugyan, hogy sokkal gyakrabban erkölcsi, mint anyagi - kifejezéseit.
Bocsásd meg nekem és bocsásd meg mindnyájunknak, kevesünknek, lesajnált koravéneknek, hogy a hitteljes véleménytelenségnek ezt a mai konjunktúráját nincs kedvünk megjátszani. Bocsásd meg nekünk, hogy a nyolc irányban egyszerre mennydörgő intranzigenciának, a kockázattalan hősiességnek sem artisztikumát, sem gyakorlati kényelmességeit nem értékeljük. Bocsásd meg azt a hitünket, mely nem a tisztánlátás és józanság büszke, osztentatív felfüggesztésében áll, hanem abban, hogy gondolatainkat nem tudjuk a tőlünk telhető elfogulatlansággal és szükségszerű dezilluzionáltsággal végig nem gondolni, s nem tudjuk meggondolásaink konzekvenciáit le nem vonni; bocsásd meg azt a hitünket, hogy a progresszív polgáriság pozíciójának megerősítése s a demokrácia praktikus intézményeinek kiépítése, ha nagyon szegényes valóság is egy finomabb intellektus vagy egy nagyobb fantáziájú művészlélek elképzeléseihez képest, de sine qua nonja minden további lépésnek - irányuljon az a lépés akár egy emelkedetten arisztokratikus, akár egy forradalmian szociális társadalmi rend megvalósítása felé. Bocsásd meg, hogy nem tudunk boldog kritikátlansággal lubickolni az eszméknek és szavaknak abban a kótya zűrzavarában, mellyel egy tragikusan retrográd pillanat a magyar társadalmat nyakon és agyvelőn öntötte. Hogy nem tudunk szellemtörténeti mentséget találni a magyar szellem rendszeres elbugacosítására, nem tudjuk egy új, «földszagú» és «szűzi» lelkiség kibontakozását remélni a műveltség és intelligencia devalváltságától, nem tudunk az aktuális valóság kérdései elől olyan merész elképzelésekbe menekülni, melyeket éppen végrehajthatatlanságuk exkuzál a legmegkövesedettebben maradi koponyákban is; hogy nem tudunk lemondani arról a Magyarországról, melyben becsülete lesz a szolid intellektusnak, a differenciált gondolatnak, az urbanitásnak, a kultúrának.
És bocsásd meg azt is, kedves bátyám, kivált a vége felé, nagyon is elragadott «fiatalos» temperamentumom. Vous l'avez voulu.