Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 6. szám · / · Disputa · / · Ignotus Pál: Fiatalság, fiatalosság

Ignotus Pál: Fiatalság, fiatalosság
3. A hitteljes véleménytelenség kurzusa

Az én generációm, fájdalommal látom, erre a lépésre nem igen kapható. Először is, félek, azért nem, mert nem érez magában elég erőt és eredetiséget ahhoz, hogy az erőteljesség és eredetiség megszokott külsőségeit nyugodt lélekkel nélkülözhesse. Rövid a mondanivalója, tehát megtoldja lelkességgel. Másodszor és főként azonban: a mai közviszonyok, különösen Magyarországon, sokkal inkább kedveznek is a hitteljes szónak, mint az értelmesnek. Még akkor is, ha a hitteljesség bizonyos tekintetben «szélsőbaloldali»; még akkor is, ha a legharsányabb tárogatózással követeli az arisztokraták fejét és a plutokraták vagyonát; még akkor is, ha a polgári demokrácia mérsékelt követeléseit azzal fitymálja le, hogy: mik ezek a szatócsreformok a mi sokkal messzebbmenő, kozmikus perspektívájú, testet-lelket gyökeresen átformáló törekvéseinkhez képest!

Sőt akkor a leginkább. Mert a mai rezsim megérzi, amit ti, túlzott jóindulatotokban, nem akartok megérezni: hogy ez a merész álmodozás, ez a távoli és körvonalazatlan célokért hevülő forradalmiság többnyire nem egyéb, mint ösztönösen vagy céltudatosan óvatos elnapolása azoknak a kérdéseknek, melyeket konkrétan körülvonalaz maga a mindennap. Ez az álmodozói merészség nem egyszer csak ürügy arra, hogy ne kelljen ébren, higgadtan, az ébrenlét kockázatainak higgadt vállalásával, merésznek lenni. A forró szinek ezekben az extremista álomkoncepciókban nem a kontúrok kiélezésére szolgálnak, hanem a kontúrok elmosására, agyonkiabálására. Nézd meg, kérlek, azt a célkitűzést, melyet a mi «Világnézet és Irodalom» vitaestünkön, velem, a konzervatívval és polgárival szemben, mint merészen és határozottan kollektivistát vázolt fel a magyar avant-gardeista írók vezére: figyeld meg az Emberben és Társadalomban való hitnek azt a skrupulustalan könnyedségét, mellyel ez a nem mindennapi tehetségű író az egyik pillanatban ridegen követeli a szocialista művészetet, a másik pillanatban azonban nem tudja ezt az egyedül üdvözítő irányt konkrétebben definiálni, mint hogy «benne kell állnia a lüktető életben és önmagán keresztül ennek az életnek ezer oldalához kell egyszerre hozzányúlnia»; figyeld, ahogy az egyik pillanatban a vasgépek leegyszerűsítettségét és célirányosságát állítja követendő példaként a művész elé, a másik pillanatban pedig a «kereszténység hőskorának» Isten-dícséretét sírja vissza és igyekszik feltámasztani: s magyarázd meg nekem: hol van itt, a hanglejtésen és az attitüdön kívül, a merészség és a határozottság? Vagy nézd meg azt a szorgalmas művészettörténetfilozófust, ki a fasizmus tendenciáiért szokott rajongani, mint amelyek a zilált gondolatvilágú mai emberiséget, a szellemhistóriai hullámok törvényszerű irányában, az Új Pantheon felé vezetik - s aki a vitaestén, miután gerinctelennek nyilvánított minden demokratikus állásfoglalást, mégis úgy tudott helytállni a maga igazáért, hogy nem győztek ujjongani a jelenlevő ultramarxisták, kik az ő nagyon is gerinces deklarációjában saját elveiket vélték felfedezni; nézd meg e harsonás pszihózis talán legjellegzetesebb tünetét, Szabó Dezsőt, ki állandóan az apostoli szókimondás és a hősi életkockáztatás pretencióival dörgi a hatalmasok szemébe a magyar faji lélek legmélyéből felszakadt átkokat - melyeknek formulái mindig csodálatosan kvadrálnak az uralkodó áramlat kedvelt formuláival; nézd meg azt az ifjúsági szövetséget, mely büszke arra, hogy homályos szociális és parasztfelszabadítási jókívánságokat mer csattogtatni, sőt oroszországi példákra mer hivatkozni, miközben minden szavát, egész frazeologiáját bearanyozza a divatos agrár-haduras pátosz félreérthetetlen és hangos gutgesinntségével; nézd meg a mi keresztény-kommunista, nemzeti-kommunista, fajvédő-szocialista és egyéb forradalmi jeligék alatt lelkesedő esztétikusainkat, publicistáinkat, társadalmi elmélkedőinket, s mondd meg: hallottál-e valaha apostolokról, kik a világegyetem igazságtalanságai ellen való heves protestálás közben olyan körültekintően gyengédek tudtak maradni az aktuális uralmi rendszer divatos tabu-fogalmaihoz, mint ezek a fiatalos fiatalok és fiatalos öregek a mai Magyarországéihoz? hallottál-e hitteljes életszemléletről, melyből olyan óvatosan lehet kikapcsolni az élet konkrét kérdéseiben való határozott állásfoglalást, mint az övékből? s hallottál-e őserőről, mely olyan imponáló könnyedséggel idomul a szinházi és irodalmi hivatalosság kötelező paragrafusaihoz, mint némely mai fenegyerekeknek ezer etnográfiai pecséttel hitelesítetten földszagú ősereje?