Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 4. szám · / · Irodalmi figyelő
Powell amerikai őrnagy 1924-ben végigutazta Szíriát, Palesztinát, Arábiát, Perzsiát Teheránig és erről az útjáról szóló könyve jelent meg nemrégiben német nyelven. Könyve nem kevésbbé aktuális, mint 1924-ben volt és sokkal több, mint egyszerű útleírás. Mert útjában nem csak a külsőségek és saját kalandjai érdeklik, sőt inkább személyét felejtve, belemerül az országba és népbe, amelynél megállt, hogy mégis a maga jószemű, jóakaratú, okos egyéniségén keresztül világítson be mélyen Előázsia forrongó életébe, népeinek az okkupációs nagyhatalmakkal való nyilt és titkos harcaiba. Akit az arab törzsek jelenleg újból fellángolt harca, Palesztina helyzete, az u. n. Mossul-kérdés, Perzsia szerepe és jövője érdekel, annak bízvást ajánlható Powell őrnagy, az angol-szászok kellemetlen fehérfaji előítéletétől mentes, objektív és jólértesült könyve.
Beiruthból indul útnak és mindjárt a könyv első lapjain képet kapunk arról a területről, amit most Szíriának neveznek, illetőleg a lakosság és a pártfogó Franciaország egymáshoz való viszonyáról. A háború előtt ez a terület, mint egész Előázsia, Törökországhoz tartozott. A törökök hanyag uralma, az arabok vallási és faji féltékenykedései azonban annyira elidegenítették Előázsia népeit Törökországtól, hogy a háború alatt angol befolyásra az anyaország ellen fordultak. A versaillesi békeszerződés még sem hozta meg teljes szabadságukat. Igaz ugyan, hogy egész sereg arab állam alakult, de ezek közül Anglia föltétlenül kezében tartja azokat, melyekre szüksége van, Szíriát pedig az őskultúrájú kikötők Tirus, Sidon, Beiruth, Antiochia tengerpartjával, az ősi Aleppo, Palmyra, Baalbeck, Damaskus városokkal, Wilson elnök Franciaország kezére adta. A Legfelsőbb Tanács úgy vélte, hogy Szíria lakói még nem érték el a haladásnak azt a fokát, amelyen a művelt népek már átengedhetnék őket sorsuknak.
- Nem lehet csodálni, - mondja Powell -, ha Szíria haladószellemű, békés és Előázsiának éppen legkultúráltabb népe föl volt háborodva az ilyen ítélet ellen.
- Igaz ugyan - folytatja tovább -, hogy a katonai uralom első baklövései után, amelyek majdnem forradalmat okoztak, Franciaország szerencsés kézzel kormányozza az országot és amennyire anyagi viszonyai engedik, építi és fejleszti. - Azonban - idézi Powell Campbell-t -, a népek úgylátszik többre becsülik az önkormányzatot a jó kormányzatnál.
A Jeruzsálembe vezető utat és Nazarethet világosszínű kedves képekben festi meg, míg Jeruzsálemben csak a régi mohamedán templomoktól van elragadtatva. A kései keresztény templomokat nagyon csúnyáknak találja. Általában józan protestáns szemmel nézi a katolikus és ortodox felekezetek csúnya verekedéseit a szent helyek körül. A zsidók helyzetét Palesztinában a legrosszabbnak látja. Kezdetben túlságosan bízva Angliában a zsidók - úgy mondja - hódítók módjára viselkedtek és teljes alárendeltséget kívántak az araboktól. Később ők is megcsalatkoztak Angliában és maguktól komolyabb belátásra jutottak, Powell véleménye szerint még sincs a zsidóknak biztos hazájuk őseik földjén. Ha Anglia érdeke nem fogja többé tartani őket, az arab tenger össze fog csapni a zsidók feje fölött.
Palesztinából Damaszkuson át tevekaravánnal indul neki Powell a nagy arab sivatagnak. A sivatagon való kétszeri átvonulás közben kapjuk tőle a legtöbb magára és társaságára való vonatkozást, a forró pusztában való hetekig tartó kényelmetlen tevelovaglásokat, a fagyasztó sivatagi éjszakákat. De akkor ismeri meg a nomád arabot is, a beduint, a vándorló arab törzsek életét a sivatagban. Az arab sivatag nem homok, mint a Szahara. Ez a sivatag kőkemény, hőségtől-fagytól repedt dombos-sziklás vidék, amin alig terem némi fű és alacsony cserje. Majdnem ellentmondás tehát, hogy az arabok főképen állattenyésztésből élnek. Igaz, hogy állatjuk a teve, a világ legigénytelenebb állatja és ugyanúgy felhasználják még a hulladékát is fütésre, mint az eszkimók a rénszarvasét. A több száz törzs némelyikének többször tízezer állatja is van, az arab mégis roppant szegény. Minden vagyon a törzsfőnök kezén van, aki sokszor fejedelmi vagyonnal bír és ennek megfelelően játszik szerepet a törzsek közt és az európaiakkal szemben. A legtöbb nagy főnököt vagy az angolok, vagy a franciák fizetik meg rendszeresen barátságukért, vagy mind a ketten. A barátságot ennek dacára sem kell komolyan venni. Az angolok legnagyobb ellensége a leghatalmasabb arab közösség vezére, Ibn Saud, a vahabiták főnöke. A Vahabi nem törzs, hanem szekta, amelyhez sok törzs tartozik, ők a mohamedán hit puritánjai. Féltékeny és erőszakos szekta, amely a mult században hatalmába kerítette már Mekkát és Medinát és azóta is igényt tart rá. Hallatlan bántalomnak érzik tehát, hogy angol segítséggel Husszein lett Mekka ura, egyben Hedjas királya, akiről köztudomású, hogy óriási vagyonát a török uralom alatt, mint Mekka kormányzója a zarándokok szégyentelen kiuzsorázásából szerezte.
A háború alatt Churchill egyik bizalmas emberét, a fiatal Lawrance ezredest küldte le teljhatalommal Arábiába, aki megbarátkozott Husszein festői külsejű, előkelő modern fiával, Feisallal. Lawrance ezredes befolyása vitte keresztül, hogy a már nyolcvanéves és agyalágyult Husszein Hedjas királya lett, sőt a minden arabok királyának címezi magát, míg Abdullah nevü fiát Transjordania, Feisalt pedig Irak királyának tették meg, Irak azonos Mezopotámiával és területén Mossulnál kezdődnek a hatalmas olajmezők, amelyek mélyen behuzódnak Perzsiába. Angliának súlyos érdeke volt, hogy ha már Wilson miatt nem okkupálhatta nyiltan Mossul vidékét, akkor olyan uralkodó alá helyezze, akiben teljesen megbízhat. Irak népe azonban és általában az egész arabság féktelenül gyűlöli Husszeint és fiait. Feisalt csak a nyilt angol erőszak tartja a trónján, Powell szerint, cseppet sem biztosan.
Így van, hogy a petróleum dönti el Előázsia sorsát és így követi Powell a petróleum útját Perzsiába. Perzsiát akkor vette uralmába Riza khán, aki azóta perzsa sah lett. Powell még mint diktátorral ismerkedett meg vele és értelmes, energikus, fantáziával is bíró paraszt katonának ismerte meg, mint aki volt is. Jövőjét és vele együtt Perzsiáét Powell optimisztikusan ítéli meg, dacára az útjukban álló óriási akadályoknak.
A háború előtt Perzsiát valósággal kettészakította Anglia és Oroszország. Mindkettő hadsereget is tartott benne perzsa közkatonákból. Könnyen kultúrálható népe a puha dinasztia uralma alatt teljesen műveletlen, jó földje nagyrészt megmunkálatlan maradt. Vasutat még Powell sem talált. Riza khán ki is kérte az amerikaiak véleményét vasútépítésre vonatkozólag, Powell azonban azt a tanácsot adta, hogy a technika rohamos fejlődésének mai korszakában egy elhanyagolt ország legjobban teszi, ha a legmodernebb haladási eszközökhöz nyúl. Azt tanácsolta, hogy állítson fel erős repülőparkot, amely egyszerre szolgálhat közlekedési és harci eszköznek. (Hogy ezt a tanácsot Riza khán nem hagyta felhasználatlanul, mutatja a nemrég megnyílt teherán-moszkvai rendes légivonal, amely Berlinen keresztül összeköti Teheránt Londonnal).
Súlyos harcai voltak és vannak Perzsiának a petróleum birtokáért. A háború előtt úgy Anglia, mint Oroszország páratlan erőszakkal, zsarolással, megvesztegetéssel csikarták ki a védtelen országtól a koncessziókat. Az északi olajmezők koncesszióját egy orosz ember szerezte meg, a déliekét egy angol társaság. A bolseviki forradalom után az orosz eladta koncesszióját egy angol társaságnak, amely erre a célra állampénzen alakult. Az 1921-ben összeült perzsa nemzetgyűlés érvénytelennek nyilvánította az orosz koncessziót és az északi olajmezők kiaknázási jogát eladta az amerikai Standard Oil Comp.-nek a bruttó jövedelem 20 százalékáért. Az angolok azonban, akik csak a koncesszióért másfél millió dollárt fizettek, nem tudnak ebbe belenyugodni és így folyik most már hét éve a nagy angol-amerikai olajháború Perzsia testén keresztül. - Mindez azonban az ázsiai népek szempontjából érdekli őt e könyvében. Mert szimpátiája az elnyomottaké, ha objektív szemmel látja hibáikat is. Ha az ősi perzsa kultúrára gondol is, látja az elhanyagolt embereket és minden romantika nélkül mutatja meg az arabot józaneszű, bátor, de rideg, kapzsi és durva népnek, mint minden nomádot. Az arab intelligenciát azonban nagyra tartja.
Kisebb-nagyobb, a sivatagban néha életveszélyes kalandját hallatlanul kedvesen adja elő. Általában könyvéből olyan okos, művelt, jóakaratú, komolyan vidám embernek ismerni meg Powell ezredest, mint amilyennek az új ember után vágyódó európai az amerikait látni szeretné.