Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 4. szám · / · Irodalmi figyelő

M. Pogány Béla: Az új kenyér
Gyomai Imre regénye - Együtt kiadás

Egy német tudós a bibliai mannatermő fának a nyomára bukkan, műveléséhez fog s az áldott fa erdejét fölvirágoztatja a Szahara kietlen földjén. Célja, hogy az emberiség éhező tömegeit elláthassa ingyenes mindennapi kenyérrel s mindenkit megszabadítson a létezés legelemibb, legsúlyosabb gondjától. Mihelyt kiszívárog a megváltó kenyér híre, egy amerikai liszt-szövetkezet arra használja föl, hogy a modern üzleti harc valamennyi furfangos fogásait belevonva a kampányba, tönkre tegyen egy konkurrens trösztöt. A fenyegető valósággal szemben azonban végül is minden nagyvállalat egyesül, a kenyérakciót megsemmisítik s ugyanakkor a fanatikus bennszülöttek a gyaur tudóst megölik, erdeit pedig kiirtják.

E köré a téma köré hímezi krisztusi szocializmusát az író. Ártalmatlan igehirdetéssel juttat kifejezésre egy kettős világnézetet, amely az őskeresztényi morál és a szocialista közgazdasági tan anyagias vegyüléke: a mű végakkordja szerint is hatástalan marad. Az érdek és a fanatizmus egyetlen megmozdulása elsöpri, mint vad szél a szelíd felhőt. Egy papirosra vetett óhaj, langyos álom, elgondolásban kiélt «fantasztikus regény», mely azt bizonyítja, hogy az emberiséget nem lehet megváltani, a Krisztusokat keresztre szögezik, a hatalmasok meg tovább garázdálkodnak a földön. Gyomai mindezt közel négyszáz oldalon bontogatja, fejtegeti, hol egy költő szárnyabontott s meg-megbicsakló ihletével, hol a fagyasztó közgazdasági alapigazságok fölsorakoztatásával, rideg részletezésével, életalkotás helyett. Alapjában véve izzó és hatalmas bizonyság Gyomai Imre szocialista hitvallása mellett.

Sikerült és eredeti a geninai prostituált-negyed életének leirása a házikók ijedelmes tragédiáival; nagy lendülettel élnek a világraszóló megmozdulások is. Az óriási méretekre földuzzasztott regénynek még sincs elég anyaga, sem elég figurája, sem cselekménye s az egész munkán érezni a nagy léggömbök petyhüdtségét. Eszmei feszültségét megcsappantják a véget nem érő nagy beszélgetések, az únos-untig tudott keresztényi és szocialista tanok kietlen ismételgetése. Ezek a tanok - bármily magasra-lobogó is az író hite -, ezek a tanok ismertek és csak utánaérzettek. Hőse konturtalan Krisztus-növendék. A kizsákmányolt dogmák ártalma üt ki a könyvön. Kollektív unalom árnyazza be a lapokat s már előre érleli az anarchista képzelet palotaforradalmát. Minden igéretességével, jószándékával és nemességével a szocialista világnézet áldozata ez az írás. A mult századvégi szocialista ébredezések romantikája gőzölög benne, az enyhe álmodozásba és fantasztikumba menekülő szépséges óhaj; holott az elégedetlenek táborában ma már az éles, militans kiméletlenség korát élik még az irodalomban is. Hiszen ma a valóság puszta szemlélete túltesz minden fantasztikumon. Ott már a meseszövő-propaganda is egyre gyermetegebb eljárás a fegyverek és a közgazdasági törvények tornájában. A l'art pour l'art-szerű világmegváltó ábrándnak ez az igénytelen módja igen kevéssé alkalmas, hogy akár tömegekre, akár egyedekre elhatározó hatást gyakoroljon, kiváltképen akkor, ha az ábrázolt alakokban, közelebb állván elgondoláshoz, mint valósághoz, dogmák fáradt gőze kering az élet zabolátlan érverése helyett.