Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 4. szám
Szivemet arany hamvvederbe hullatom, vágyaim szemét, a kéket,
Öledbe ejtem, élet és elmegyek, ég veletek ezüstfehér remények s
Pihés csibéim; tarka regények! Nem lehet annak almafája, aki énekel,
A csira mézes, de ha kapatos a kertész, elázik a mag; csak rajta,
Repitsétek tova a tüzet évek, fekete mének, engem nem illet dicséret,
Én nem vagyok erős, se vitéz, se kényes, amit te ragyogásnak látsz
A hajamon, Édes, az idegen fátyol, királyom, az álom, aki adta,
Máris visszaragadta és most megyünk: képzeletem fogatja balra tart,
Jaj, rabló vadmadár ő, szárnya suhogása éget és elrepül,
Már az ür mögül nevet rám, aki voltam csillagokra éhes és aki lettem
Marokszedő, kenyeret szerző szomoru magamban, rab arató!