Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 4. szám
Már csak távol zsong bennem a
berogyadozó föld panasza,
mint kagylóban liheg az Óceán.
Minden összhangba higgadt
s halk hullámain
ott lebegünk a Világköd fölött
Asszonyom és a Gyermek és Én.
Ez a mienk! Mind, mind a Mienk!
Szánakozzatok azon, aki jajgat,
aki éhenhal, akit megnyúznak elevenen;
szánjátok azt, aki dicsekszik
s újonnan bútorozott palotájába
divatosabb orrú szeretőt keres.
Aki jajgat, nem tudja, hogy nincs halál
és nem tudja, hogy mindene megvan;
aki dicsekszik, nem tudja,
hogy semmije sincs.
Ó Asszonyom és Gyermekem,
választott lelkek ti,
ím minden a mienk,
abban a hamvas érintetlenségben,
ahogy Ádámnak
birtokul adta Isten a paradicsomot,
de még a tilalmas fákat nem jelölte ki benne.