Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 3. szám · / · Képzőművészeti figyelő · / · Rabinovszky Márius
Van egy gyermekképe: «Zsuzsa a falovával», szép színes kis kép, viruló, harmatos, édes-fanyar, minden ecsetvonásában tűz és méz. Velasquez-íze van, bár semmi külsőség nem emlékeztet Velasquezre, csak a szemlélet előkelő kultúrája, a lágy elmélyedés, az erélyes egybenlátás. Kislányában önmaga gyermekségét festette meg a művész - gyermekségét, mely ma is eleven és alkot - a nagy sötét szemet, a hosszú, sárga, érző arcot, az izmos nyakat, mely erőfeszítéssel tartja vissza látó fejét a nagyonisnagy elérzékenyüléstől, a sok színt, mely ízről-ízre teregeti szépségeit a csendes fénybe, elevenen veti gyöngyházlehelletű rostjait a lélekző levegő alá. Oly szabadon, finoman, üdén bontakozik szín szín mellé, mint ahogy csak boldog, harmonikus, szerető szemek láthatják a világ meg nem fogható szépségét. Csak a barna fejecske, a sötét kerek szem nem enged a színek édes csalogatásának, megmarad a maga szerény alázatában, függetlenül a nagy szépségtől, melyet szemlél, de melynek fel nem áldozza önmagát.
E kedves kis képnél többet, tökéletesebbet ma semmivel sem nyujthatna Szőnyi. Pedig két-három egészen nagyméretű képe is - oly nagyméretű, amilyet évek óta nem festett fiatal festő - győzi az óriási feladatot, mellyel meg kell birkóznia; e nagy képek meglepik azt is, aki eddig Szőnyi kis akvarelljeiben több kiegyenlítettséget és tartalmi telítettséget talált, mint nagyobbméretű kompozícióiban. Meglep teljességük, áttekintettségük, megtartóztatottságuk. És e nagy vásznak művészi jelentőségét, mint látni fogjuk, semmivel sem csökkenti, hogy ezek a nagy vásznak kisebbeknek hatnak méretüknél. Kisebbeknek, mert intim szépségek élnek minden tenyérnyi területükön. Nagystílű kompoziciójuk és kivitelük mellett egyszerűen szemléletüknél fogva hatnak intimeknek és nem monumentálisoknak. (Intimséget, mely független a mérettől, találunk például Rembrandtnál. És e szempontból Rembrandtnak merő ellentéte Rubens, akinek legkisebb tanulmánya, portréfeje, minden festői részletgazdagság mellett, eklatánsan monumentális.)
Szőnyi szemei bámuló szemek, lelke ámuló lélek. Izmaiban érzi a testiség minden súlyát, lomhaságát, kötöttségét, de szemei áthatolnak a súlyon és a végtelen kötetlenségét keresik az anyag súlyában. A kozmikus művész a kézzelfoghatót is emberentulinak, emberileg elérhetetlennek látja - piramisnak a kendőt, égitestnek az almát (Cézanne). A líraian simogató marok azonban közel hozza a végtelent az emberhez - és ez a titka a művészi intimségnek.
Amikor évekkel ezelőtt érzése az intimség dinamikáját át akarta törni, akkor leselkedtek veszélyek Szőnyi művészetére. (Bizonyos stilisztikai rokonságok mellett ez választja el Szőnyit Egrytől. Egry kozmikus, transzcendens szemléletű, Szőnyi intim és humanisztikus érzelmű.) Egyideig úgy tünt, hogy Szőnyi túl akar emelkedni önmagán, és ekkor mutatkozott itt-ott az a pátosz, mely a hamis pátosszal volt határos, és melyet oly kifizetődő nagystílűségi receptnek tekintett az Akadémia sok fiatalja, néhány már szánalmasan modoros titánka. Szőnyi, úgy látjuk - egy időre vagy végleg -, megtisztult e veszélytől. Visszatért önmagához és most büntetlenül festhet óriási méretű képet is, mert megtalálta azt a kifejezési módot, melyet potenciája győz.