Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 3. szám · / · Irodalmi figyelő
A Mai Nap a legfrissebben, legelőször megjelenő napilap Budapesten, a kora délelőtti órákban szinte még a sarkantyújukra lép a reggeli ujságoknak és e koránkelő hirlap elterjedtségének az a titka, hogy magyar történelmi regényeket közöl 70-80 napig tartó folytatásokban. Legutóbb az «eperjesi hóhérról», Karaffáról, majd Zrinyi Ilonáról, Thököli Imréről, a Rákócziakról, az osztrák császárokról, a török szultánokról, mikor azok Magyarországon jártanak. A Mai Nap, amelynek megjelenésekor még javában kukorikolnak a későnkelő pesti kakasok, a vásárcsarnokokban jóformán ekkor kezdik várni a kofák a városi nagyságákat, a vágóhídon még javában tart a mészárosok munkája, a soffőrök ekkor indulnak neki a város üzleti labirintusainak gazdáikkal, a reggeli köd még javában kíséri a környékről jött villamosvasutak utasait: a délelőttnek jóformán első fertályóráiban megjelenik A Mai Nap, a fürge bulvár-ujság és oldalnyi terjedelemben közöl három-négyszázesztendős magyar történelmi regényeket, amelyeket legsietősebb útjuk, tennivalójuk, percekre beosztott munkájuk közben is ráérnek az emberek elolvasni; még pedig oly mohósággal, szomjúsággal, várakozással olvasni, mintha a földkerekségen a mindennapi eseményekből, A Mai Nap hireiből csupán az érdekelné őket, hogy mit csinált Rákóczi Julia háromszázesztendő előtt bécsi fogságában.
Mi ez? 1929-et írunk, a legjózanabb elmék többször megállapították, hogy túlestünk a tömeghisztériákon, amelyek a háborút, forradalmakat szülték, az emberek végre ráérnek a maguk egyéni dolgaival is törődni, a fejbevágó plakátok elmultak az utcasarkokról, táncmester hirdet új tanfolyamot a hirdetőoszlopnak azon a helyén, ahol nemrégiben gyilkosságra uszítottak... 1929-et írunk, kezdjük lenézni a szamárságokat, amelyeket elkövettünk, nem hiszünk többé a vérmes fantáziáknak, a tótágast álló logikáknak, a csodatévő fantómoknak: - és ebben a kijózanodott világban, ahol vérnyomot már csak a leölt csirkék, megszúrt malacok, leütött barmok hagynak maguk után: A Mai Nap szabadság-harci, tárogatós-hangú, kardcsörtető, vitézi regényei foglalkoztatják a polgári társadalom nagy rétegének képzeletét. Még pedig a délelőtti ügyes-bajos órákban, amikor a legszelídebb pasasér is káromkodva tör magának helyet a zsúfolt villamosban, hogy álló vagy ülő helyzetében kiolvashasson maga előtt egy négykrajcáros ujságot, amelynek hátulsó oldaláról a regényfolytatást elolvassa. Mert A Mai Napot hátulról szokás olvasni kezdeni, amint hogy tapasztalhatja ezt mindenki, akit sorsa délelőtt a vérpatakos vágóhídra, a baromfi-hangú vásárcsarnokba, a hivatali irodákba, a futamodásos pályaudvarokba, a gépkocsi-állomásokra, vagy bármely forgalmas utcába vezet, ahol az emberek szinte lihegve csörtetnek mindennapi teendőik után; de szinte hirtelen megállnak, amikor a rikkancs a maga utánozhatatlan hangján kínálni kezdi ama fentebb említett ujságot.
Mi ez? Egy szokatlan tünet a tizenhárompróbás Budapest életmódjában, amelynek diagnózisán okosak és tudatlanok hitetlenkedve törik a fejüket. Talán nem tanulták meg annak idején a magyar történelmet A Mai Nap regényolvasói, hogy most ujságjuk regényfolytatásából szeretnék megtudni mindazt, amit elmulasztottak? Talán a krajcáros szórakozásnak olyan kínálkozó alkalma, amelyet a legpénztelenebb járókelő is megengedhet erszényének? Talán ez volna az örök hajlandóság, amely minden emberi szívben óhajtozik a mesemondások, a regényességek, az andalgások iránt? Mi ez? Az olvasóknak egy új változata, akik megunván a ponyvaregények rémségeit, valószínütlenségeit, borzongatásait: most a magyar történelem régmúlt eseményeiben keresik ugyanazokat az izgalmakat, a köznap gondjaiból kiszikrázó szenzációkat, amelyeket hajdan egy rémregény olvasása okozott nekik? Mi ez? «A vértanuk börtönében» miért keresgél időtöltést annyi gondolat az ujság hátulsó oldalán, amikor az első oldalak a mai nap eseményeivel foglalkoznak? Elvonatkozni, eltávolodni a jelentől: ez volna valóban célja a társadalom egy részének, mert a jelenben nem talál reményt, vigasztalódást s ezért mielőtt hivatalába, vágóhídjára, vásárcsarnokába, standjára, utcájára helyezné mindennapi teendőjét: egy regényfolytatásnyit szippant «Az eperjesi hóhér» kábulatából, a történelmi mult illatszeréből? Mi ez? A vérbeli olvasási vágy, amelyet ilyenformán elégítenek ki a kiserszényűek, akiknek nem telik drágább élményekre? S találgatunk, okoskodunk, régi patronokat sütögetünk el A Mai Nap regényeinek olvasó-sikere felett, de nem mehetünk el irodalmi fölényességgel, a béke boldog éveiben jólálló vállvonogatással, kézlegyintéssel az ujságolvasók mellett, akik, talán mert az iskolában nem tanulták meg eléggé, napról-napra várják, hogy mi lesz az ifjú Rákóczi Ferenc sorsa? Úgy látszik, hálás feladat A Mai Napban a régi történelemről írni. A Mai Nap - a Régi Nap.