Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 3. szám · / · Irodalmi figyelő
Még alig van tíz éve, hogy egy kis könyv jelent meg a háború-utáni irodalom káoszában
Az új szellem érlelődését, az irodalom megvetését s a költészet új célkitűzését közben Tzara Párisba érkezése s vele a dadaizmus is siettette. E mozgalomban Bretonnak is meglehetős szerep jutott s akik ebben az időben ott láthatták Certánál, abban a híressé vált átjáróban, amelyet azóta Aragon a Paysan de Paris-ban is leírt, - már akkor is érezték, mily roppant gazdagság volt felhalmozva ebben a harcos, türelmetlen s szenvedélyes lélekben. Következő könyveiben, a
Még egynéhány kísérlet s megszületik az új folyóirat, a
E könyv két első fejezete különböző elmélkedésekről ad számot s csak a harmadik fejezet szól, külsőleg napló formájában, Breton és Nadja találkozásáról. Néhányan, nem is ok nélkül, Gérard le Nerval egy kis remekművét, Auréliát idézték ez alkalomból, s csakugyan Nerval regénye, témájában és ritmusában, nem egy hasonlóságot mutat Nadjával. De míg Nerval elbeszélése egy betegség mozzanatait rögzíti meg és nem von le belőle semmi személyes következtetést, Bretonnak Nadja megjelenése élete legfontosabb eseménye, amely létének titkára, küldetése értelmére vet világot. A tények aprólékos elemzése a csodálatos epizódok sorozata elhitetik Bretonnal, hogy él, hogy létezik, hogy énje van, azonban mint egy ismeretlen tevékenység kisugárzása; s megmagyarázhatlan vonzalmai, sejtelmei és találkozásai alkotják regénye különös, mintegy földfeletti atmoszféráját, amelyben villámként ragyog fel egy-egy káprázatos elmélkedése. Mindezek után érthető, ha Breton, a bevezető fejezetben, nem talál lényeges különbséget Courbet-nak sajátos festészete s ugyanannak a Courbet-nak 1871-beli tette között, amikor segített ledönteni a Vendôme-oszlopot. Épp ilyen világos az a szándék, amely Nadja szövegét Nadja sajátkezű rajzaival, Paolo Uccello, Braque és Max Ernst reprodukcióival, sőt egyes házak és utcarészek fényképeivel illusztrálja, amelyek, a szöveg fényén, valóságos bűnhelyeknek, kiáltó bizonyítékoknak tetszenek... Nadja, ez a fiatal nő, akivel Breton az utcán találkozik, úgy suhan át, mint egy fantóm az elbeszélés jelenetein, amelyek során, a felindulás, a félelem s a meglepetés légkörében, a titkok s a látomások mindennél természetesebbnek látszanak. S így jut el Breton, egy sor oly tényen át, amelyek a szellemen belül, egyszerre két síkon történnek, könyve utolsó mondatához, amely magában egész jelszó: «A szépség gyötrelmes lesz, vagy nem lesz».
E könyv nagysága főkép abban rejlik, hogy amint az «irodalomtól», az «élettől» is távol esik, s kibújik minden ellenőrzés és kétely alól. Gyökere és visszhangja, klimája és tartalma egyformán és kizárólag Bretonban van s az egész úgy hat, mint egy nagy kiáltás, mint valami vehemens tiltakozás minden középszerűség és minden szolgaság ellen. Csak Breton szellemi tisztasága, hite az új festőkben, pesszimizmusa s közönye a megnemértéssel szemben tudhatott ily művet létrehozni. Annak, aki hasonló könyvet szeretne egyszer alkotni, Breton a külső sikernek, az irodalmi robotnak megvetését s a mindennapi életnek lélekzetvesztő ritmusát tanácsolja, amikor aztán megvalósul a mindnyájunk várta csoda. Bretonnal ez megtörtént s Nadja után hihető, hogy nála meg is ismétlődnek majd a csodák...