Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 24. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: A VŐLEGÉNY
Egy esős délután az irodájában ült Lili, amikor Schmidt felhívta telefonon. Indulatosan beszéltek egymással. Schmidt szinte felelősségre vonta s azzal vádolta, hogy elmélyíti közte s felesége közt a szakadékot. Csakis ő tehet arról, hogy Lili még nem tért vissza hozzá. Illés erélyesen tiltakozott.
- Mi történt? - kérdezte csöndesen Lili.
Illés elmondta szórul-szóra a beszélgetést és hosszan magyarázta felháborodását.
- Mit szól hozzá? Ez már mégis csak szemtelenség! Ez...
Lili ránézett... az arca komoly és meghatott volt... és egy szót sem szólt.
Mind a ketten hallgattak.
Beesteledett. Eső verte az ablakokat s az esőbe lompos, omlós hópelyhek keveredtek. Az asszony a karosszékre könyökölt s az esőt nézte; karcsú, meleg teste kényelmesen elnyúlt. Már csak egy homályos folt látszott az arcából s a szeme világított fájdalmas élénkséggel.
Illés végül megszólalt.
- Holnap beadom a keresetet.
Az asszony most is hallgatott.
Illés ingerülten nézte. A száját rágta, fejében doboltak az erek. Milyen gyönyörű ez az asszony... milyen kínzón szép ez a csöndes fájdalma... szinte ide érzi, hogy' ég, hogy' lobog, hogy'... Láthatatlan karokat érzett, amelyek tolják, taszítják az asszony felé... és láthatatlan karokat, amelyek felkapják az asszonyt és hozzá viszik... És mögötte megint megjelennek az asszonyok... mind, mind... mind a lányok, a világ valamennyi asszonya... megtelik velük a szoba, a szeme, a feje... szétrobbantják leheletükkel a falakat, a házat, az egész várost... már kint vannak, végtelen tereken... hegyek kéklenek, erdők illatoznak, virágos rétek integetnek... ott áll egyedül és jönnek az asszonyok, határtalan csapatokban táncolnak, vonulnak, lebegnek és körülveszik és elborítják és meghódítják. Minden, ami nő és nőies ezen a világon, hozzá árad, hozzá rohan és magába öleli. És ömlik a virágok illata, bólogatnak a hegyek, puhán kínálkoznak a mezők, sóhajtanak az erdők, trombiták zúgnak, zene harsog... minden, minden, az egész mindenség, az egész élet ünnepli, dalolja a nagyszerű, az örök, az egyetlen házasságot.
Megrázta fejét, felugrott s felgyujtotta a villanyt.
Az asszony lassan felé fordította fejét. És hirtelen könny csillant a szemében.
- Menjek el? - suttogta riadtan. - Vagy...
- Majd hozatok egy kocsit.
Az asszony sóhajtott. - Igen. Esik az eső.