Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
Hol a nyáresti szürkületben
- Mikor a szarvasbogár zúgva repül -
Halkan csepeg
A zsúfolt lépsorok méze...
vagy másutt:
... sások lándzsás csapata
Kevélyen őrzi a víz pikkelyes csendjét
mégsem lehet e versekről mint műalkotásokról szólni. Azonban lehet és kell - a tehetség megbecsülésének szociális elve révén - a műalkotásra való képességet megillető (inkább szemináriumi, semmint tiszta kritikai) módon tárgyalni. Ez a módszerpróba ab ovo a hibákon alapul, vagyis azokon az elemeken, amelyek megakadályozzák, hogy a versintenció teljesen verssé váljék.
Alapvető hibája, amely egyúttal minden többi melléfogásának is oka, művészi idegessége és türelmetlensége. Az még nem volna baj, ha csupán ideges tehetség lenne, hanem - és ez nem tréfa - igen sokszor mint művész: tehetségesen ideges. És ebben némileg már az is bennefoglaltatik, hogy invenciója és formaérzéke úgy viszonylanak egymáshoz, mint a nagyapa csecsszopó unokájához, holott legalább is ikertestvéreknek kellene lenniök.
Másrészt van benne egy bizonyos hangattitude, amely egy igen híres és szinte páratlanul népszerű Ady-versnek (Sóhajtás a hajnalban) első felével ábrázolható, amely Ady-versnek vonatkoztatott fele - o sacrilegium hominum! - teljesen művészietlen.
Művészi idegességéből származik külső formája is. Hogy szabadverseket ír, itt-ott rímekkel, annak csak pszichológiai oka van. Bár kétségtelen, hogyha egyszer nem önmagát marná, hanem az anyagot, úgy szabadverset és kötött verset egyként tudna alakítani.
Egy-egy sorát igen jól helyezi el:
Őszfürtű Szeretet
Harisnyát kötöget,
Mellette
Macska dorombol,
Ez ugyan a hibának éppen az ellenkezője, azonban az egész könyv azt mutatja, hogy ez csupán nyers trouvaille, amely az alakítatlan belsőben önmaga alakít.
A művészi öntudat, sajnos, teljesen hiányzik belőle. Ezt az eddigiek is bizonyítják, úgyhogy most csupán azt említem meg, hogy legrosszabb verse éppen az, amelyikről könyvét elnevezte.
Absztrakt szerkezete kerek, azonban ez csak akkor válik majd értékévé és így tárgyalhatóvá, ha tisztán művészi elemek töltik majd ki.
Bármennyire lényeges dolgok is ezek, tapasztalatból tudom, hogy lassan szépen úgy lepotyognak az emberről, mint a bikkről a makk. Lőrincz Jenő esetében is csupán az idegesség veszélyes, energiáját ennek legyőzésére kell fordítania mindenekelőtt. És ha fel is háborodik ezen az íráson, amely tényleg elkülönül a csak-jót böngésző paedagógiai kritikától, az nem változtat azon, hogy érdeklődéssel várom további verseit.