Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Mohácsi Jenő: LEBENSDIENST
Jakob Wassermann új könyve

1. Dienen, dienen, szolgálni, szolgálni, mint Kundry a Parsifal operájában: hány élő írót ismerünk, aki végtelen alázatossággal, a középkori kézműves-művész vallásosságával ötvözi műveit! Ilyen Jakob Wassermann is, elhivatott remekelő munkása a tollnak. Mennyit birkózik istenével, hogy megáldja! Széttárt aggyal és idegpattantó vágyódással vár a megtermékenyítő vízióra, de megesik, hogy álterhesen dagad fantáziája. Újra vár megtermékenyülésre, újra csalódik. Aztán eljön várva-váratlanul a fogantatás pillanata, mely néha hónapokra hat ki, esztendőkre. Caspar-Hauser-regényét Wassermann háromszor írja meg. Faber vagy az elvesztett évek nehezen indul meg, tizennégy húsz-harminclapos megkezdés után. Adam Urbas című, harminc nyomtatott oldal terjedelmű, remekbe készült novellájának tizenkilenc változatát formálja, háromnegyed évig dolgozik, amíg elkészül vele kedvére. A Mauritzius-esetnek, legutóbb megjelent nagy regényének első ötven lapját huszonkétszer írja.

2. Műveiben nincsenek esetlegességek és hozzávetőlegességek. Mindennek úgy kell történni, ahogy történt. Múltból és hagyományból, környezetből és ősöktől jönnek az emberek, sorsuk determinált, saját energiáiktól és az őket magába ölelő társadalom erőitől. Alakjai háromdimenziósok és mégis valami rejtelem ködlik mögöttük, melynek megoldását sejtjük, de nem akarjuk tudni. Művei kivétel nélkül erkölcsösek. Nem köznapiasan azok, nem szemérmesek, egyáltalában nem kerülik a lelkiek nuditását sem. Az a nagy erkölcs lengi át őket, mely megnyilvánulásaiban más és más korban és népfajnál másnak látszik, de alapjában mégis egy és örökkévaló. Az az erkölcs, mely napot és csillagokat mozgat. Szigorú nagy törvény, világtörvény.

3. Ezt az erkölcsöt kell szolgálni engedelmes türelemmel. Az erkölcs világa komor világ. Jakob Wassermannál nem kacagnak az emberek, mosolyra is csak ritkán derülnek. Megszállt emberek. Megváltást keresnek, kompromisszumot kötnek. Meglakolnak. Kiégnek. Boldogtalanok.

4. Jakob Wassermann művei erkölcsösek? Nagyon erkölcstelenek, mert pesszimisztikusak. A szívek tunyasága megöli Caspar Hausert, akinél tisztább fiatal ember még nem járt e földön. Laudin ügyvéd előtt problematikussá válik eddigi élete és hivatása. Andergast államügyész egész élete összedől, mert tizenhatéves fia sarkaiból kiemelni látszik azt a tekintélyvilágot, melyet apja oly fáradságos gőggel alkotott magának. Ez a megdöbbentően frisslelkű fiú is elfárad, amikor eléri célját, kideríti az elítéltetni akart és igaztalanul elítélt fogoly ártatlanságát. Christian Wahnschaffe kikutatja egy szívének kedves kisleánynak kéjgyilkosát és megértően szinte azonosul vele, megbocsát neki, mert még gyűlölködni is reménytelen dolog. Reménytelen az élet. Minden reménytelen.

5. Jakob Wassermann zsidó származású német író. Munkái annyira levetkőztették zsidó árnyalataikat, nyelve, gondolkozása, érzése annyira németté hasonult, hogy a Caspar Hausernél és a Gänsemännchennél alig írtak még, az író tudata szerint, németebb regényt. Nem akarják elismerni, befogadni, magukénak vallani. Lehet a legnagyobb, a legnémetebb. Azt mondják rá, hogy zsidó. Minden hiábavaló, minden reménytelen.

6. Akkor hát mi tartja benne a lelket? Az erkölcs és a kötelesség. Szolgálni kell az életet. Jakob Wassermann élete: az írás művészete. Szolgálni kell a művészetet. Szolgálni kell az utolsó lehelletig a legnemesebb polgári ideálokat. Nem az igazságot kell keresni, mert az egyszer ilyen, egyszer olyan. Hanem az igazságosságot. Nicht die Wahrheit, sondern die Gerechtigkeit. Humanitásra kell törekedni, fel kell szabadítani a fantázia szárnyait, fel kell szabadulni a fizetett és megvásárolható dolgok rabságától, szenvedni kell, a szenvedésből fakad a megváltás.

7. A Lebensdienst című vastag kötet ezekről az etikai kérdésekről hoz beszédeket és értekezéseket, márványba vésett mondatokban, és mindenről, ami az elbeszélő író és egyáltalában az író elméjét alapvetően foglalkoztatja. Negyedszázad év cikkei és tanulmányai ezek, negyedszázad kötet regény és novella kísérői. Csupa nobilis és emelkedett hangú írás, szinte azt mondanám, hogy lélekemelő, ha nem érezném mégis az egész kötet mögött, ha nem hallanám mint valami fölfogó készüléken át a reménytelenség elhalkított melódiáját, melyet elcsitítani igyekszik a kötelesség alázatosan dacos szava: ha hiábavaló is, ha reménytelen is: dienen, dienen!