Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 23. szám · / · LAZICZIUS GYULA: DOSZTOJEVSZKÍJ FEJLŐDÉSE
Olyan roppant emberi komplexumban, mint Dosztojevszkíj, mindenki megtalálja, amit keres. Odahaza a XIX. század szlavjanofiljai az orosz tradíciók harcos őrizőjét látták benne, ügyük legerősebb oszlopát, mozgalmuk utolsó nagy felszítóját. A pravoszláv egyház fiatalabb generációja és az orosz intelligencia egy elit rétege a biztoskezű vezetőt a modern kereszténység felé. Ideát Európában mint a legegyetemesebb emberi horizontok felmutatóját, mint az élet megalázottjainak szószólóját és az emberszeretet bűnöket oldó új prófétáját köszöntötték. Oroszok az oroszt keresték benne, európaiak az embert. Az egyéniség csorbíthatatlanságának hivői az individualizmus fanatikusát, az emberi szolidaritás kutatói pedig az első igazán orosz városi írót. Új támpontokat kerestek benne a jövőre és kerestek benne egy beteg emberi roncsot is néha. Nietzsche hálával gondolt rá tanításaiért a lélek titkairól, a pszichoanalitikusok pedig azért a páratlanul gazdag adatbányáért áldották, amely életének és alakjainak patológikus változatokban gazdag aknái révén jutott rájuk nem várt örökségképpen. Akiket az utolsó évszázad regénybe írt monumentális époszai érdeklik, gondolkodás nélkül hozzá fordulnak, úgyszintén azok is, akiket az életnek öngyilkossági, apagyilkossági és egyéb rendőri szenzációkkal tele rovata érdekel. Őt keresik, a boulevard-regényírás egyetlen halhatatlanját. Aki a világirodalom leghátborzongatóbb lapjait keresi, nála megtalálhatja, viszont talán nem is túloz, aki a legdickensibb gyermeki kedélyt keresi nála, a Karamazov-téma legsötétebb változatai közé ékelve. Mindenki mást keres benne és mindenki mégis megtalálja a magáét. De... André Gide-nek van egy futó, de szellemes megjegyzése Dosztojevszkíj-vel kapcsolatban, amely e «de» mellé kívánkozik. Szerinte Dosztojevszkíj az az író, akiben mindenki megtalálja ugyan a magáét, de e mellett még olyasvalamit is, amivel már nem ért egyet. Tehát nemcsak azt találja meg, amit keres, hanem azt is, amit nem szívesen talál meg.
Aki Dosztojevszkíjt le akarja foglalni valamely eszme, pártprogram, vagy részletcél számára, az nemcsak igazoló pontjait leli fel benne, hanem saját cáfolatát is. Mert kiragadott eszmék, ráerőszakolt célok és belopott programok csak töredékeket juttathatnak ebből a szeszélyekkel, éles fordulókkal, rapszodikus előretörésekkel és hirtelen megtorpanásokkal teli teljes életből, Dosztojevszkíj életéből.
Titokzatos vizekre kerül, aki Dosztojevszkíj írásaiba veti magát: nem bíbelődhet azokkal a gondolatkavicsokkal és eszmecsonkokkal, amelyek széles medrében görögnek és hiába merít ki belőle félmarokra valót, nem tud partra menteni cseppet se belőle. És partot se ér, ha nem veszi jól szemügyre kanyargóit, ha nem ismeri ki a sodrát.
Jó néha a parton maradni és onnan követni a titokzatos vizek futását: merről jönnek, hova futnak? Honnan erednek, s mely tájon szakadnak beléjük új források, hol zúgnak el örvények fölött és merre pihennek meg?
Így partmentiben biztosabb a járás és a látás is talán biztosabb.