Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 23. szám

TELEKES BÉLA: TÓTH ÁRPÁD SIRJÁRA

Halk, távoli dal
Megbűvölt egykor, nagy titokzatos éjen:
Azt hittem, ezüst csodagyöngyvirág cseng-zeng, amint rá holdsugár nyílott...
Vagy a májusi szellő álma játszik a még megásatlan sirok novemberi lángjaival...
Oly bús, oly szép volt... régi emlék... Óh, de bübáját még ma is érzem.

A Te halk dalaid
Épp úgy csendültek, épp úgy babonáznak...
Zengésük májusi fényeket ingat ős-örök novemberi sorsokon itt...
S aki hallgathatta csak egyszer is, csak egyetlen csodagyöngyvirágod csegetyüző szavait,
Szívében mindig gyujtani fog Neked egy-egy lángot, édes holt dalosának.

Halk, távoli dal -
Az voltál magad is itt, vad korszakod éjén!
Csoda még, hogy győzted imádat igazság, jóság, szépség álmaival,
Mikor ördögüvöltözésben az isten is egyre már csak bús-tehetetlen átkozást rivall...
S mennyországának fénye már csak olyan, mint elhunyó siri mécsfény!...

...Eldübörög, el
Majd ez a kor is, - hajh, mint a rögök zuhogása -
Hogy megöklözte koporsód vértjét s mégis most mily csöndbeborúltan ölel!
S a Te távoli halk dalod egykor minden szivhez óh de közel fog zengni, örökre óh de közel!
...Temetéseden én nem voltam, az én szemem sirodat sohse lássa.