Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 22. szám
Háromszor lett éjszaka azóta: hogy kétméter föld
súlyát viseli szíved és homlokod. Akik szerettek
Téged és nyitott sírod előtt sírtak:
egy marék sárga göröngyöt dobtak
gyenge koporsódra - talán hogy szerető kézben
meleg föld melegítse hideg testedet. Én
nem dobtam földet reád, nem,
nem! jaj nem akartam hogy miattam is
nagyobb legyen a szörnyű súly fölötted.
Nyitott sírod előtt álltunk barátaid
összefogódzott kis köre - s dermedt lélekkel
engedtünk át téged a Borzalomnak...
Az asszonyok félős szívvel húzódtak közelebb
kedveseikhez és nem mertek a te szegény asszonyod
eszméletlen szemébe nézni...
Drága barát, hogy így éfjéli órán
idézlek, fénytelen éjféli órán - hogy összeszorul
szívem! Hitvány szív: fájdalom és
félelem fojtogatja - rettenetes! hogyan
félhetnék tőled? Kedves pajtás! vigasztalj
mosolygó szemeiddel...
Félek... Te már más vagy. Nem az élő
Lélek, nem a biztos jóság. Más vagy és
Ismeretlen. Az vagy. Azzá lettél,
akivel harcoltál életedért! A Rém, aki
torkodnak esett és rettenetes tusa után
legyőzött. A Rém, akinek immár
alázatosan átadtad magad...
Ki drága arcod álarcként hordva kisért előttem
ez éji órán... Óh, iszonyatos Halál! kétszer
rablod el tőlünk kedveseinket...