Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 21. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
Az új amerikai regény betört Európába síppal-dobbal.
Ennek az ábrázolásnak nagy előnyei vannak, tagadhatatlan, de hátrányai is. Megérezteti ugyan a nagyváros kusza, összefüggéstelen zűrzavarát, amelynek egyetemes lüktetésében, mint az egyenletes zsivajban, ritmus és harmónia rejlik. De napihírszerű rövidsége fölületességre kényszeríti az írót, s nemcsak az egyes ember életének s cselekedeteinek motívumait nem tudja felfedni, de összetételük s felhalmozásuk is mindössze felszínes képét adja a metropolisnak. A mozaikból tökéletlen halmazat marad, bármily élesek, rikítók a felszín egyes színei és árnyalatai. Képein át az egész város is csupán egy nagy töredék. Hamarosan monotonná és főleg fárasztóvá válik ez a kétoldalnyi részecskékből összeácsolt vaskos kötet, minden kis fejezet újból kezdődik s mikor érdekelni kezdene, már vége is; elejétől kezdve igéret ez a könyv s a sok kis csalódásba beleununk. Nem tudni, miért mégegyszer annyi ez a mű, mint amennyi untig elég lenne, s viszont mégegyszer ilyen hosszúra lehetne ragacsolni újabb, novellisztikus s talán még kifejezőbb részletek hozzáadásával. Az a technikai trükk, amellyel ez a mű készült, terméketlen újítás, mert még önmaga számára sem volt elég frissülő ereje. S akaratlanul is fölmerül az a gondolat, hogy egyetlen hős életén keresztül talán mélyebben lehetne megéreztetni a világ legnagyobb városának hajszáját is, nyomorát, rothadását s a pusztulásra való érettségét. Így sok ez és mégsem elég, hiányzanak belőle a miliők, másféle emberek, másféle felvételek a város madártávlatából, nem elég elhitető, nem elégít ki. Az író nagy koncepciója s pretenciója követelővé teszi az olvasót.
De mindezeken felül vagy belül megmarad az egésznek tempója s bizonyára ez a rohanó tempó az író célja és témája. Csakis ez amerikai; hisz a félbehagyott s később továbbtoldott szálak leleményét akár az angol, akár az orosz regényben tökéletesen alkalmazták már, Dos Passos legfeljebb rövidíti, kivonatolja. Ez a megbolondító, vibráló tempó eredeti. Nem legkisebb erénye a munkának az a felszabadító kísérlete sem, hogy az akciót nem köti irodalmi szabályokhoz, hanem az élet változó, mindig érdekes szeszélyeit ismeri el mintaképnek. S aztán úgy látszik, a realizmus túlzott kultusza lesz az amerikai regény fővonása. Riporteri érdeklődéssel tapad a valóság minden materiális megnyilvánulásához. Minden tárgy színe, szaga, anyaga érdekli, apróra érzékelteti a dolgok anyagszerűségét, házak, utcák, ruhák, kalapdíszek, gépek és ételek összetevő elemeit, de mögöttük rejlő titkokat nem érez, nem keres. Elég neki a szag, a szín, az íz, a hang s a halmazállapot. Amennyit veszít vele az élet misztikuma, bensősége és mélysége, annyit nyer friss nyerseségében, primitív realitásában és mozgásban.