Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 21. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

M. Pogány Béla: DOS PASSOS: A NAGYVÁROS
Manhattan Transfer - Athenaeum-kiadás

Az új amerikai regény betört Európába síppal-dobbal.

Dos Passos, a forradalmi új nemzedék kiválósága, aki a Nagyvárosban New-York életét akarta filmszerűen ábrázolni. E nagy koncepcióhoz szüksége volt regény-technikai újításokra. Ilyesmi például a fejezetek elé írt lírai bevezető; legsikerültebb oldalai ezek, hol a roppant város átfogó hangulatait, az atmoszférát hangszereli. Szembeszökő az a törekvése, hogy rengeteg figurája életét, harcát s útját miniatür-jelenetekbe sűrűsíti, jelezve, hogy az egyén csak atomszerű szerepet tölt be az óriási egészben. Ezek a jelenetek rövidre fogottan, gyors drámai ütemben, ugrásszerűen rohannak magyarázatlan párbeszédek bukfencei közt. Egyesek több-kevesebb rendszerességgel újra meg újra felbukkannak hotelszobákban, csapszékekben, hajókon, tereken, vendéglőkben, s két fölbukkanásuk között el nem mondott, nem ábrázolt, csak sejtetett eseményekre, emelkedésekre és bukásokra utal az író s ezzel eléri, hogy az egész akció kifejlése valami eszeveszett szökellő iramban történik s visszaadja vele a nagyváros írtó nyugtalanságát. Más figurák, főleg a csavargó típusok, még ritkábban ütik fel fejüket s van sok olyan is, akiket csak egyetlen egyszer látunk, többet se hírük, se poruk. Van azonban két alak, akik gyakori szereplésük árán végül is főhősökké válnak, Ellen és Jimmy, akik esztelen, lázas, tévedt szerelmeikkel és meg-megrogyó erőfeszítéseikkel kimagaslanak. Sőt Jimmy, amikor a végén elhagyja a romlott, beteg nagy várost, jelképies jelentőséghez jut, az író gondolatának kifejezője lesz.

Ennek az ábrázolásnak nagy előnyei vannak, tagadhatatlan, de hátrányai is. Megérezteti ugyan a nagyváros kusza, összefüggéstelen zűrzavarát, amelynek egyetemes lüktetésében, mint az egyenletes zsivajban, ritmus és harmónia rejlik. De napihírszerű rövidsége fölületességre kényszeríti az írót, s nemcsak az egyes ember életének s cselekedeteinek motívumait nem tudja felfedni, de összetételük s felhalmozásuk is mindössze felszínes képét adja a metropolisnak. A mozaikból tökéletlen halmazat marad, bármily élesek, rikítók a felszín egyes színei és árnyalatai. Képein át az egész város is csupán egy nagy töredék. Hamarosan monotonná és főleg fárasztóvá válik ez a kétoldalnyi részecskékből összeácsolt vaskos kötet, minden kis fejezet újból kezdődik s mikor érdekelni kezdene, már vége is; elejétől kezdve igéret ez a könyv s a sok kis csalódásba beleununk. Nem tudni, miért mégegyszer annyi ez a mű, mint amennyi untig elég lenne, s viszont mégegyszer ilyen hosszúra lehetne ragacsolni újabb, novellisztikus s talán még kifejezőbb részletek hozzáadásával. Az a technikai trükk, amellyel ez a mű készült, terméketlen újítás, mert még önmaga számára sem volt elég frissülő ereje. S akaratlanul is fölmerül az a gondolat, hogy egyetlen hős életén keresztül talán mélyebben lehetne megéreztetni a világ legnagyobb városának hajszáját is, nyomorát, rothadását s a pusztulásra való érettségét. Így sok ez és mégsem elég, hiányzanak belőle a miliők, másféle emberek, másféle felvételek a város madártávlatából, nem elég elhitető, nem elégít ki. Az író nagy koncepciója s pretenciója követelővé teszi az olvasót.

De mindezeken felül vagy belül megmarad az egésznek tempója s bizonyára ez a rohanó tempó az író célja és témája. Csakis ez amerikai; hisz a félbehagyott s később továbbtoldott szálak leleményét akár az angol, akár az orosz regényben tökéletesen alkalmazták már, Dos Passos legfeljebb rövidíti, kivonatolja. Ez a megbolondító, vibráló tempó eredeti. Nem legkisebb erénye a munkának az a felszabadító kísérlete sem, hogy az akciót nem köti irodalmi szabályokhoz, hanem az élet változó, mindig érdekes szeszélyeit ismeri el mintaképnek. S aztán úgy látszik, a realizmus túlzott kultusza lesz az amerikai regény fővonása. Riporteri érdeklődéssel tapad a valóság minden materiális megnyilvánulásához. Minden tárgy színe, szaga, anyaga érdekli, apróra érzékelteti a dolgok anyagszerűségét, házak, utcák, ruhák, kalapdíszek, gépek és ételek összetevő elemeit, de mögöttük rejlő titkokat nem érez, nem keres. Elég neki a szag, a szín, az íz, a hang s a halmazállapot. Amennyit veszít vele az élet misztikuma, bensősége és mélysége, annyit nyer friss nyerseségében, primitív realitásában és mozgásban.

Gaál Andor tolmácsolta Dos Passosnak ezt az esetlen, de izmos alkotását.