Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 21. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Schöpflin Aladár: A HÚSZ ÉVES HÉT KRAJCÁR

A Nyugat 1908 október 16-iki számában megjelent egy novella. Ismeretlen név volt szerzőül aláírva: Móricz Zsigmond. A címe az volt, hogy Hét krajcár. Mi, írók, azonnal tudtuk, hogy egy nagyjövőjű új írói tehetség robbant ki benne, a legnagyobbak közül való a mi nemzedékünkben. Móricz Zsigmond, a szerkesztőségben mellőzött, érvényesülni nem tudó ujságíró egyik napról a másikra új utat robbantott magának és a magyar irodalomnak s ezen az úton elindult új felfedezések felé, amelyek új világrészt tártak fel mindannyiunk előtt. Minden új nagy tehetség a művészetben új Columbus. Lehet, hogy másfelé jut, mint ahova indul, Kelet-India helyett Nyugat-Indiába, de okvetlenül eljut odáig, hogy megmutasson az embereknek egy új világot, ami benne van a szemében, az agysejtjeiben, a szívében, a szava modulálásában.

Kérdés, hogy Móricz Zsigmond tudta-e, mikor a Hét krajcár-t írta, hogy hova fog eljutni. Nekem az az érzésem, hogy nem tudta. Ahogy vissza tudok emlékezni azokra a beszélgetésekre, melyekkel abban az időben ismerkedtünk egymással, ő még gondolataival, a tudatával egy régi, már avulni kezdő - vagy talán máris elavult? - világban élt, abban, amelyet származásából, az iskolából, fiatalkori környezetéből hozott magával. Még nem érezte egész tisztán, hogy ő egy másik, új világot hordoz magában. Csak amikor feltűntek előtte az új szárazföld partjai, kezdett tudatára ébredni, hogy neki nem az a hivatása, hogy valami régit folytasson, hanem az, hogy újat teremtsen. Mert a művész az a Columbus, akinek magának kell megteremteni azt az új világot, amelyet felfedez. Móricz Zsigmondban a tudatára disputált régi világ állt gátként s neki aligha volt tiszta tudata arról, hogy előbb ezt a gátat kell lerombolnia, mert emiatt kellett küzködnie, tapogatóznia, keresnie a maga útját, egész majd harmincadik életévéig félsikerrel, hasztalanul. De tudata alól feltört az eredeti hivatás ösztöne és az ő akarata nélkül nekifeszült a gátnak. Az első ilyen nekifeszülés volt a Hét krajcár. A gáton azonnal, az első lökésre rés támadt és az író ráébredt arra a megismerésre, hogy ez a gát nem szilárd és áttörhetetlen, belül el van porladva, és rajta túl más levegő van, termékenyebb és frissebb: a tradicióktól, iskolai szabályoktól, közvéleménytől független írói szabadság levegője. Ebben aztán kitágult a tüdeje, egyszerre megacélosodtak az izmai és felszabadult az ereje, melyet eddig ő maga kötött le. Hogy élvezte akkor a saját szabadságát! Milyen merész lett a saját merészségétől! A Hét krajcár után csakhamar jött a Sárarany. Ady fellépése mellett a legvakmerőbb cselekedet a magyar irodalomban. Móricz Zsigmond, amint tudatára jutott az irodalom szabadságjogainak, azonnal kihasználta őket a szélső határokig. Ez volt az ő hőskora, fiatalságának késői, de annál teljesebb kitombolása. Senki közülünk olyan barbár gyönyörrel nem habzsolta az újon felfedezett szabadságot, mint Móricz Zsigmond. S ebben a mohó élvezésben kialakult a mai magyar irodalom legnagyobb energiája.

Szép idő volt, szép dolgokat csináltunk, szépen csatáztunk. Öröm visszaemlékezni erre az időre, büszkeség annak, aki azt mondhatja: benne voltam.