Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 20. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ · / · DANTON HALÁLA
A napi sajtóban ennek a darabnak mint tisztán irodalmi drámának osztatlan és jelentős sikere volt. Többek közt azt is olvastam róla egy kritikában, hogy az érkezendő új magyar dráma első fecskéje.
Hát, gondolom, erről nem lehet szó. Ez a darab tényleg nagyon érdekes kísérlet és eredmény, de semmikép sem olyan alap, amire még valami épülhet.
Azaz lehet, hogy megindíthat valamit, de ebben aztán nem lesz köszönet.
Hogy ennek a drámának műfaját pontosan beleillesszem a drámairodalom folyamatába, ez a darab a drámairodalomban olyasféle, mint a képzőművészetben a Picassó kísérletei. Minden további próbálkozás e nemben zsákutca, vagy aztán salak. Épúgy, mint a pikturában a futurizmus gyűjtőnév alá foglalható lehetetlenségek.
Egy kísérletnek ez megjárja. Sőt e nemben tényleg sok értékeset és érdekeset ad a Bérkaszárnya.
A groteszk, a szimbolikus, a disszonancia hangjai és színei így, ahogy ezek a képek végig peregnek ebben a darabban, újszerűen, szinte üdítően hatnak. De mondom, csak egyszer. A jövő e nemben ismétlés már csupán, vagy csúszás.
Azt pedig, hogy ezt a műfajt mint magyart lehetne nagyon hangsúlyozni, úgy vélem, egy kissé nehéz. Ezek a hatások tudtommal főleg az új német és orosz színjátszás levegőjét lengetik át.
Mindegy különben a forrás. Az a fontos, hogy ez a Bérkaszárnya felépítésben, részletekben, ötletekben a mai budapesti közepes drámai termésből kiemelkedő darab.
Gyöngéi persze vannak.
A bizarr alaptónus néhol ízetlenségek és ízléstelenségek és olcsóságok szükségtelen gixereibe téved. Így például a negyedik kép nagyszerű hatása egészen kitünő befejezése lehetne a darabnak. Az ötödik kép már rossz kabaré. S gyönge az első kép is.
Az előadás és a darab egész betálalása azonban elsőrendű. A mozis kísérőzene a darabhoz nagyon okos ötlet és alig nélkülözhetik a darab irreális, furcsa hatásai.