Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 20. szám · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: KÉT JELENET A "DANTON HALÁLÁ“-BÓL

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: KÉT JELENET A "DANTON HALÁLÁ“-BÓL [+
] Georg Büchner drámája
LÁMPAVAS

Tér a színház előtt

I. Polgár: Az én jó Jacqueline-em, azaz az én Kor... Kor...

II. Polgár: Kornélia az, polgártárs, Kornélia.

I. Polgár: Szóval az én Kornéliám gyermeket szült nekem.

II. Polgár: A köztársaságnak fia született.

I. Polgár: A köztársaságnak? Ez nagyon általánosan hangzik. Mondjuk inkább: nekem és a - köztársaságnak.

II. Polgár: Nem, az egyes tartozik magát alávetni a köznek...

I. Polgár: Érdekes. A feleségem is mindig ezt mondogatja.

Utcai énekes (dalol):

Az ember mivégre él,
Mit kíván és mit remél?

I. Polgár: Csak azt nem tudom, milyen névre kereszteljük.

II. Polgár: Kereszteld őt Marat-nak.

Utcai énekes (dalol):

Gondba-jajba fő a teste,
Csak törődik reggel-este,
Míg rá nem borul az éj.

I. Polgár: Marat-nak, helyes. De három nevet szeretnék neki adni. Megvan: a második Robespierre lesz! De mi legyen a harmadik?

II. Polgár: St. Just!

I. Polgár: Köszönöm neked, szomszéd. Szóval: Marat, Robespierre és St. Just. Remek nevek.

Simon: No láss a dolgod után. Tegnap óta nem volt meleg a gyomromban.

Leány: Uraim...

I. Polgár: Hova, hova, szép kisasszony? Hány éves kegyed?

Leány: Éppen annyi, mint a kisujjam.

I. Polgár: De hegyes a nyelved.

Leány: Magának meg tompa az esze. Na ne izéljen.

I. Polgár: De mikor én éppen izélni akarok. (Dalol.)

«Kis Krisztinám, te drága, kérlek,
Fáj-e nagyon, fáj-e tenéked,
Az ölelés, az ölelés?»

Leány (dalol):

«Nem fáj nekem, ti szép vitézek,
Egy pár csóknak oda se nézek,
Az mind kevés, minden kevés.»

Simon (jön, nekiesik s döngetni kezdi a feleségét): Te kerítőné, te condra, te ráncos, rohadt bűn-almája. Te, te.

Simonné: Segítség, segítség.

Emberek (kirohannak): Válasszátok szét őket, válasszátok szét.

Simon: Nem. Hagyjatok rómaiak. Szét akarom verni ezt a csontvázat. Te Vesztaszűz.

Simonné: Vesztaszűz? Már megint sérteget.

Simon:

«Leszaggatom válladról a ruhádat.
S dögtestedet aztán a napra szórom.»

Te ringyó. Minden lehelleted paráznaság. (Szétválasztják őket.)

III. Polgár: Mi történt?

Simon: Hol az a szűz? Beszélj. Nem, szűznek, annak nem igen nevezhetem. Inkább lány. Nem. Az sem. Inkább asszony, némber. Egy nevet, mert megfulladok. Kiáll a lélekzetem.

IV. Polgár: Az jó is lesz, mert csak úgy bűzlik a pálinkától.

Simon: Öreg Virgilius, takard el tar fejedet, - a szégyen hollója ül rajta s kivájja szemedet. Adjatok egy kést, rómaiak. (Összerogy.)

Simonné: Jaj, különben olyan derék, jóravaló ember, de most nem bír magával.

Simon: Te... te... Vámpir, aki kiszívod szívem meleg vérét.

Simonné: Hagyjátok, így szokta, mingyárt magához tér.

III. Polgár: Hát mi történt?

Simonné: Künn üldögéltem az utcán, a lámpa alatt, mert otthon sötét van, nincs lámpánk.

II. Polgár: Hisz az urad orra eléggé világít.

Simonné: A lányom kicsit kiment a sarokra. Nagyon rendes lány. Ő tartja el a szüleit.

Simon: Hah, még be is vallja.

Simonné: Te Júdás. Hát lenne-e nadrágod, fölhúzni, ha azok a fiatalurak nem húznák le nála a nadrágjukat? Hát ihatnál-e, te pálinkáshordó, ha az a kis forrás nem csobogna? Mi minden tagunkkal dolgozunk. Miért ne dolgoznánk ezzel is? Az anyja hozta őt a világra, kínnal. Most dolgozzon vele ő is az anyjának, mit bánom, hadd fájjon neki. Te marha.

Simon: Hah, Lukrécia. Kést nekem, kést, rómaiak. Hah. Appius, Claudius.

III. Polgár: Igen, adjatok neki kést, de ne azt a szegény szajhát ölje meg vele. Mit tett az? Semmit. Az éhsége szajhálkodik, az koldul. Kést azokba, akik megvásárolják asszonyaink és leányaink testét. Jaj azoknak, akik a nép leányaival szajhálkodnak. Nektek korog a gyomrotok, az övék felpöffed a hájtól, nektek cafatokba lóg a ruhátok, de ők bundákba melegszenek, nektek csupa kéreg a tenyeretek, nekik selymes és puha. Ergó, ti robotoltok és ők henyélnek, ergó ti kenyeret kerestek és ők lopnak, ergó, ha ti valamit vissza akartok szerezni abból, amit ők elraboltak tőletek, akkor szajhálkodnotok kell és koldulnotok. Ergo ők valamennyien akasztófára való zsiványok. Üssétek őket agyon.

Legendre: Nincs is vér az ereikben, csak az, amit kiszívtak belőlünk. Először azt mondták nekünk: üssétek agyon az arisztokratákat, azok a farkasok. Mi felkötöttük az arisztokratákat a lámpavasra. Aztán azt mondták nekünk: a vétó miatt nem kaptok kenyeret. Erre sárbatiportuk a vétót. Később meg azt mondták nekünk: a girondisták koplaltatnak benneteket. Erre legilotinoztuk a girondistákat. De ők kifosztották a halottakat s mi mezítláb futkosunk és didergünk. Le kell húzni a bőröket a combjukról, abból varrunk majd nadrágot. Ki kell olvasztani zsírjukat, azzal rántjuk majd be levesünket. Rajta. Agyonverni, akinek nincs lyuk a kabátján.

III. Polgár: Agyonverni, aki írni és olvasni tud!

IV. Polgár: Agyonverni, aki külföldre akar szökni!

Mind (ordítanak): Agyonverni, agyonverni! (Néhány nadrágtalan egy Fiatalembert vonszol a szinre.)

Hangok a népből: Zsebkendője van, arisztokrata, lámpavasra vele, lámpavasra!

IV. Polgár: Micsoda? Nem az ujjaiba töröli az orrát? Lámpavasra vele. (Igazgatják a lámpavasat.)

Fiatalember: Ó, uraim.

IV. Polgár: Itt nincsenek urak. Lámpavasra.

Néhányan (énekelnek):

Aki a földbe tér meg,
Kirágja azt a féreg,
Jobb lógni hát itt fönn magasban,
Mint ott lenn elrohadni lassan.

Fiatalember: Irgalom.

III. Polgár: Csak egy kicsit megcsiklandozzuk a nyakadat, csak egy pillanatig tart, mi irgalmasabbak vagyunk nálatoknál. Ti munkával gyilkoltok bennünket: mi hatvan esztendeig lógunk, vergődünk kötélen, de most levágjuk. Lámpavasra vele.

Fiatalember: Megtehetitek, de akkor se fogtok világosabban látni.

Akik körötte állnak: Igaza van, igaza van.

Hangok: Engedjétek el. (Fiatalember elinal. Robespierre belép, asszonyok és nadrágtalanok kísérik.)

Robespierre: Mi az, polgártársak?

III. Polgár: Mi? Az a pár csöpp vér augusztusban és szeptemberben még nem festette vörösre a nép pofáját. A gilotin nagyon lomha. Vérzáport akarunk, vérzivatart.

IV. Polgár: Asszonyaink és gyermekeink kenyérért picsognak. Arisztokratahússal akarjuk őket meghízlalni. Agyonverni, akinek nem rongyos a kabátja.

Mind: Agyonverni, agyonverni!

Robespierre: A törvény nevében.

III. Polgár: Mi a törvény?

Robespierre: A nép akarata.

Legendre: Mi vagyunk a nép és mi azt akarjuk, hogy ne legyen törvény. Ergó ez a nép akarata, ergó a törvény nevében nincsen többé törvény, ergó agyonverni.

Hangok: Hallgassátok meg Arisztideszt, hallgassátok meg a megvesztegethetetlent.

Egy asszony: Hallgassátok meg a Messiást, aki küldetett, hogy ítéljen és büntessen. Ő az Igazság pallosával sujt a gonoszokra. Az ő szeme az Ítélet, az ő karja a Törvény!

Robespierre: Ó, te szegény, te erényes Nép. Teljesíted kötelességedet, föláldozod ellenségeidet. Nép, óriási vagy! Villámlás és mennydörgés a te kinyilatkoztatásod. De vigyázz, Nép, hogy kardoddal ne önmagad sebesítsd meg, hogy haragodban ne önmagad hóhérold. Csak tulajdon erőd buktathat meg. Ezt ellenségeid is tudják. Törvényhozóid virrasztanak, kezednél fogva vezetnek, az ő szemük csalhatatlan, az ő kezük mindenhova elér. Jöjjetek a jakobinusokhoz. Testvéreitek tárt karral fogadnak. Tartsunk vértörvényszéket ellenségeink felett.

Hangok: A jakobinusokhoz, a jakobinusokhoz. Éljen Robespierre. (Mind el.)

Simon: Jaj nekem, mindenki elhagyott.

Simonné: Én itt vagyok.

Simon: Ó, én Baucisom.

Simonné: No tápászkodj már föl.

Simon: Elfordulsz tőlem? Mondd, meg tudsz nekem bocsátani, Portia? Vertelek? Az nem az én kezem volt, az nem az én karom volt, az őrültségem tette.

«Bús elmebaj gyötör.
Nem Hamlet tevé azt, Hamlet tagadja...»

Hol a lányunk, hol az én édes, aranyos, leánykám?

Simonné: Ott áll az utcasarkon.

Simon: Siessünk hozzá. Jövel, én erénydús hitvesem. (Mindketten el.)

 

[+
]
Georg Büchner drámáját a Magyar Színház mutatta be Kosztolányi Dezső fordításában, Karlheinz Martin rendezésében.