Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 19. szám
Történik 1550 körül, Isten háta mögötti falu. Középen hepehupás országút mentén egy jobbfajta nádfedeles ház és zsuptetejű vityillók. Fák, bokrok, kövek.
Piros (kiszalad a nádfedeles házból, körülnéz, a bokrok felé figyel): Matyi te... Matyikám hol vagy?
Matyi (előbúvik a bokor mögül): Itt vagyok na. A bőrömben, csak ne óbégass úgy, mert meghallják.
Piros: Dehogy hallják. Ünnep délután van. Ilyenkor ők ettek, ittak, most kisded álmukat alusszák.
Matyi: De a kutya! Az nem alszik. Ha észrevesz, addig csahol, hogy feléreznek.
Piros: Dehogy éreznek fel jó szüleim, inkább úgy hortyognak, mint siket disznó a búzában, akitől már ágyúzhatnak.
Matyi: Nem hiszek én jó anyádnak. Anyád szeme, árgus szem az. Mindig lesked, hogy a sarkadra ne lépjek.
Piros: Azt ne is tedd. Mert akkor nem mehetek férjhez, még hozzád se Matyikám. Pedig hát nem abba sántikálsz, hogy úgy haragszik rád jó anyám.
Matyi: Azért haragszik jó anyád, mert se szűröm, se gulyám. Azért ne legyek hát se inge, se gallérja Törőcsik Pirosnak.
Piros: Csak a rózsája. Na. Hisz az vagy te, édes rózsám. Azért futottam ki, hogy pár jó szót váltsak veled e szent napon.
Matyi: (kelletlenül): Mit ér a szó? Más köll nekem.
Piros: Mit ér a szó? Te nagy szamár. Ha nem tudnád megmondani, hogy mi köll neked, akkor én azt honnan tudjam?
Matyi: Pedig jól tudhatnád, szó nélkül is.
Piros: Na bökd ki már...
Matyi: Mit ér a szó, ha nem hallod.
Piros: Hallom bizony, ha szád nem is szól. Matyikám, úgy-e a te gyomrod korog?
Matyi: Nem is az orosz cáré.
Piros (huncutkás mosollyal hallgatja): De hogy korog... Mily gyönyörűszép keservesen. Akár csak a harmonika.
Matyi: Az én kínkeservem harmonika annak, kinek a bögye biztos tele van dosztig.
Piros (kedveskedőn): Matyikám, hát csakugyan oly szörnyen éhes vagy, mint ahogy a gyomrod korogja?
Matyi: Mint egy ordas!
Piros: Csak valahogy engem is be ne kapjál. Sose búsulj. Az a jó, Matyikám, ha éhes vagy. Mert akkor ide nézz és kapd be hamar! (Kebeléből hihetetlen nagy karaj kenyeret húz ki.) Ezt az ici-pici kis falatka jó kenyérkét. Én szitáltam, dagasztottam és mikor a tüzes kemencébe bevetettem, így fohászkodtam: Kelj magasra jó kenyérke, hogy ha rózsám beléd harap, lágyuljon meg kemény szíve, úgy mint te, jó kenyérke.
Matyi (elveszi s beleharap jó nagyokat): Morzsa kenyér. Mi az nekem. Annyi se, mint a kutyának egy légy.
Piros (újra kebelébe nyúl. Boldogan): De van itt más is. Matyikám, nesze szívem. Disznófüle. Meg egy darab orrja is még. Paszulyba főtt. Vígan rotyogott. Finom falat. Kapd be vígan. Ugy-e jó?
Matyi (mohón zabál, irígyen sóhajt): Meghiszem azt. Bizony jó a gazdagoknak. A bírónak. A bordájának. Meg a szép lányának. Tele kamra. De bezzeg én... Szegény szolgalegény... Mint a csigabiga, hátán háza, kebelén kenyere. Csak ez a két keze, két lába. Azonkívül se hajtsd be, se hajtsd ki. Üres a pingám. Üres a dohányzacskóm. Üres a kulacsom. Száraz a torkom.
Piros (boldogan): Ó te feneketlen hasú telhetetlen, azt hiszed, nem tudom én magamtól is, hogy mit kíván a disznófüle az én Matyim bendőjében? (Szoknyaráncából hosszúszárú lopótököt ráncigál elő.) Ide kacsints! Ez tele van jó kis borral.
Matyi: Na, neked csakugyan van egy kis sütnivaló eszed. Mert ezt igazán jól tetted, kis cselédem.
Piros: Ugy-e hogy jól? Tudja azt a bíró Piros, hogy mitől döglik a légy. Na Matyikám, idd ki, lelkem, hogyha szeretsz, egyszuszra, fenékig, az utolsó cseppig: az én egészségemre.
Matyi: Isten tartsa meg a szokásodat, bíró Piros!
Piros: Isten áldásával.
Matyi (kiissza, utána nagyot néz rá): Te, mi volt ez? Bikavér?
Piros (diadalmasan): Nem is káposztalé.
Matyi: Ez csakugyan kár lett volna a bíró hasába.
Piros: Ez biz ám a te hasadba való volt, mert ezt mind neked szánta az én szerelmes jó szívem.
Matyi (öntudatosan): Nekem hát. Még az kéne, hogy ne nekem szánd. Ki is taposnám a béled akkor.
Piros (hetykén): Nanana.
Matyi: Mit nanana? (Magához rántja.)
Piros: Azért még engem ne ráncigálj, te girhás!
Matyi (jóllakott gőggel): Girhás? Én?! Ki mondja ezt?
Piros (előlép: Én! Bíró Piros. Gazdag lány vagyok, szegény szolgalegénnyel kényem-kedvem szerint bánok.
Matyi: Na fenét. Eddig a hideg rázott utánam, te csipás.
Piros: Ami volt, elmult. Arra nem ád a zsidó semmit. Mert mától fogva akármilyen hosszú Sámson is vagy, én előttem ily kicsi vagy. Kit én a markomban tartlak. Hatalmamban.
Matyi: Pulykatojás. Még ki sem keltél, máris csipogsz. Hogy lennék én hatalmadban? A szemem szikrájával nyársra húzlak, mint villám a szúnyogot. A te hatalmadhoz az én alázatom kellene.
Piros: Ami kell, az van is. Hiába kapálódzol. Fogva vagy, disznófülű. Nem szabadulsz. Tudd meg, hogy: megetettelek.
Matyi (elhül): Megetettél... Te boszorkány, mivel etettél meg?
Piros: Mivel ám! Babonasággal. Mert más is volt ott az orrjában. Két szál a két szempillámból, hogy ahogy én sírtam-ríttam teutánad, úgy csorduljon a te nyálad már ezután énutánam.
Matyi: Nesze nekem, most megkaptam. Ezt ugyan drágán megfizettem.
Piros: Most az egyszer: holtodiglan.
Matyi: Jaj nekem. Boszorkány! Ne nézz rám.
Piros: De bizony nézlek én. Mert nemcsak bor, más is volt a lopóban.
Matyi (rémülten): Meg is itattál...
Piros: Meg bizony. Kétfélével.
Matyi: Az egyiket éreztem is, de azt hittem szőlőmag volt.
Piros: Dehogy szőlőmag. Kőrisbogár. Észveszejtő. Hogy ne legyen se éjjeled, se nappalod. Mától fogva.
Matyi: Jaj te cudar.
Piros: Csak rám gondolsz, és énutánam vágyakozol, hogy semmi el ne választhasson minket, csak ásó, kapa, meg a nagyharang.
Matyi: Jaj, boszorkány! Na megállj csak! Mert én végét is vethetek ám hatalmadnak. Mert ha ily boszorkánymódra megetettél, megitattál, vágyakozhatok én olykép is rád, hogy ihassak a véredből. Összetörhetem én a csontodat is a bőrödben. Kiharaphatom a torkodat is. De szét is taposhatlak, mint a pondrót, ebben a minutumban.
Piros: Nem lehet. Mert volt gondom rá, hogy a körmöm feketéjéből is beszedjél tíz porciót, ami elég arra, hogy ha meghalok, úgy gyászoljon a te szíved is énutánam, mint ahogy a körmöm feketéje gyászol, amíg ki nem nyujtózkodol te is. Utánam halsz. Megdöglesz.
Matyi: Még az kéne csak. Akkor inkább maradj élve. Ép elég baj lesz nekem az is. Mert jaj nekem máris.
Piros: Na mi kéne máris?
Matyi: Máris érzem hatalmadat, te sütni való szép boszorkány. Az előbb csak ehetném volt. Utána csak ihatnám volt. De most itt van más is. Itt a rontás. Karomban az ölelhetném, szájamon a csókolhatnám. Bíró Piros, gyere velem! Bujjunk ama bokor mögé!
Piros: Édes lelkem, hiába ráz a hideg, nem tehetem. Mert félek, hogy megláthatják.
Matyi: Dehogy látják. Ünnep délután van. Magad mondtad, hogy jó szüleid ettek, ittak, kisded álmukat alusszák, mint siket disznó a búzában. Egy-két csók még nem ágyúszó.
Piros: De a kutya! Az nem alszik. Ha észrevesz, addig csahol, hogy feléreznek, engem bekergetnek, téged meg kiebrudalnak jó szüleim. Mert anyám szeme, árgus szem az. Mindig lesked. Hogy mit csinálok.
Matyi: Hát aztán!? Leskedjen. Bánomisén. Mert bármi történik is, én tűzön, vízen átgázolok érted, Bíró Piros. Megértetted?
Piros: Hát azt magam is látni szeretném már mielőbb. Hogy beteljesedjék végre, amit a javasasszony megjósolt. Hogy az a legény, akit én megetettem és megitattam, át fog gázolni árkon-bokron értem, csakhogy szívemmel a kezemet is megnyerhesse, hogy Isten, ember előtt oltár elé vezethessen. De hogy engem szüleimtől megnyerhessen, előbb híres emberré kell válni neki.
Matyi: Mivel válhatok én híres emberré?
Piros: Nem tudom, de majd megtudom, ha az leszel.
Matyi: Hacsak a bajuszomat nem növesztem ki az orromból. Mást igazán nem tudnék kifundálni hamarjába.
Piros: Sose törjed. Majd egyszercsak megsúgják a jó tündérek, hogy mit is tégy és mit ne tégy.
Matyi: Akkor meg amondó vagyok, hogy gyere át a túloldalra, üljünk le ama kőre, hadd ringassalak el kicsikét a térdemen. (átfogja derekát és keresztülmennek az országúton.)
Piros (sóhajt): Jaj Istenem, ki tudja, meddig kell neked várni énrám, jó Matyikám! Már kezdem bánni tettem.
Matyi: Ha megbánod, miért tetted?
Piros: Ördöggel cimboráltam. Eladtam a lelkem érted. Ezért lakolni kell. Hozzád vagyok kötözve, disznófülű.
Matyi (kárörvendőn): Hehehe. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Jól van az így.
Piros: Most aztán várhatok a pártában, amíg az Isten valami csudát nem küld le ránk, amitől te híres lehetsz.
Matyi: De az nem úgy van! Én soká így nem várok. Ha boszorkány vagy, ördöggel cimborálsz, legyen gondod a többire is. Megértetted? Nem azért vagyok én bíró Piros rózsája, hogy ilyen szeplőtojásért ítéletnapig éhezzek, szomjazzak, meg epekedjek mindhiába. Ha nem jössz ama bokor mögé most azonnal, akkor vagy van ördögöd, vagy nincs! Ha pedig van, akkor nekem csudát teremts!
Piros: Meglesz, Matyikám, meglesz az is majd valahogy. A fő, hogy ez meglett valahogy, ami van. Hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy utánam epekedel.
Matyi: Hát énrám már csakugyan nem is kell mondani mindezek után, hogy verd meg Isten. Mert máris meg vagyok én verve veled, még pedig úgy, hogy enyém se vagy.
Piros: Hát te annak nem is örülsz, hogy ily koldus-szegény létedre ily nagy szerencsébe hágtál, hogy engem szerethetsz, utánam vágyakozhatsz, értem epekedhetsz. Hogy általam híres ember lehetsz értem? Még bíró is tán, vénségedre.
Matyi: De most még fiatal vagyok. Mást akarok.
Piros: Hát az is meglesz, csak ne kötözködj.
Matyi: De hogy?
Piros: Hát úgy, hogy valahogy majd csak... Csak ne szeleskedj. Megpuhítjuk anyám szívét. A türelem rózsát terem.
Matyi: Amire csak azért várjak, hogy a tüskéje nagyobb legyen.
Piros: Na csak ne panaszkodj, morzsán falatozó, orrján lakmározó, lopótökkel viaskodó. Van a te rózsádnak más is. Ölelő karja is.
Matyi: Mit ér az, ha nem ölelget.
Piros: Mert te magad mondtad, hogy van egy kis sütnivaló eszem is.
Matyi: Jóból is megárt a sok. Fogd be a szád. Ne nyelveskedj, te hettyempety. Mert ha tyúkeszeddel dühbe hozol, mérgemben ezt a fát kitépem innen gyökerestől.
Piros: A kakas is haragszik a dombján szörnyen, ha a jérce vonakodik kis tyúk lenni.
Matyi: Na látod, hogy még az is haragszik, még az a kakas is, hát a legényt hogyne enné a fene, ha a lány is vonakodik övé lenni.
Piros: De a kakas, az haragudhat, mert a kakas az úr a dombon, de te hiába vagy oly erős, mint a bika, mit ér az, ha neked még egy szemétdombod sincsen. Bokor mögé akarod te csábítgatni a rózsádat? Világ csúfjára akarod vetni bíró Pirost? Egy sehonnai szolgalegény. Ezért szeretlek én? Mindent megtettem és megtennék érted, ezután is, de énbelőlem bokor mögül Sipka Matyi nem eszel. (Sírva fakad.) Most pedig Isten áldjon. Mert nekem menni kell. Malacok várnak az ólban. Tehén az istállóban, meg kell etetni, el kell látni őket is.
Matyi (felhördül): Csak én álljak itt és nézzek utánad elhagyatva, mint egy faszent. Én aztán csakugyan el vagyok látva. (Ráordít.) Itt maradsz! Dögöljenek meg a malacok, vesszen a tehén ellátatlan, apád, anyád, az egész világgal nem törődöm, de az én sorsomnak veled dülőre kell jutni, még máma.
Piros (ijedten): Vigyázz, vigyázz, ne ordíts úgy, mert meghallják!
Matyi: Nem vigyázok! Mert azért ordítok, hogy meghallják. Hogy az anyád ne csak leskedjen, de elő is kerüljön és tudja meg, hogy a lánya mit csinál. Ördöggel cimborál.
Piros: Jaj, jaj, jaj Istenem, térj eszedhez! Nézz csak oda! Szekér zörög. Idegené. (Kutya ugat.) Erre anyám biztos kijön. Itt talál veled. Agyonvág szégyenében, az egész falu előtt. (Sír.) És akkor neked is véged van. Ha engem nem is sajnálsz, de kedves az életed, Matyikám, bujj hát ama bokor mögé!
Matyi: Egyedül? Azt nem teszem.
Piros: Igérem, ha szerét tehetem, ott termek melletted, édes rózsám, csak fogadj szót, válj kámforrá anyám előtt még az egyszer. (A bokor mögé tuszkolja, ott hirtelen megcsókolja.) Na ne mondd, hogy fösvény vagyok. Itt egy kis csók is, meg a párja.
Matyi: Morzsa kis csók, mi az nekem.
Piros: Ki a kicsit nem becsüli, a sokat sem érdemli. (Elszalad.)
Bíróné hangja: Piros! Piros! (Kinéz a kerítés-deszkán.) Hun vagy lányom?
Piros: Itt vagyok, édesanyám.
Bíróné: Mit csinálsz te ott?
Piros (keresgél): Amint látja, tűt keresek. Szekér zörgött, kíváncsian kiszaladtam. Itt volt a kelepembe szúrva, és most nincsen.
Bíróné (jön ki és segít neki): Na akkor jól nézünk ki. Tudod, hogy Luca napja van.
Piros: Hogyne tudnám. Hisz azért nem varrtam egész nap, hogy a tyúkok egész évben jól tojjanak.
Bíróné: Aki Luca-napkor varr, az bevarrja a tyúk fenekit, de aki tűt elveszít, az elveszejti a legjobb kakast.
Piros: Jaj Istenem, hisz azért keresem, keresem, hogy el ne veszítsem.
Az országúton ócska fuvarosszekér döcög át, hátul a saroglyában kukoricaszárból rögtönzött ülésen két tudósformáju világkörüli utazó ül. Az egyik szundikál, a másik kutatva néz körül és térképformáju papíron jegyezget.
Bíróné (bámulva nézi őket): Nézd csak, lányom! Ilyen csudát!
Piros: Látom, anyám. Csuda ez csakugyan. Két csudabogár. Vajjon mit kereshetnek ezek a mi földünk hátán? (A szekér hirtelen nagyot zökken és megáll.) Zsupsz!
Bíróné (aggodalmasan): Isten tudja, hogy mi járatban lehetnek itt édes szentem.
Matyi (a bokor mögül): Szent a kend őrangyala, nem a lánya.
Kancsal Pista (noszogatja vén gebéjét, de a szekér meg se mozdul): Gyí! Gyíte nó, Csillag! (Vakaródzik, hátrapislant.) Tyűh... a ménkű csapott volna belétek varangy hazátokban, hogy ne kellett volna sík falum határán áthozni benneteket! Most veszkődhetek, amíg görbeország határáig cipellek benneteket! Gyíte már nó! A keservit. Repülj, Csillag! (Ostorával pattogtat, üti a földet, a lovat is, verejtékét törli, feláll): Mindhasztalan. Nem megy. Sehogy.
Piros: Hallja anyám? Hogy mit mondott e laposfülű?
Bíróné: Csitt. Vigyázz. Meghallja.
Piros: Varangy hazából valósiak, sík falu határából hurcoltatják maguk Görbeország felé. Az Palócország legyen. Mert az út oda, arra vezet.
Bíróné: Csak mennének már, akármerre fele, és tologassák a fellegeket a jégesőkkel is arrafele.
Kancsal Pista (hátrafordul): Hé! Urak vagy mik vagytok, ördögfajzat! Uff!
Piros (rémülten): Hallja anyám: ördögfajzat.
Bíróné (rémületében arcához kap): Persze, hogy az. Mindjárt láttam. Még pedig a javából.
Első utas (felriad): Was sagt er?
Kancsal Pista: Kapisgáld már! Baj van. Uff!
Második utas (idegesen felpillant jegyzeteiből): Was ist das? (Fölfelé néz.)
Kancsal Pista (lefelé mutat): Itt van a vaszisztasz. Placcs. Zsupszti. Kátyú ez koma, nem vaszisztasz.
Első utas (órájára néz, mely hosszú aranyláncon lóg fityegőkkel).
Piros: Hát az mit fiyegtet?
Bíróné: Valami szörnyeteget. Mikor ránéztem, mint a villám, úgy csapott szemembe a fénye.
Első utas (türelmetlenül): Vorwärz! Vorwärz!
Kancsal Pista: Hohá. (Leugrik a kocsiról, integet nekik.) Előbb jön a leverc, azután a forverc. Egy-kettő, mars! Mert nektek is segítek. (Kihúzza a vendégoldalt, fenyegető állásban vár. Az utasok kelletlenül kászálódnak.)
Első utas: Catu? Leverc?
Kancsal Pista: Kátyú, és most leverc, bizony, ecceribe. (Az emelőrudat próbálgatja a tengely alá illeszteni.)
Második utas (nagy szótárban lapoz és olvas): Lever: herunterschlagen, z. B. Aepfel vom Baume.
Első utas: Poetisch.
Második utas (tovább olvas): niederschlagen: valakit a lábáról: Einen zu Boden werfen.
Piros: Hallja kend? A lábáról. Ezt a mi nyelvünkön makogta.
Bíróné: Hallgass, csibém! Csak füleljünk!
Első utas: Wie? Was? Doch? Betyáren? (Karabélyát tapogatja.)
Második utas: Ruhe. Ruhe. Wart. (Olvas.) Niederschlagen, entmuthigen. Leverc mit «t»: niederschlagen, traurig. Levercség mit «t» die Niederschlagenheit.
Első utas: Ja so. Das ist was anders.
Kancsal Pista: Nem András ez, hé, mondom, hogy kátyú ez.
Első utas: Und Catu?
Második utas: Das wird die verkürzung von Catullus sein. Traurig verzagt, wie Catullus, der römische Dichter.
Első utas: Sehr brav.
Kancsal Pista (erőlködik): Na, urak. Most! Fogd meg! Szorítsd! Forverc, forverc, gyí! Toljátok, Berzebubok!
Piros (szemét kimereszti): Hallja anyám: Berzebubok.
Bíróné (halálos rémülettel): Berze-bubok... Ettől féltem. Jaj Istenem, mi lesz mostan? Ép itt cövekelték le magukat házunk előtt. Ez nagy veszedelmet jelent.
Első utas: Anpacken! (Vállával nekidől az első lőcsnek.)
Második utas (nekidől a hátulsó lőcsnek): Los!
Kancsal Pista: Hurrá!
A szekér kizökkent a kátyúból, előre gurul, a két utas hasra esik.
Piros (félve nevet): Nézze csak. Hasra estek a Berzebubok.
Kancsal Pista (a vendégoldallal nevetve segíti fel őket).
Bíróné: Úgy szokták a Berzebubok. Ha rosszba sántikálnak, úgy csinálják, hogy csak hasra vetik magukat.
Első utas (védekezőn): Schon gut.
Kancsal Pista: Dehogy kút. Kátyú, mondom harmadszor is.
Második utas (kikecmereg a kátyúból): Ge' zum Teufel.
Kancsal Pista: Dehogy tejföl. Sár az, koma, kóstold csak meg.
Az utasok bosszús nevetéssel fújnak, lerázzák magukról a port meg a sarat, felkapaszkodnak a szekérre. közben az első utas órája láncostól a földre esik és ott marad az út közepén.
Kancsal Pista (ostorával csattínt): Gyíte most már. Repülj Csillag! (A szekér eldöcög a porfelhőben.)
Piros (ámul-bámul): Köd előttem, köd utánam. Eltüntek a Berzebubok.
Bíróné (izgatottan): De most csak gyerünk hamar. Gyujtsuk meg a szentelt gyertyát, és locsoljuk be szentelt vízzel a házat, az ólat, az istállót, hogy minden veszedelmet távoztasson az ég tőlünk őáltaluk.
Piros (a bokor felé sandít vágyakozón).
Matyi (egyik öklével fenyeget, a másikkal integet maga felé).
Piros: Mingyárt megyek anyám, csak a tűt keresem.
Bíróné: Hagyd most a tűt.
Piros: De a kakas! Két ilyen Berzebubért elveszejtsem?
Bíróné: Üsse a kő most a kakast. Ki gondol most egy kakasra.
Piros (a tűt keresi): Mindenre kell gondolni, édesanyám.
Bíróné (mentében hátrahőköl, szinte kővé mered az óra előtt): Hát ez mi? Jaj Istenem.
Piros (kíváncsian odafut).
Bíróné: Át ne lépd! Veszedelem.
Piros (az órára mered): Ezt ők hagyták itt.
Bíróné: Ők hát. Ők rakták le.
Piros: A Berzebubok.
Bíróné: Át ne lépjük, mert rontás ez.
Piros: Valami csuszó-mászó fényesség ez. Ezt akkor csinálhatták ide, amikor hasra estek.
Bíróné: Ugy-e, mondtam?
Piros: És ki tudja még mennyi lehet, ami bennük maradt.
Bíróné: Én nem merek moccanni sem.
Piros: Én se, anyám.
Bíróné: Jaj, apjuk! Szomszédok! Hamar! Gyertek! Segítség!
Piros: Segítség! Matyi, te...
Matyi (előlép nagy garral): Na mi az? Szegénynek nem hiába se háza, se mezeje, még a bokor mögül is felkeltik kisded álmából.
Bíróné (végignézi): Hát ez hogy került ide ily ecceribe?
Piros: Na csakugyan. És éppen most. Tán Isten küldte. Vagy ördögöd van?
Matyi: Mi van itt?
Piros: Itt vagyunk Sipka Matyi, amint látod, jó anyámmal földbe gyökeresedve. Mozdulni se merünk. Mert itt egy szörnyeteg.
Matyi: Szörnyeteg? Mi? Fityfene ez!
Piros: Honnan tudod, hogy az?
Bíróné: Te már láttál ilyet?
Matyi: Én nem láttam még. De csak rá kell nézni az embernek.
Piros: Bizony anyám, Matyinak igaza lehet. Fityfene ez, mert ott figyegett az egyik Berzebub dereka fölött, mint csecsszopó az anyján. Jaj Istenem, moccanni se merek a helyemen.
Matyi: Majd én elmozdítlak a helyedről. (Megkapja a kezét, odébb penderíti maga felé.)
Piros (nekiesik): Jaj. Akár Isten küldött, akár ördögöd van, de te csakugyan kitéptél a kalodából.
Bíróné (a ház felé kiált): Jaj, apjuk, jöjjön már!
Gyerekek, asszonyok, emberek előbb kikukucskálnak az ablakokon, a kerítés felett, a kapukon, ki fürgén, ki lélekszakadva, ki csak lassan közeledik.
Bíró (jön ki, messziről odaszól): Mit obégattok? Az egész falut föllármázzátok. Mind a nép ide csődül. Mi a baj?
Bíróné: Vigyázzon, át ne lépjen rajta. Mert kend is kővé merevedik.
Bíró: Hát mi van itt?
Piros: Mi ám, édesapám. Kérdezze meg Sipka Matyit. Nekünk is az mondta meg.
Sipka Matyi: Fityfene ez, bíró uram.
Bíró (messziről előbbre hajlik, óvatosan). Az meglehet, mert bevallom, ilyet még a bíró se látott, amióta áll a világ. Nézzétek, tudatlanok. Fityfene ez.
Mind (félve, óvatosan előbbre hajlanak): Fity-fene... (ámulják, bámulják).
A: Lássuk hát, ha már itt van.
B: Hogy néz az ki?
C: A feje kerek.
D: Mint a pogácsa.
E: A képe fehér.
F: És fénylik, mint az üveg.
G: Szeme nincs.
H: Füle sincs.
I: De bajusza az van neki.
J: Csak az egyik szára hosszabb, mint a másik.
K: Hegyes, de görbén vág.
L: Aranyszín farka van.
M: A farka végén fityegők.
N: Meg se mozdul.
O: Mégis él.
P: Hogyne élne: hiszen ketyeg.
Mind (fülelnek): Ketyeg.
R: Nem is fél e sok néptől. Hogy hallgatna, vagy elszaladna.
Bíró: De hogy került ide e ketyegő fityfene?
Piros: Hát úgy, apám, hogy messziről szekér zörgött, kifutottam, tűt kerestem, hogy a kakas el ne vesszen.
Bíróné: Erre kijövök én, de már akkor jött a szekér, és itt is volt.
Piros: Erről jött. Síkfalu felől és arra ment, Palócország irányába.
Többen: Hiszen azt mink is láttuk.
Bíróné: Hárman ültek rajtok.
Többen: Éppen hárman.
Piros: Egy elől.
Bíróné: Kettő a saroglyában.
Többen: Úgy van, igaz.
Bíróné: Aki elől volt, az hajtotta az öreg táltost.
Piros: Az volt a komájuk.
Bíróné: Akik meg hátul ültek, az a két Berzebub volt.
Mind (rémülten): Ber-ze-bub.
Bíró: Aztán ti ezt hogy tudjátok?
Bíróné: Hát úgy tudjuk, mert láttuk, hallottuk.
Piros: Amikor kátyúba kerültek.
Bíróné: Akkor azt mondja az első a két másodiknak: Kátyú ez, koma.
Piros: Utána a Berzebubok is leszálltak.
Bíróné: Az egyiknek az oldalán ott fityegett egy ilyen fityfene, a másik meg kinyitott egy nagyfene csíziót, és abból papolt az ő nyelvükön.
Piros: Berzebubul.
Bíró: És abból nem értettetek semmit se ti két értetlen?
Piros: Dehogynem. Amit a mi nyelvünkön makogott, azt megértettük.
Bíró: Na mi volt az?
Piros: Azt makogta, hogy «valakit a lábáról...»
Bíró (vakaródzik, egyik lábáról a másikra áll. A többi is mind utána): Tyűh... Most légy okos, Domokos! Azt kell kisillabizálni, hogy ez mit jelenthet. Mást nem mondtak?
Piros: De. Azt is mondták, hogy betyár, azt is, hogy András.
Bíró: Betyár András? Tudtommal jelentőségteljesebb András csak három van a faluban. A kisbíró, a dudás, meg a sintér. Hogy melyik köztük a nagyobb betyár, ki tudja azt?
Mind (össze-vissza): A kisbíró. A dudás. A kutyasintér!
Piros (túlkiabálja őket): Édesapám! Mást is mondtak.
Bíró: Ki vele hát!
Piros: Az egyik Berzebúb azt mondta: kút.
Mind: Kútba kell lökni a kisbírót, vagy a dudást, vagy a sintért, vagy mindhármukat.
Piros: Nem lehet, ne engedje, édesapám, mert a komájuk ellenezte. Azt mondta, mikor ezt hallotta, hogy nem kút ez, hanem kátyú.
Mind: Akkor meg kell mártogatni a kátyúba.
Piros: De erre meg a másik Berzebub azt felelte, hogy: tejföl.
Mind: Akkor meg tejfelbe kell mártogatni őket.
Piros: De a koma azt se hagyta helybe, mert azt mondta, hogy dehogy tejföl, sár az koma, kóstold csak meg.
Mind: Akkor meg kell kóstoltatni velük a sarat.
Bíró: Na várjatok csak. Nem kell elhamarkodni a dolgot. A szó olyan, mint a hajlós vessző. Lehet ezt így is értelmezni, meg amúgy is venni, hogy az egyik legyen a betyár András, a másik a kút András, a harmadik a tejföl András. Ezennel én, a bíró az egész népség és közjó érdekében felszólítom a kisbírót, a dudást, meg a sintért, hogy álljanak elő.
A kisbíró, a dudás és a sintér előállnak, a két utóbbit előtuszkolják.
Bíró: Én, a bíró indítványozom az egész népség és közjó érdekében, hogy a kisbíró, lévén az első ember, a bíró után a második ember a faluban, kapja az első nevet: ő legyen a betyár András.
Mind: Vivát!
Bíró: A dudás, ki mindig szomjas, legyen eztán a kút András.
Mind: Vivát!
Bíró: A sintér pedig, aki olyan nyalkos, hogy ha éhes, még a kövér kutyát is megeszi, legyen eztán tejföl András.
Mind: Vivát!
Bíró: Most pedig felszólítom a kisbírót, a dudást, meg a sintért, hogy van-e valami kifogásuk ezen határozat ellen. Mert ha az egész népség és közjó érdekében tiltakoznak e titulus ellen, akkor mint ellenszegülőket betyár Andrást meg kell kötözni.
Mind: Meg kell kötözni.
Bíró: Kút Andrást kútba kell lökni.
Mind: Kútba kell lökni.
Bíró: Tejföl Andrást pedig meg kell etetni e kátyú sarával.
Mind: Meg kell etetni.
Bíró: Halljuk kisbíró uramat!
Kisbíró: Bíró uram, mivelhogy az egész népség és közjó érdekéről lévén szó, hogy ezáltal az egész népségről a Berzebubok fenyegetett veszedelme elháruljon, beleegyezem a határozatba és elfogadom a titulust.
Mind: Vivát betyár András!
Bíró: Álljon elő a dudás!
Dudás: Bíró uram, mintsem hogy kútba lökjenek az egész népség és közjó érdekében: elfogadom a titulust.
Mind: Vivát kút András!
Bíró: Álljon elő a kutyasintér!
Kutyasintér: Bíró uram, én is örülök, hogy ily olcsón, bár korgó hassal, de ép bőrrel szabadulok. Elfogadom a titulust.
Mind: Vivát tejföl András!
Bíró: Most pedig a felett kell határozni, hogy mi történjék a ketyegő fityfenével.
Mind (előlépnek fenyegetőn): Agyon kell ütni!
Bíró: Agyon hát. De ki legyen az? Álljon elő!
Mind (hirtelen meghátrálnak).
Egy hang: Az már a bíró dolga.
Másik hang: Úgy van. Az süsse ki!
Bíró (sietve): Hát akkor én mint bíró az egész népség és közjó érdekében felszólítom Betyár Andrást mint kisbírót, hajlandó-e agyonütni a fityegő fityfenét?
Kisbíró (előlép): Bíró uram, a titulust elfogadtam, de ördöggel én se nem cimborálok, de kezet se emelek rá. Átengedem e tisztséget másnak, és inkább a kisbíróságról is lemondok. (Leteszi a dobot. Moraj.)
Bíró: Felszólítom Kút Andrást mint dudást, hajlandó-e agyonütni a ketyegő fityfenét?
A dudás: Bíró uram, odaadom a dudámat és inkább keztyűbe dudálok, vagy sehogy, de nem teszem, nem tehetem (leteszi a dudát).
A dudásné (súg neki): Mert a feleségem...
A dudás: Mert a feleségem...
Dudásné: Állapotos...
Dudás: Állapotos...
Dudásné (egyre hangosabb): És szörnyen félnék...
Dudás: És szörnyen félnék...
Dudásné: Hogy a gyerekágyba álmot bocsátanának rám a Berzebubok...
Dudás: Álmot bocsátanának rám a Berzebukok...
Dudásné: És ujszülöttem kicserélnék egy táltossal.
Dudás: Az egész népség és közjó veszedelmére, álljunk el hát Kút Andrástól.
Mind: Álljunk el! Elállunk!
Bíró: Akkor felszólítom Tejföl Andrást mint kutyasintért, hajlandó-e agyonütni a ketyegő fityfenét?
Kutyasintér (leteszi a hurkot): Bíró uram, inkább már nem is vagyok kutyasintér se, mert nekem meg harmadnapos kisborjam van, ha leszedik a Berzebubok a lábáról, az egész falu tehene és kisborja körömfájást kaphat tőle.
Mind: Jól van. Elállunk.
Bíró: Akkor pedig ide hallgassunk!
Mind: Halljuk!
Bíró: Miután ilymódon szabad lett a kisbíróság, a dudás meg a kutyasintér tisztsége, ezennel indítványozom, hogy aki hajlandó agyonütni e ketyegő fityfenét, jutalmul választhat e tisztségek közt. Húsz kakaslépésnyi gondolkozási időt adok rá.
Emberek, asszonyok kisebb csoportokba verődve tanácskoznak.
Piros (a bokor mögé szalad és onnan int Matyinak): Matyikám! Most itt az idő. Választhatsz köztem, három tisztség, híresség vagy a koldustarisznya között. Nincs sok idő vizet húzni. Tudod, hogy megetettelek, megitattalak, már is érzed hatalmamat. Magad mondtad, hogy még ma dülőre kell jutni végre. Üsd agyon a ketyegő fityfenét!
Matyi: Én?
Piros: Te hát, te szerencsétlen, ha egy szempillantásig is habozol szerencsédért.
Matyi: De mut tudhatom én azt, hogy mi lesz, ha reávágok.
Piros: Ha reávágsz a fejére, szétütötted. Csak nem félsz olyantól is, ami jóval kisebb nálad?
Matyi (kihúzza magát): Félni... Én?!
Piros: Na látod. Azért mondom, mert nem hiába cimboráltam miattad az ördöggel, nyugodt lehetsz, az többé már nem fog rajtad, ha én állok temögötted.
Matyi: Azt hogy üssem agyon?
Piros: Fejszével, amit én adok át neked. De legyen eszed, és ne vedd magadra a terhet addig, amíg az abrakot meg nem kaptad. Alkudj ki apámtól a kisbíróság mellé ráadásul engem is... Szüleim majd vizet húznak, én is ellenzem, míg a népség pártodra nem kel... De bármit mondok, bennem te megbízhatsz. Ha a dudásné ki tudta súgni a dudást a csávából, én ne tudnám a rózsámat jóra terelni? (Hozzásímul, szemébe néz.) Hogy híres legyen! Gazdag legyen! Boldog legyen! Én a tied, te az enyém... Tele kamra... Tele pince...
Matyi: Mit kamra, pince! A te szád kell nekem, édes csókra, szép szavakra.
Piros (tuszkolja): Akkor siess. Üsd a vasat. Mielőtt még megelőznek.
Bíró: Ácsi! Idehallgassunk! Húsz kakaslépés időt adtam.
Matyi (előlép): Bíró uram! Én, Sipka Matyi, kijelentem, hogy ha kedvem szottyan, agyonütöm e ketyegő fityfenét.
Mind (tetszészúgással bámulnak rá).
Bíró: Látni szeretnénk a kedvedet, Sipka Matyi.
Matyi: De a kedvnek ára van ám!
Mind (kíváncsian morajlanak).
Bíró: Választhatsz három tisztség közül.
Matyi: Választottam. A kisbíróságot, meg egy rádást is rá. Mert ha már házam legyen, legyen keresztje is.
Bíró: Mi legyen az?
Matyi: A kend lánya!
Bíróné: Jaj Istenem! (Sírva.) Édes lányom! Nem, nem, nem.
Piros: Jaj Istenem! (Sírva.) Édesanyám! Nem, nem, nem. (Hirtelen kihúzza magát dölyfösen.) Gazdag leány vagyok, gazdag legényt várok. Üsse agyon a fityfenét más. Akinek ne én legyek a keresztje se rádása, se koldustarisznyája. Kosár a nyakadba, ugorj a Marosba, mert belőlem Sipka Matyi nem eszel!
Bíróné: Nem, nem, nem!
Mind (morajlanak, zúgnak).
Bíró: Hallgass, asszony!
Matyi (Piros felé): Te meg prücsök ne cirpelj. Apádhoz szóltam, ő feleljen. Az övé vagy.
Bíró (gondságba): Hát... hát... nem tagadom ... a bíró is vizet húz a rádáshoz. De meggondolom. Húsz kakaslépés időt adok.
Matyi: Egy percet se, bíró uram. Mert most még csak ketyeg e fityfene, de ha megmozdul, felfujhatja magát még olyanra is, mint egy cethal, ki elnyeli nemcsak Jónást, de az egész népséget, vagy egyik percről a másikra úgy elváltozhat, akár hétfejű sárkányra is, melyet a Szent György se bírna le.
Mind (helyeslőn zúgnak).
Matyi: Mert azt sohase lehet tudni, hogy kibe mi lakik. Különösen ha ördögtől van.
Mind (helyeselnek).
Matyi: Mert még itt állok. Most még agyonütöm a fejükről a veszedelmet. Hát vagy megparancsolja kend a lányának, hogy hozza ide azt a fejszét, amivel agyonüssem a ketyegő fityfenét és akkor enyém a kisbíróság meg a lány, ha pedig nem adja, akkor pedig egye meg, aki az okosságot kisütötte: üsse agyon a ketyegő fityfenét maga a bíró!
Mind (helyeselnek): Úgy van. Igaz.
Bíróné: Jaj Istenem! (Védelmezőn lefogja a bíró karját.) Nem, nem, nem, hékám, nem engedem.
Bíró (felfujja magát): Mit nem engedsz? Majd meglátom én, ki merészli felemelni szavát énellenem. Vagy ki a bíró e faluban és ki az úr a dombján, a kakas-e, a tyúk-e, vagy a jérce? Hallod, asszony, nekem itt ne szurtyogjál, hanem azonnal parancsold meg a lányodnak, hogy hozza el a fejszét és adja át e derék legénynek, aki ellen senkinek semmi kifogása nem lehet, feltéve, ha agyonüti a fityfenét.
Mind: Úgy van.
Matyi: Hogyne ütném, csak legyen mivel.
Bíró: Na lám. Hát csak üssed agyon, kedves öcsém! Nem mintha ezt jó magam is meg ne tenném az egész népség és közjó érdekében, de meggondoltam. Öreg embernek bölcsnek kell lenni, példával előljárni, hogy ne mindent csak én! én! magamnak! Jusson ki a dicsőségből másnak is, mert helyet kell adni a fiataloknak. Egy-kettő, anyjuk, amit kimondtam, az úgy legyen!
Bíróné: Hát akkor, Piros, Piros, édes lányom, virulószép virágszálam, nincs kegyelem, hajtsd le fejed és (sírva) fogadj szót, mert sírva parancsolom neked, hozd a fejszét.
Piros: Már itt is van, édesanyám. És miattam ne is sírjon, hogy ne mondhassa ez a világ, hogy bíró Piros nem jót akart, vagy rosszat tett. Itt a fejsze, Sipka Matyi, ne habozzál. Egy, kettő, há... rom!
Matyi: Hurrá... (A fejszével rácsap a ketyegő fityfenére, ami ezer darabra törik.) Vége!
Mind: Vivát! (Vérszemet kapva, aki csak hozzáfér, üt egyet a darabjain. Még az asszonyok is taposnak egyet rajta.)
A: Izzé-porrá kell törni-zúzni.
B: Hogy még magja se maradjon a veszedelemnek.
Bíró: Megdöglött a ketyegő fityfene. Éljen a királyi Ész!
C: Éljen a bíró!
D: Éljen az új kisbíró!
E: Éljen az új mátkapár!
Matyi: Éljen az egész népség és a közjó!
F: Éljen Mátyás király!
G: Éljen az igazság!
Dudás: Éljen a dudás! (fölkapja dudáját.)
Kutyasintér: Éljen a kutyasintér.
H: Éljen a világ, amíg áll!
Dudás (nótába kezd).
Mind (táncra kelnek, énekelnek):
Nosza, nosza, jó pajtások,
Igyunk egészséggel,
Repüljön most kiki táncra
Az ő kedvesével.