Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 18. szám · / · BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA
Az első, hogy nem pártkérdésről van szó: az írástudók árulása független a pártoktól, és nem lehet vele csupán egyes túlsúlyra jutott pártokat vádolni, például a militárista vagy nacionalista gondolkodókat. Az "írástudók árulása“ nem lehet valamely baloldali ellenpártok harci jelszava. Ez valóságos képtelenség volna, és nyilvánvaló logikai hiba. Aki arról panaszkodik, hogy az írástudók elárulva magas hivatásukat, leereszkedtek a világ harcaiba; nem követheti el éppen panaszával maga is azt az árulást, amelyről panaszkodik, a legkülönösebb ellenmondás nélkül. (Ami nem jelenti, hogy logikátlan korunkban ez az ellenmondás ne volna valószínű és sokaktól várható. De akkor olyan ellenmondás lesz ez, ami a tételt csak megerősíti; és elkövetője maga szolgáltat példát az "írástudók árulására“.)
Benda nem esik ebbe az ellenmondásba. Igaz ugyan, hogy kritikája inkább baloldali, s elsősorban a francia nacionalizmus teoretikusait éri - egy Barrést, egy Maurrast, akik az árulásnak összes konzekvenciáit levonták, s azt először avatták teljes tudatossággal mintegy elvvé és kötelességgé a bűvös sípjukat tömegekben követő fiatal francia "írástudók“ előtt. De maga Benda figyelmeztet a modern szocializmus és szindikálizmus egyes elméleteire, melyek a szélsőbalon nem kevésbé súlyos árulást jelentenek a Szellem principiumával szemben, mint e nacionalista teóriák a szélsőjobbon. Ezek az elméletek az "osztályönzésnek“ és az "erő tudatának“ alapjára helyezkedve megvetik az u. n. "polgári morált“, annyiféle erkölcsöt ismernek, ahány társadalmi osztályt, s osztályuk érdekeit épúgy fölébe helyezik minden igazságnak, mint némely nacionalisták nemzetük vagy fajuk érdekeit. Nem egy párt vagy csoport betegségéről van szó: hanem egy kor betegségéről.
Párthoz vagy csoporthoz tartozni, - szeretni azt és harcolni érdekében - ez maga még nem elárulása a Szellem principiumának. A régi korok írástudói is pártokhoz tartoztak, s harcolták azok harcait, néha nagyon is szenvedélyesen. De óh szegény naiv "régi írástudó“ ! neki még esze ágába se jutott, hogy ezt a szenvedélyt máshogy is lehessen indokolni, akárcsak önmaga előtt is, mint meggyőződésével és az igazsággal. Büszkén hangoztatta - mégha nem úgy volt is -, hogy egyetlen célja és mindenekfölöttvaló ösztönzője az Igazság, s csak ennek felsőbbségével képzelte igazolhatni ügye érdekeit. Vajjon ugyanígy beszél a modern ,,írástudó“ is? Távolról sem. Ő arra büszke, hogy "egynek érzi magát csoportjával“ - nemzetével, fajával, vagy a proletáriátussal - "annak érdekeit mindenek fölé helyezi“, nyiltan hangoztatja, hogy nem ismer erkölcsöt annak javán kívül s nem is kutatja, hogy igaza van-e? ha nincs, annál rosszabb az igazságra nézve. Ez az, amit Benda egészen új jelenségnek érez a Szellem birodalmában, és méltán.