Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 18. szám · / · BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA

BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA
4.

Ez a második felfedezés abból áll, hogy a Kor problémája: az írástudók problémája.

Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: nem a lábban vagy kézben, hanem a fejben. A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy, amerre viszik; neki nincsenek problémái, a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni. Ők mozgatják a "század lépteit“; hatalmuk egyre nagyobb e papiroskorban. A modern ujságírás mindjobban fölmenti a tömeget a gondolkozástól, kész gondolatokat szállítva neki, hogy beteljesedjen a munkafelosztás, amely differenciáltabb szervezetekben mind tökéletesebb. Ami a gondolkozásra, ugyanaz vonatkozik az érzésre is, és a tömegek lelki életének minden más "kollektív funkciójára“; mindezekért egyre kizárólagosabban az írástudók felelősek.

Már most Julien Benda az írástudók szerepkörének betöltésében az utolsó évszázad folyamán nagy és mélyreható változást konstatál, melynek gyümölcsei most kezdenek megérni: - s ebben ragadja meg ő a század problémáját.

Az írástudók történeti szerepe nyilvánvaló. Ez az osztály, mely a papi kasztból fejlődött ki, nem materiális érdekeket szolgált. Egyáltalán nem érdekeket szolgált. Történetünk bizonnyal kisebb-nagyobb embercsoportok önző és véres harcaiból szövődik: de, akár a körülmények szerencsés találkozása folytán, ahogy Benda mondja, akár valamely fejlődéstani vagy teleológikus okból, kialakult a századok folyamán egy különös emberfajta, mely magasabb értékek letéteményesének érezte magát, túl a harcos csoport puszta érdekein, azok fölött, azoktól független.

Ezek az értékek kezdetben isteni kinyilatkoztatások és parancsok voltak. S igaz, hogy az isten eleinte a nemzet istene vagy a törzsé: de mégsem a nemzet volt az isten fölött, hanem az isten a nemzet fölött. Az isten a papok és próféták szavaival kellemetlen dolgokat üzenhetett a nemzetnek: gyakran korholta és súlyos áldozatokra kötelezte. Bizonnyal gyakran volt az isten szava is emberek eszköze; s a papság is sokszor állt különböző politikai csoportok szócsövének. De ezt sohsem vallotta be, és sohsem vallotta hivatásának. Ez visszaélés volt, és a hivatás elárulása.

S a társadalom akként fejlődött, hogy az írástudók kasztja, s az, amit hirdettek, mégjobban és mindinkább messzeszakadt a partikuláris érdekek közelségétől. A nemzeti és törzsi vallások helyét az univerzális Vallás foglalta el; majd az univerzális Tudomány. A nemzetek írástudói már nem csupán ösztönszerű és babonás félelemmel hirdettek egy földi harcokon fölülálló metafizikai hatalmat, hanem teljes tudatossággal szakadtak külön belsejükben a földi érdekek szolgálatától, szemeiket az egy-Istenre függesztve, vagy az egy-igazságra. Papok és tudósok az elmult hosszú évszázadok alatt egyformán fölháborodtak volna a gondolatra, hogy valamely földi közösség érdeke előbbrevaló lenne előttük Istennél, erkölcsnél vagy igazságnál, s még pláne, hogy Isten ígéjét vagy a tudomány törvényeit nemzetük vagy kasztjuk érdekei szerint formálnák. Azt hirdetni, hogy ezek az érdekek fölötte állanak a morálnak és igazságnak: nyilvánvaló képtelenség lett volna. A hitetlen materialista szemében épúgy, mint a földöntúli Isten papja előtt, az Igazság független volt az emberi harcoktól; s az igazi írástudó gyakran halt inkább vértanúhalált, hogysem azt világi tekinteteknek rendelje alá.