Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 17. szám · / · ESZMECSERE
Ismétlem és előrebocsátom:
Megmondottam: úgy viszonylik e néhány dadogó ige az igazsághoz, mint az alkimisták kabalái egy modern elektron-teóriához, amit újabban már a mikroszkóp is igazol.
Éppen ezért és mindenekelőtt: legyünk nagyon, nagyon szerények. Olyan szerények, mint az álmodó, aki kezdi sejteni, hogy csak álmodik. Hogy van egy
Hiszen álmunkban is rendszerint azt hisszük, hogy élünk s valóságnak vesszük álomképeink - s amikor mégis, egy pillanatra felködlik előttünk a gyanu (többnyire valami rémesen iszonyú, vagy hihetetlenül szép álomélmény közben), hogy ez csak álom: annál többet akkor se tudnánk mondani, minthogy ez az érzés határozottan
De hogy ébredjünk fel?
Az álmodó rendszerint valami erőfeszítést tesz ilyenkor álmában - artikulátlanul kiált egyet, vagy elneveti magát - egy, az álomélmény logikájával ellentétes lelki mozdulatot tesz - nagyon helyes ösztönnel megérezvén, hogy ha ezzel az álombeli eszével és logikájával próbálná megfejteni valódi helyzetét a dolgok között, csak mélyebben keverednék bele az álomvilágba. Az
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy aki a túlvilágot el akarja képzelni, annak előbb
Viszont az ösztön és akarat, hogy annak tartsam, megvan bennem.
Mi mást jelenthetne ez, mint hogy az ellentmondás nem
A valóság azért ködös, mert lelkemben köd van.
A lelkemben köd van, álmodom.
Van-e túlvilág? - ez a kérdés tehát helyesen így hangzik: mi lenne, ha nem volna köd a lelkemben, ha hirtelen minden
Valahol másutt, mint ahol vagyok.
De amellett nem veszteném el
A túlvilág, eszerint, ha van, csak úgy képzelhető el, hogy
Ha van túlvilág, akkor már most, itteni életemben is benne kell hogy legyek ebben a túlvilágban, csak nem tudok róla, illetve nem érzékelem jelenlegi, életnek nevezett lelkiállapotomban.
A túlvilág tehát nem más, mint egy ismeretlen, az ismertnél végtelenszer tágabb és átfogóbb állapota ugyanannak a léleknek, aminek egy része jelenleg az életnek nevezett képzetek és érzések összeségét tartalmazza.
Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen, hogy úgy mondjam, két részből áll a lelkünk - az egyik, az
A félreértések onnan származtak, hogy a túlvilági élet kérdését összetévesztették a halhatatlanság kérdésével: az
Ez az egyik.
A másik lényeges dolog, amivel tisztában kell lennünk: hogy a túlvilág az
A túlvilág exakt fogalmának félreértése volt, hogy mindig az istenség fogalmával azonosították.
"Isten felfedezése“ című cikkemben már beszéltem róla, hogy istenhez kétféle módon lehet eljutni: önmagunkon át, a benne való hit s önmagunkon túl, a benne való kételkedés révén (az utóbbi út, ha lassúbb és bonyolultabb is, époly biztosan visz el hozzá, mert
Isten itt is van és a túlvilágon is - de isten fogalma
Fogalmát tulajdon lelkünkből építhetjük csak ki: önmagunkat kell vizsgálni, ha létezésének lehetőségét vitatjuk.
Lelkünket kell figyelni - óvatosan, szerényen, áhitatos csendben: elhallgattatva egy időre az álomlogika zakatolását.
S ekkor, ha jól figyelünk, valami nagy, elnyomhatatlan nyugtalanság állandó, halk dörömbölését fogjuk meghallani lelkünk mélyén.
Állandó feszültséget, nyugtalanságot, kielégítetlenséget. Sokfélekép próbálta elnevezni az értelem: életösztönnek hívják leginkább.
Mi legyünk szerényebbek. Nevezzük csak nyugtalanságnak.
De ami nyugtalan, az azért nyugtalan, mert nem jól érzi magát - mást akar, mint ami van.
A nyugtalanság rossz dolog.
Rossz dolog volna az életösztön?
Az életet, valóban, rossznak érezzük, mihelyt a halálra gondolunk. S a halált rossznak, ha az életet szeretjük.
Íme, két rossz dolog. Az élet rossz a halál miatt s a halál rossz az élet miatt.
Már pedig rossz érzés nem volna lehetséges valami jónak a létezése nélkül, - a rossz negatívum, hiányérzése valaminek, ami jó. Önmagában elképzelhetetlen.
Ha tehát az élet és halál rossz dolog, egymás miatt - kell, hogy legyen egy
Íme a legmesszebbmenő pontosság, amivel a túlvilág fogalmát meghatározhatjuk.
Hogy már most ez a túlvilág, ez a harmadik állapot, milyen természetű - erre csak a ráébredés után felelhetünk majd.
Annyi valószínű s éppen a lélek természetéből következik, hogy mindannak
A túlvilág szabadságot jelent, minden vágy korlátlan beteljesedését. S mivel a vágy személyes dolog és egyéni, a túlvilág nem is lehet más, mint
Valószínű, hogy a túlvilág tulajdonképpen nem is más, mint ráeszmélés arra, hogy a világot mi magunk teremtjük, olyannak, amilyennek a boldogság vágya mutatja nekünk.
Mintha ketten sejtettek volna hasonlót: Mohamet és Szokratesz. Az egyiknek volt bátorsága bevallani, hogy túlvilág és mennyország csak az lehet, ahol nem is Allah, hanem ő, Mohamet érzi jól magát - a másiknak volt bátorsága kijelenteni, hogy nem mindenki számára létezik, csak ama lelkek kiváltsága lehet, akik meg is tudják teremteni a semmiből.