Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 16. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Ignotus: AD VOCEM BÁRKÁNY MÁRIA

Bárkány Mária, az elfelejtett, de valaha híres és ünnepelt berlini színésznő, ki most halt meg ott hetvenhat éves korában: gyermekkoromnak egyik legforróbb szerelme volt. Amilyen forró csak gyermeknek szerelme lehet, egy képhez, mely ott függ ágyával és tanulóasztalkájával szemben a falon s meseszemével feltündérlik a kisfiúra, ki révülten, rémülten s minden porcikájában megrendülten és zsibogva eped fel rá. Sichelnek hítták, ha még el nem felejtettem a nevét, azt az akkor divatos német festőt, ki - ezt sem tudom már biztosan - Odaliske vagy Orientalin néven festette meg, csábító keleti teliségében, Bárkány Máriát, - a képnek fényképmásolata bejárta a kirakatokat Berlinben, Münchenben, Bécsben s Budapesten, eredetije pedig, azt suttogták akkor, egyenesen ahhoz a német császári princhez került, a trónhoz közelállóhoz, ki kivált hódolt a Bárkány Mária művészetének... Nos hát, ezt kell róla megírni: ez a Bárkány Mária, kit az akkori német kritika ha nem is a legnagyobbak közzé számított, de igen komolyan vett: kassai származás volt, felvidéki tót-magyar zsidólyány. Mint ahogy Reinhardt is pozsonyi születés, német-magyar zsidóember. S mint ahogy - s ez a fő nevezetesség - az az ember, ki úgy Bárkány Máriát, mint majd egy nemzedékkel később Reinhardtot németül, már mint színpad számára, tökéletesen német kiejtéssel beszélni tanította: egy eperjesi születésű, tehát szintén tót-magyar zsidóember volt: Alexander Strakosch. Aki egy kicsit ismeri a német szinpad történetét - az egész német színpadét, Hamburgtól Bécsig - az tudja, hogy e történelemből nem lehet kihagyni az Alexander Strakosch nevét, - hogy Sonnenthaltól Reinhardtig, Reinhardtól Moissiig s minden tanítványáig s felfedezettjéig, a német szinpad most szinte már harmadik nemzedékében arra a melódiára dalol hochdeutschul, ahogy Alexander Strakosch fülelte ki a német beszéd lelkéből. Aki különben sánta volt, ezért nem mehetett maga is szinésznek s mint kiejtés tanító és - ki tudja ma már, hogy ez akkor mi volt - mint recitátor élte ki magát a szinpad helyett a szavalódobogón. Ha Kleopatra pisze lett volna, véli Pascal, az egész világtörténelem másképp alakul; ha Alexander Strakosch történetesen nem sánta, a német szinészek talán nem tudnának németül beszélni... A sok kitünő zsidó kulturhisztorikus közt, kiknek figyelme annyi mindenre kiterjed, miért hogy nem akad, aki megírja, igazság szerint, a jelentős és hasznos szerepet, mit a régi magyar Felvidéknek feltünően literátus hajlandóságú zsidósága játszott volt elébb, mint német nevelésű, az osztrák-németség s részben a birodalmi németség kultúrájában, majd később, mint éppoly jó magyar, a magyarságéban? Külön és különös kultúrvilág volt, kivált a vágmenti, hosszú ideig, s érdemes volna felfedni a szálakat, melyek elébb Morva s a német világ felé füzték, majd amelyeket maga bocsátott le az Alföld felé.