Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 16. szám · / · SZÁSZ ZOLTÁN: "IFJU SZIVEKBEN ÉLEK“
Most pedig foglalkozzunk kissé részletesebben a füzettel és főleg az új írók koncepcióival. Kollektív munka ez, az egyik cikk kiegészíti a másikat, bizonyos vezető elvek mindannyiban visszatérnek és ép ezért célszerűbb lesz eme vezető gondolatok alapján foglalkozni vele, semmint az egyes írókat és cikkeket külön-külön véve sorra. Szó van itt sok mindenről, ami a mai magyar közéletet s főleg a szellemi életet foglalkoztatja. A magyarság sajátos nemzeti problémájáról, az állam és a társadalom felépítéséről, a földről és a parasztról, a magyar vallásosságról, a Nyugat szerepéről a magyar életben, a magyar öncélúságról, Trianonról és még egy csomó ezekkel összefüggő s ezeket kiegészítő kérdésről. Napilapok cikktémái, parlamenti beszédek vezéreszméi, népgyűlési szónokok szólamai egymásután bukkannak fel. Csak aki rosszhiszemű s mindenáron a demagógiának azt a sajátos fajtáját űzi, mely az ifjúság körülhízelgéséből áll, mondhatja, hogy a cikkek írói föléje emelkedtek mind e kérdéseknek, avagy pláne meg is oldják őket, de azt viszont el kell ismerni, hogy nagy lelkesedéssel s nem mindennapi felkészültséggel mennek neki e problémáknak.
Itt van mindjárt egyik kedvenc, sőt legfőbb kérdésük: a magyarság, vagy ahogy ők mondják, a magyar fajiság ügye. A faj, ez a szó megejtette őket. Ahová néz az ember ebben a kis füzetben, mindig felbukkan ez a szó: faj. Magyar faj, faji géniusz, faji erő, faji kultúra. S ugyanezt akarja jelenteni: a magyar magyar elnevezés is, ami nyilvánvalólag Ágoston Péter híres «zsidó zsidójának» mintájára van megcsinálva. Ahelyett, hogy egyszerűen a magyarságról beszélnének, a magyar nemzetről vagy a magyar népről s esetről-esetre a kifejezendő gondolati tartalomnak megfelelőleg váltogatnák ezeket a szókat, minduntalan fajról áradoznak. Ez az ellenforradalom vívmánya, ebben nyakig ülnek. A negyvennyolc előtti időkben s aztán fel a 67 előtti évekig az alkotmány szó volt a magyar közgondolkodás vezető fogalma és fő jelszava. Hatvanhét után aztán mindenki nemzetről beszélt, a nemzeti eszme volt a vezérgondolat. Most a fajiság. Mind a három szóval temérdek visszaélés történt, de egy sem vált annyira valósággal szélhámossá a szavak közt, mint ez az átkos és komikus: faj.
Ez az egész faj-hűhó német termék, mérsékeltebb méretekben Amerikában is pusztított egy ideig s ép ezért különösen hat, hogy ugyanazok, akik - mint később jelezni fogom - hevesen, sőt dühösen német és angolszász ellenesek, egy ilyen made in Germany portékát terjesztenek. Housten Steward Chamberlain volt az, aki II. Vilmos császár protekciója alatt beleszivattyúzta a német junkerek és junker-imádók agyvelejébe a Gobineau által fölvázolt rassz elméleti történelem-magyarázatot, mely szerint a szőke, kékszemű árjaságtól származik minden kultúra és az uralom gyakorlására is a föld kerekségén mindenütt csak az árják képesek és hivatottak. Az utóbbi időben ez a tan átalakult, az árjaságot, ezt a nyelvészeti fogalmat felváltotta az északi rasszúság antropológiai fogalma; így is azonban mindenféle földközi-tengermelléki, alpi s mongoloid s másféle nem-északi jellegű rasszok ellen kihegyezett maradt, s természetesen eredeti antiszemitaságát is megőrizte, bár éppen legujabb pápája, a német Günther maga is kénytelen elismerni, hogy a zsidóság nem alkot külön rasszot. Németországban különben már elvonult, leapadt a nagy rasszvédelmi mozgalom; az egész kérdés szerény tudományos kutatási tárggyá halkult. Nálunk ellenben még az ellenforradalmi időkből ittmaradt hullám elmocsarasodott vizében topognak ezek a szélesebb szellemi láthatárok szuggesztiójára érdemes ifjak is.
Emellett e körül az ügy körül még egy egész külön, sajátosan magyar baj is van. Gobineau, Chamberlain, Günther, ez az egész antropológiai iskola rasszról beszél, azaz bizonyos, az emberi faj keretén belül kimutatható, öröklődő testi és lelki jegyekből összerakódó típusok jelentőségéről és szerepéről a történelemben és a társadalmi életben. Mindahhoz, amit erről mondanak, sok szó fér, de legalább egy helyes alapfogalomból indulnak ki, pontos terminológiával dolgoznak. Nálunk e téren teljes a zűr- zavar. Embercsoportokat mint külön fajokat állítanak egymással szembe, holott az egész emberiség egy faj s legfeljebb arról lehet szó, hogy e faj keretén belül milyen különböző öröklődő testi-lelki típusok, azaz rasszok vannak. A legvadabb német rassz-elméletcsináló is legfeljebb ilyen értelemben használja a rassz szót. A magyar köztudatba ellenben belekerült a rasszelmélet, de a rassz szó kintmaradt s a faj szóval cserélődött fel. Egyes tudományos könyvekben és lexikonokban ugyan igyekeznek a
Egyszerű tudomásulvétele annak, hogy mi a faj és mi a rassz, jelzi annak az ámításnak mértékét, melyet ma nálunk a faj szóval űznek. Mivel nekem nem célom bizonyos antropológiai ismeretek terjesztése, hanem csupán az antropológiai fogalmakkal való visszaélést a társadalmi és politikai kérdések területéről kisöpörni igyekszem, tehát röviden csak a következőket jegyzem meg. Faj az olyasvalami, mint kutya vagy macska, a rassz ellenben mint: agár, uszkár, komondor. Az előbbinek összefoglaló kriterionja bizonyos öröklődő testi-lelki alkati sajátságok hasonlósága mellett az is, hogy a hozzátartozó különnemű egyének párosodásából élet- és szaporodásképes utódok keletkezhetnek. A rassz ellenben csak bizonyos változat a faj keretein belül, melyet szintén bizonyos sajátos testi-lelki jegyek öröklődése jellemez. Az igazi fajok tehát többé-kevésbé zárt szaporodási közösségek, a rasszok ellenben nem. Kutya és macska nem nemzhetnek egymással még korcsokat se, az uszkár és komondor ellenben igen, sőt esetleg olyan korcsokat nemzhetnek, melyek bizonyos célra jól beválnak. Hogy a magyarság ily értelemben nem faj, az, azt hiszem, nyilvánvaló. Nincs embernek számító lény, aki nem párosodhatnék eredményesen bármely magyarral. De nem is rassz. Magyar a némethez s már most jelzem, a keresztény magyar a zsidó magyarhoz nem hogy úgy nem viszonylik, ahogy a kutya a macskához, vagy a ló a birkához viszonylik, de még úgy se, ahogy az agár az uszkárhoz. Természetesen mindezzel egyáltalában nem akarom elkenni a rassz kérdést, mégkevésbé tagadni azt, hogy a valóban létező rassz-tulajdonságoknak a történelemben és a társadalmi életben szerepük van. Az emberi faj nem egyforma gyári téglák halmaza, de még nem is véletlen szülte különbözőségű kavicsok tömege. Van fehér és néger és sárga rassz; és a fehér emberiségen belül vannak hosszúfejű, magastermetü, világoshajú, kékszemű, van hosszúfejű, alacsony, sötétszínű és szemű, van magas kerekfejű, sötét színezetű, van alacsony kerekfejű barna s van középtermetű, kerekfejű szöghajú, vagy ahogy ma hívják őket: van északi, van földközi-tenger-melléki, van dinári, van alpiall és van keletbalti rassz. Mindennek azonban a nemzetekhez semmi vagy csak nagyon közvetett s igen tekervényes utakon jelentkező köze van. A rassz fogalma sohase fedi a modern értelemben vett nemzet fogalmát; sőt ezek egészen különböző síkokon mozgó fogalmak. Az egyik a természettudományhoz tartozik, a másik az úgynevezett szellemtudományhoz. Már ebből is sejthető, hogy milyen tévedés vagy visszaélés a kettő összezavarása.
Valaki azt mondhatná, hogy mindezt fölösleges volt elmondani, mert mindazok, akik magyar fajról, német fajról, esetleg zsidó fajról beszélnek, ezt nem is embertani értelemben teszik. Nem gondolnak ilyen vagy olyan öröklődő termetre, fejformára, szemekre, hanem tisztán lelkiségre, életfelfogásra, cselekvési módokra, művészi ízlésre s ilyen sajátosságokból konstruálják meg a maguk fajfogalmát. Ezek tehát csak képletesen használják a faj szót s nem törődnek azzal, hogy mit ért ezalatt a természettudomány, vagy a rassz szó alatt az antropológia. Nos ezt lehet mondani; s lehetséges azt is cselekedni, hogy egy fogalmi tartalomra, melyre itt van a nemzet, a nép, a népiség kifejezések csoportja, valaki önkényesen a faj szót alkalmazza. Teheti, de ezzel szerintem csak zűrzavart vet s butaságot és visszavonást arat. Mert végre is az intelligens emberek óriási többsége a faj és rassz alatt igenis valami élettani, valami öröklődő jellegűt ért, valamit, ami a csírasejtekben van megalapozva. Még akkor is, ha nem tudja, hogy ilyesmi létezik. De tovább megyek. A fajiság szóval operáló politikusaink és íróink s többek közt e füzet ifjai is, bár esetleg azt állítják, hogy ők nem a természettudományi értelemben vett fajra gondolnak, valójában igenis gondolnak erre s számításaikat ezen a faj és a rassz öröklődő, elkülönítő s levethetetlen jellegére alapítják.
A nemzeti vagy népi jellegbe beleszülethetik vagy belenevelődhetik bármely nemzet vagy bármely rassz közösségéből származó ember; a nemzetnek és népiségnek ép ezért nincs meg a megkívánt, németet, szlávot, zsidót, vagy isten tudja mi mindenféle idegent kizáró bűvhatása. Szükséges tehát nemzetről és népiségről beszélve is fajt mondani. Hogy senkise sejti, mi tulajdonképen a magyar faj, miben különbözik a magyar nemzettől, a magyar fajiság miben a magyar népiségtől s így azok, akik magyar magyarnak, a magyar fajiság képviselőjének vallják magukat, ezt miféle jogcímen teszik, ez persze más kérdés. A magyarság emberállománya antropológiailag még távolról sincs feldolgozva, arról, hogy az egyes magyarokról meg volna állapítva, hogy ki milyen rasszú vagy rasszösszetételű, szó se lehet. A legtöbb ember számára ez nem is probléma. Milyen alapon beszélnek tehát az Ifju Szívekben Élek lelkes írói magyar fajról, magyar fajiságról, magyar magyarokról, ami vagy akik más volna, vagy mások volnának, mint amit magyar nemzetnek vagy magyar népnek neveznek? Azt hiszem, másféle tapasztalataimat is értékesítve, hogy azon az alapon, hogy kinek van magyar neve. Hihetetlen, de így van. Budapest emberállományát nyilván az izraelita hitközség taglistája alapján ellenőrzött lak- és címjegyzék alapján osztályozzák. Mert ha egy zsidónak még olyan magyar neve is van, azért nem magyar, viszont a keresztény sem magyar, legalább is nem magyar magyar, nem fajmagyar, ha német vagy szláv neve van. Íme, közeledünk a bohózat-irodalom felé. De kérdem, közölhetnék-e ennek a füzetnek egy-két gyanús hangzásútól eltekintve valóban kivétel nélkül magyarnyelvű szerzői anyáik és nagyanyáik nevét is, ama veszedelem kockáztatása nélkül, hogy az anyák szláv vagy német neve esetleg elárulja részleges származásukat a német vagy szláv - nem fajból! -, hanem népiségből? Ilyen kérdések felvetődésére vezet kérlelhetetlen logikával ez a minden tisztázott alap nélküli faj-hűhó, ami az ember egyik legkülsőségesebb tulajdonságára, a vezetéknévre támaszkodik. Szomorú komikum! Ezek a fiatalemberek sokkal-sokkal jobbat érdemelnének, mint ezt az ellenforradalmi fertőzetet.