Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 14. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
Első verskötet s ha egyik-másik versénél önkénytelenül Adyra kell is gondolnunk, egészben mégis megvan a maga egyéni hangja.
S ez a hang a kis kötet nem egy rövidebb lélekzetű versében már teljesen tisztán cseng. Ezek a versek fiatal életörömről beszélnek, tavaszos életvágyról, mely mohóságában szeretne megsokszorozódni és adakozón szerteáradni a világba. Szomorúsága is az életöröm szomorúsága: nem romantikus sóvárgás az elérhetetlen után és nem a teljesülés keserűsége, hanem - túl a maga egyéni életén, sorstársai nevében is - a «Mennyi öröm zúg és mind a másé» lázadozása.
Versei egy részéből, különösen a hosszabbakból, még hiányzik a biztos vonalvezetés: vannak szép szavaik, szép soraik, szép részleteik, melyek szétesnek, mert nincs bennük egy erős hangulat, ami egységbe foglalná az egészet. Ilyenkor, úgy érezzük, szóképek és rímek véletlen sodrában kanyarog szeszélyesen érzés és gondolat s nem a költő uralkodik a formán és nyelven, hanem a szavak patakzó árja uralkodik rajta, ragadja magával olykor messzeeső, vagy éppen ellentétes irányba. Ezekben még több a szó, mint a mondanivaló, gazdagabb a forma, mint az élmény, ezért kissé elmosódott arckép az, ami a negyven-ötven versből elénk rajzolódik, de a fiatal arcból lelkes és bátor szempár csillog ki.