Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 14. szám · / · Kosztolányi Dezső: ALFA
Másnap reggel félkilenckor indult a gyorsirodába.
Alighogy nyikkant a kilincse és kilépett az ajtón, fölharsant a kutyaugatás. Alfa már várta. Elülső lábait a konyhaablak deszkájára nyújtva csaholt, kaffogott, feléje ugrált s ha a konyhaablakot nem veszi körül vasrács, bizonyára lehúzza őt a földre. Pohli megbocsátóan mosolygott. A kutyaugatás azonban akkor se szünt meg, mikor már leért a kapuhoz. Úgy rémlett, hogy ennek a kutyának a dühét valami láthatatlan táp növeli.
Ebéd után megismétlődött a jelenet. Este újra. A következő napokon szintén.
A gyorsíró azt hitte, hogy felöltője ingerli, a feltűrt gallérja. De mikor a derűs idők beálltával levetette felöltőjét, hasonló patália köszöntötte. Már félt moccanni is. Alfa kiszimatolta jöttét-mentét. Ha falt, abbahagyta, ha aludt, fölébredt, ha valahol a harmadik szobában tartózkodott, kerregve, hörögve vágtatott elő s rázendített nótájára.