Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 13. szám · / · A NYUGAT HÍREI

Lapvélemények a Nyugat Ady-érméről

Ady Endre bronz-arca. Egyik esztétikusunk mutatott rá nemrégiben Ady Endre kultuszának egy érdekes tünetére. Arra, hogy mint térnek meg szép lassan Ady volt ellenségei az Ady-hívek táborába, vagy legalább is mint találnak legmakacsabb régi gáncsolói is egyre több értéket költészetében. Mintha valami lelkiismeretfurdalás ébredne konzervatív irodalmi köreinkben, próbálgatják áthidalni az ürt a maguk merev dogmái és az eddig könyörtelenül kiátkozott Ady között. Szinte többet beszélnek és írnak már Adyról az akadémikusok és a hozzájuk ízlésben közelállók, mint a fiatalabb generációk. Annál nagyobb örömmel kell most fogadnunk azt az ajándékot, melyben Ady leghívebb tábora részesíti a művelt magyar közönséget.

A Nyugat, tehát az a folyóirat, melynek Ady Endre mindhalálig harcos szerkesztője volt, szép plakettet készíttetett a nagy költő emlékére. A plakett Beck Ö. Fülöp nemes művészetének egyik legfinomabb alkotása. Ady profilja diszíti a bronz-lap egyik oldalát s klasszikus méltósága vetekszik a régi római császárok érmein látható, dekadensen majesztétikus arcélekkel. A remekül egybefogott érc-hajat nem díszíti babérkoszorú, és mégis, a szemlélő úgy érzi, ez az arc egész babérligetek árnyától fönséges. A plakett másik oldalán puritán tiszta vonalú szimbolikus dombormű példázza a «Repülj hajóm» költőjének messzi jövőbe törő, győztes lendületét. Beck Ö. Fülöp plakettje súlyos essay-köteteknél, sok-sok szenvedelmes vita-iratnál maradandóbban szolgálja az Ady-kultuszt. (t. á.)

AZ EST, jún. 23.

Ady-plakett. Beck Ö. Fülöp, a kiváló szobrászművész elkészítette Ady emlékplakettjét, amelyet a Nyugat ajándékba küld meg minden előfizetőjének. Bevallom: mikor először láttam meg a plakett reprodukcióját, kissé meghökkentem. Ady feje helyett egy idegen profilt találtam rajta, amelyben sehogy sem bírtam felfedezni a költő jólismert, karakterisztikus vonásait. Most, hogy maga a bronzplakett fekszik előttem, nyugodtan mondhatom: a papírra nyomott reprodukció hamis képet adott. Mert ez a plakett nemcsak elsőrendü, artisztikus remeke a képplasztikának, hanem jellemzően kifejező is. Igaz. Ady fejét nem fotografikus hűséggel mintázta elénk a művész, inkább az állandó, időtől, kortól elvonatkoztatott jegyeket hangsúlyozta és fogta össze benne, mesteri szűkszavúsággal, megértően engedelmeskedve az anyagszerűség művészi követelményének. De azért a stilizált karakterrel nincs semmi baj. A keserű redőbe fogott kemény, érzéki száj, a kereken boltozott koponya, amelyre sátorosan borul a homlokot keresztbemetsző, dús haj, a halottas záródású, nagy szem, amely mintha titkot rejtegetne, - ez Ady, a költő, a holnap hőse, ahogy szinte viziósan formálódik halhatatlan emlékké. A plakett hátlapján viharos gyűrődésű hullámok rengetik a keresztvitorlás gályát, amelyen lendületes tartásu férfialak áll. Körirata a híres első kötet zárósora: Repülj hajóm! Rajtad a holnap hőse... Az egész alig féltenyérnyi darab, de rendkívül finom, szép, értékes alkotás. Méltó a költő emlékéhez s a művész átérzett inspirációjához. K. A.

PESTI NAPLÓ, jún. 24.

Ady-érem. A Nyugat folyóirat, Ady Endre emlékezetére Ady-érmet veretett. Az Ady-érem Beck Ö. Fülöpnek, a kiváló szobrászművésznek rendkívül finom, artisztikus és kifejező munkája. Egyik oldalán Ady stilizált feje látható, a másik oldal a Repülj hajóm című vers gondolatának plasztikus és dekoratív ábrázolása. Beck Ö. Fülöp munkája megkapó, intim hatású és mégis erő s monumentalitás van benne. Megoldása tehát nagyon szerencsés...

NEMZETI UJSÁG, május 31.